Képes Ujság, 1860 (2. évfolyam, 1-13., 1-39. szám)

1860-04-08 / 2. szám

sok sorába emelte s nevezetes szabadalmak­kal ajándékozta meg. Legelőször 1290-ben kerítetett kőfallal körül, majd lassan kint nyerte nevezetesebb erősítéseit, míg I. Leop­ alatt egy váracsa is épült, melynek építési költségeihez Rákóczy özvegyének 200,000 frttal kelle já­rulnia. Legtöbb előszeretettel viseltetett Kassa iránt Erzsébet, Ulászló lengyel király leánya s Róbert Károly negyedik neje, ki gyakran mulatott itten. Mátyás király alatt pénzt is vertek Kas­sán, melynek egyik oldalán C. betű, a mási­kon franczia liliom volt, de a pénzverés az aranykeszi aranybányák elhanyagolásával megszűnt. A Zápolya, Rákóczy, Bethlen s Tö­­kölyi-féle villongós időkben Kassa nevezetes szerepet játszott, mint ez a magyar történet­ből ismeretes. Bethlen 1619-ben, Tököly 1682- ben itten országgyűlést is tartottak volt. Kassa közelmúltjából megemlítjük még hogy 1846 ban a magyar orvosok s természet­vizsgálóknak itten nevezetes nagy gyűlése volt, mely nemcsak Kassa természeti kincseit s ritkaságait illetőleg, de egész Felsőmagyar­­országot érdeklőleg, itteni működéseinek sok becses s maradandó nyomait hagyta fönn. —e— Böngészet a magyar sajátságok között. Vas kérelmitől. Épen most kilencz esztendeje gőzhajón utaztam, a társaság aránylag kicsiny volt, s ilyenkor az unalom az ismeretleneket össze­veri és a társalgás az egyének szerint igen tarkává válik. Ez alkalommal is beszéltünk mindenféléről, végre közibünk vetődött egy hajdani porosz katonatiszt, ki Magyarországba házasodván magyarul is tudott már valamit, de nagy panaszszal mondá, milyen nehéz ez a magyar nyelv, hisz ő két esztendő óta nem tudja tisztán kimondani : Gyere Gyuri, gyújts gyertyát! Az igaz, hogy porosz barátunkat meg­sajnáltam , mig e néhány szót kimondá, mert nyelvét és száját irgalmatlan megrángatta és ha eddig nem hittem volna, hogy nyelvünk az idegennek, különösen a németnek fáradságos munka, a keserves példa meggyőzött volna. Kisérletképen néhány mondatot ismételtettem a poroszszal, ki a legnagyobb készséggel után­­mondott mindent; de utóbb félbenhagytam a gyakorlatot, mert nem akartam volna őt buz­galmában lankasztani, a­mi okvetlen bekövet­kezik, ha a nevetést el nem fojtom, pedig oda is nagy önmérséklés kívántatik, mikor a német e helyett : A papnál babot ettem, — azt mondja : A babnál papot ettem! Sokszor eszembe jutott azóta porosz úti­­­társam, elgondolkozván nyelvünk sajátságain, melyeket nem csak a porosz útitárs, de fáj­dalom, akárhány „litteratus magyar em­ber se­m“ tud, — és elszomorodom, hogy nem akad egy olyan, kinek azt lehetne mon­dani : Gyere, Gyuri, gyújts gyertyát a magyarok számára, hadd lássanak nyelvünk szép titkába, pedig írni is akarnának, de csak úgy ugratnak az irodalomnak, mint az egy­szeri a hegedülésnek, melyről maga is azt vallá, hogy tud ugyan hegedülni, de még nem pró­bálta. Volt rá ugyan példa, hogy egy úszni nem tudó ember a Dunába pottyanván, kínjában kézzel, lábbal vergődött és nagy kénytelenség­­ből megtanult úszni; de azért ezen példát nem ajánlom senkinek az úszás megtanulására, é­s épen oly kevéssé óhajtom, hogy valakiben megdagadván egy kis poétái sörélesztő, neki­rohanjon az irodalomnak, és azt higyje, hogy majd, mint a francziának evés közben megjő az étvágya, őt is megárnyékozza a szent lé­lek, s irás közben megtanul magyarán írni. Áldom azon derék előzőinket, kik nyel­vünkben a szóhiányokat sikeresen pótolgatták, fáradságuk megbecsülhetlen, de verje meg a verő Isten azokat, kik a Cserey, Dugonics, Gvadányi, Pázmány, Péterféle magyarságot csontig lehámozták és az idegen szótármódok hig levével önték nyakon és megkopózott ve­rébhez hasonló nyelvet akartak és akarják ránk tukmálni, még dicsekesznek, hogy ők ko­­pozták meg. Köszönöm én az ilyen kofferot, de csak egyszer ettem én megczukrozott sa­vanyú káposztát és két hétig feküdtem bele. Ez előtt néhány esztendővel a szabók divat­ból olyan kabátokat varrtak, melyeket ki­vagy befordítva is lehetett viselni és majd­nem elhittük, hogy az urfinak két kabátja van, de télvégén keservesen vallá meg, hogy hiányoz­ván e kettős kabátokból a bélés, majd az Is­ten hidegje vette meg, így akarják nyelvünkön is a két kabátosságot bebizonyítani és az ed­digi szólásmód helyett az idegen kaptát rán­gatják elő. Eddig a „J­ó nap“ra magyarosan „F­o­­gadj Isten“-t mondunk, ha elváltunk, — a reggeli köszöntés után „Isten áldjon“ — meg­­gel váltunk el, a déli órákban