Képes Ujság, 1860 (2. évfolyam, 1-13., 1-39. szám)
1860-02-19 / 8. szám
dományossága, mind kellemes versei által rövid idő alatt híressé vált tanulótársai között, úgy annyira, hogy e felserdült Crassus háza sohasem volt üres, úgy a törvény iránt tudakozódóktól, mint barátságáért esenkedőktől. Egy szóval, Csokonay lett itt is a legnevezetesebb tanuló. De költői lelke nem birt megbarátkozni Werbőczyvel, s nemsokára búcsút vett mind Pataktól, mind kedves, feledhetlen pataki barátitól, s a kis csónakba ülő Caesarkint a szerencse mély, és beláthatlan óceánjára ereszkedett! Somogy volt a Latium, hova csónakját a sors igazgatta, Komárom a Carthago, melynek révpartjainál kikötött, s e Carthagóban Lilla a Didó, ki ezen üldöztetett Vitéznek jó szállást adott. Ugyanis Somogy felé utaztában, Komáromban találta fel a kettős erejű gyógyírt, mely régi sebét egy uj sebnek nyitása által gyógyította. Lilla első láttára olthatlan tűzzel gyűlt fel szerelme, s ez édes méreg oly ellenszer lett a bevett méreg ellen, mely előtte egy uj élet kapuját tárta föl; tehát egyfelől oldalában vivén a halálos, másfelől szivében az életadó nyilat, elvonult életet folytatott, hol a vett méltatlanságokat lassankint elfeledve, egész valóját az édesbús szerelem foglalta el. A méltatlanság, mely rajta kollégiumba léte alatt elkövettetett, nemes tettekre ösztönözte őt, mely által hazája előtt is megmutathassa ellenségeinek, hogy másféle bánásmódot érdemlett volna tőlük, s egyszersmind azt, hogy bár mint ármánykodtak ellene, nem tették semmivé, a mint tervük vala, a szerelem pedig, mely kedves Lillájához lánczolt, megvetve e porvilágot, egy képzeleti boldog világba ragadta, s ez szülte benne azt a jó kedvet, elevenséget, mely akkor jelentkezett nála, ha pár meghitt barátjával társalgott, vagy Lillájáról gondolkozott. Volt még Csokonaynak egy kedves kincse, mit nem adott volna Peru gyémántjaiért, s ez a szabadság, függetlenség érzete volt, s azért hivatalt, vagy valami mástól kiszabott munkát ki nem állható. Múltjának visszaidézése elundorita előtte e reális világot, s Lilláházi szerelme rózsalánczokon egy boldogabb világba vezeté, mely vidám volt, mint az örökös tavasz, mosolygó, mint a kegyistennők, bájoló, mint a tündérek hona, ártatlanságra hasonló amaz új édenhez, melyben még kígyó nem volt, s igy földi keserveit feledvén, eszményi világában röpkedett, s ebben lakott ő mindenkor, mint Jupiter a maga olympusában, s ha ritkán megjelent e földön mint vendég, csalárdságot, megvetést, s nyomort találva itt, vagy a temető felé vetődvén, rémülve fut vissza a maga világába, hol ezek nincsenek! . . . Vizsgálva képzelet világát úgy találjuk, hogy nagyság, eredetiség, méltóság és merészség benne a főtényezők. Mint a felrezzent Zeusz (Jupiter), három lépéssel keresztül lépi az isteni lábai alatt nyögő mennyet, és ott terem a trójai ütközeten, úgy az ő merész lelke is két jupiteri lépéssel millió tartományon ragadja keresztül lelkünket, súrolván fejünkkel a csillagokat, s tapodva lábainkkal a mennyköveket. Egy perczben ott terem az örökkévaló zsámolya előtt, másikban lebukik a föld alatti világba, keresztül hasítján a tömérdek földet. Továbbá szavai, kifejezései is méltók gondolatihoz. Némelyek könnyük, mint a zephir, mások a teher miatt nehezen hömpölygők, mint végítélet szava, némelyek a szívet átlövellik, mint a sebes villám, mások lassúk, szelídek, mint a májusi alkonyat, némelyek erősen megrezzentenek, mint a mellettünk lecsapott mennykő, mások édesen csevegnek, mint a kis csermely zörgése, átalában pedig a ruhák úgy a gondolatok testéhez vannak szabva, mintha onnan nőttek volna ki, olykor használt idegen szókat is, de nem azért, mintha