találkozóra „Jó napot,“ — elválásra „Jó étvágyat,“ — dél­utáni elváláskor „Minden jót“ vagy „Isten hitével“-t mondánk, — alkonyatkor „Jó estét,“ — elváláskor „Jó éjszakát“ kívántunk, az az : a jövendőre szükségest kívántuk, s önkénytelen rokonosultunk a kedélyességben, mit a jövendő jónak kívánásában már a hang­vitelben is kifejeztünk, — igy volt ez jól ma­gyarul. Megérkezett a divat, — kívánunk jó reggelt, jó napot, jó estét, jövet-menet egy­­iránt és a fiúk azt vélik, hogy ők most na­gyobb elegantiával beszéltek, mint az a bun­­dás paraszt, ki elváláskor azt mondja : Min­den jót kigyelmeteknek, — a másik pedig azt mondja rá : Isten hírével, — vagy — jó sze­rencsével járjon kend. A szó lett drágább, hogy így kurtítunk? vagy finomabbak vagyunk, mert a franczia szólásmódot kapjuk föl ? Ó, akkor jobban ér­tem a német lányt, kit megkérdezvén vasár­napi gavallérja, hogy az apja mi ? a vasárnapi kisasszony nem akarván bevallani, hogy az édes tatája favágó, . . . nagy kényesség és látogatással mondja, hogy az apja , Brand­­materialienzerteilungsfactor. Ha az arabsnak ösmertető jele szép arcz­­éle és barna színe, az olasznak tűzzel teljes tekintete, a francziának finom vonásai, az an­golnak rőt haja, az orosznak apró szeme és kidülő ajaka, — s ábrázatját egyik sem ké­pes a franezia vagy arabs minta szerint át­­gyuratni, — pedig egy némelyiknél ez való­ban kívánatos volna, a nyelvek sajátságát, szo­kások különféleségét ne hagyjuk levedleni; mert valamint a virágok szépségét a színek tarkasága, illatuk különfélesége, a gyümölcsö­ket izük változatossága kellemesen osztályoz­za, — akképen talál a műértő lélek gyöngyöt a nyelvek sajátsága — és a szokások külön­­féleségében. 14 V­addisznó-vadászat. (V. Ki a lesre szükséges türelemmel nem bir, vaddisznóra máskép is vadászhat, t. i. cserké­­szés által, a mikor is reggel vagy este a sű­rűben barangolva a vadat felkeressük, mely a kisebb tisztásokon legelni s túrni szokott, mi­előtt este a csapásokra s mezőkre kilőne, vagy hajnalban a sűrűbe s bozótba visszahúzódnék. A vadászat e­leménél is főkellék a jó légvonal, vagy is, hogy a szél velünk szem­közt fújjon. Ez a cserkészésnél fődolog és sem­mi más vadnál sem szükséges­, mint a vad­disznónál, mely oly finom szaglási szervekkel van ellátva. Továbbá, lehető óvatosan kell járnunk s a neszt, zörejt kerülni, vigyázva, nehogy szá­raz ág- és lombra lépjünk. E szemesség még kettőzendő részen, hol azt gyanítjuk, hogy a vad a közelben tanyáz, vagy épen felénk tart. Megpillantván vagy hallván a vadat, igyekezni kell, jó széllel vastagabb fák­, vagy pedig hal­mok­ s árkokhoz közeledni, úgy, hogy jó lö­vésre tehessünk szert, s ekkor a vad érkezé­sét kedvező állásban várjuk be. Ha pedig a helyiség vagy szél nem kedvező, úgy hogy azon ponttól, hol épen megállapodnunk kelle­tett, nem juthatunk a vadhoz, úgy azt más oldalról kell megkísértenünk. Ez természete­sen az ügyesség- s itélőtehetségnek nagy hatás­kört nyújt s nevezetesen emeli a vadászati gyönyört, ha érzi s tudja a vadász, hogy fá­radozásának sikerét csak helyes combi,ratiojá­­nak s ügyes kivitelnek köszöni. A cserkészésnél legnagyobb szemesség mellett is arra kell főkép ügyelni, hogy csak akkor mozduljunk, mikor a vad föld felé tart­ja vagy félrefordította fejét; mihelyt azonban körülnéz, vagy jég után kap, legkisebb moz­gás nélkül kell megállnunk, bár ha állásunk s helyünk még oly kényelmetlen volna is, mert különben minden fáradozásunk sikertelen. Magyarországban vaddisznóra kutyákkal szokás vadászni, hol azonban állandó vaddal bírunk s ezt fentartani akarjuk, a vadászat e neme nem ajánlható, miután a vad, kutyák ál­tal gyakran zavarva, elszéled s végre a vidé­ket egészen odahagyja. Csak ott, hol nagyobb erdőségekben kevés a vaddisznó s hol ez ren­geteg erdőkben hajtok útján csak nagy nehezen vagy épen nem található fel, lehet vadászku­tyákat alkalmazni. Úgy­szintén ott, hol a vad­disznó csak mint váltó vad jelen meg, ha vidé­kenként makk és bükk igen bőven termett, vagy ha egynémely kukoriczaföld nagy ingert gyakorol a vadra, ha továbbá a vízhiány őt előbbi helyétől elvonulásra készteti, vagy ha előbbi pagonyaiból kiszorittatott, jön a vad­disznó oly erdőjárásokba is, hol különben tar­tózkodni nem szokott. Ha nincs kilátásunk a vadat a vidéken megtarthatni s ha igen valószínű, hogy ismét el fog széledni, mihelyt megjelenése okai meg­szűntek, akkor a vadászatot kutyákkal is meg lehet kisérteni. Ez esetben nem okozandunk

Next