termékeny lelke uj szókat teremteni nem tudott volna, de többször mondá , hogy eszmei korlátlan hatalmában vannak ugyan, melyekben szabadon gázolhat, de a nyelv a nemzet tulajdona, melyet könynye szerint idomítgatni nem szabad! A természet Csokonayt rendkívül érzékenynyé alkotta, gyenge testtel ruházván fel, mely az ingerléseknek elfogadására a legalkalmasb, a sorscsapások pedig annyira elérzékenyiték, hogy szerencsétlen szerelme, betegeskedése, üldöztetése lassú tüzénél utoljára csupa érzéssé fajult. Érzékeny volt ő minden iránt, ami szép, ideál, gondolatok, természet, erkölcs, szerelem s barátság világában, de ez érzékenységét Lilláhozi szerelmében lehetett látni egész erejében. Forró volt az, mint az aequator heve, olykor olykor dühös kirohanása, mint az Aetna, erős, mint a koporsó, és tartós, mint az ő tétele, s a mi legkülönösb, nem azért szeretett, hogy annak édességével éljen, hanem, hogy utána epekedjék, reszkessen, őrizze, de hozzá ne nyúljon, hogy lángoljon , s magában emésztődjék, mint a csipkebokor, de tápot ne kívánjon , hogy azt méznek tartsa, mégis mint mérget ne illesse, vagy a mint Rousseau magáról mondja, „hogy imádottjának lábainál térdepeljen, de többre ne menjen, olyan virágnak tartván az ártatlanságot, melyet, ha egyszer leszakaszt, elhervad, s minden ingerlésének vége,“ és ez indulatja annyira az egy Lillához volt kötve, még akkor is, mikor már ahhoz többé remény nem lehetett, mintha több lény kívüle nem lett volna a nap alatt. Ez időtől fogva kerülte a nappalt, mert az az igazi világot láttatá vele, és megfosztotta azon képzeleti világtól, melyet mindenek főlőtt kedvelt. Nappal többnyire aludt, s midőn azzal együtt a világ meghalt, ő akkor ébredt föl, akkor élt, akkor röpkedett a sötétség fiaival, akkor teremtette semmiből a maga világait. Az emberektől való, rég szivébe férkőzött idegenkedés okozta, hogy semminemű hivatalt nem viselt, sem oly állásokat el nem fogadott, melyek szabadságától megfosztották, úgy az emberek társaságába vonták volna. Csurgói tanársága Somogyban, valamint Debreczenben alig tartott félévig, s ámbár némely magyar maecenás fel akarta karolni ügyét, hogy legalább a napi kenyérről ne gondolkozzék; de ő vagy szemérmessége, vagy a szabadságnak szeretete miatt, az ily alkalmakat mindig kikerülte, és maradt mind halálig szegény, de független! . . . Rácz Miklós, földi regénytárra“, melyben Dumas Sándor „Kaukázusi utazása” kezdetett meg. Határozott nyeremény irodalmunkra a költséges vállalkozás, mert ezáltal saját csatornánkon érkezik be hozzánk a külföldi szépirodalomnak több remeke. Nem maradhatunk el a külföldtől, s épen azért életföltételeink egyike, hogy saját irodalmunk e tekintetben el ne szegényedjék. Szükséges tehát, hogy a jelesen választott és szerkesztett regénytárt közönségünk pártfogolja. ----------- ---------- Irodalom. Lelkiismeretes kötelességünk figyelmeztetni az olvasóközönséget Hartleben könyvkiadó úr legújabb vállalatára, az „Újabb kül 95 Nemzeti színház. Donna Dianna, Komlóssy-Kövérné asszony jutalomjátékául mégis valahára fölvergődött a nemzeti színpadra, hova onnét az igazgatóság a szerepválogatás elhatalmaskodása miatt egy évtized óta föl nem eresztette. Komlóssy-Kövérné a cziraszerepet átgondoltan és mély érzelemmel adó, legsikerültebb jelenete az volt, midőn a büszke nőből a nem rejthető benső érzelem kitört, és azt ismét elrejteni vágyik. Komlóssy-Kövérnét néha hetekig nem látjuk a színpadon, a szereposztás maholnap igen gyanússá válik, mert egyik-másik színészünknek készakarva való mellőzése látszik. Az igazgatóság mostani szerkezete mellett e baj megöröködik, és kívánatossá teszi, hogy a színház bérlő kezébe adassék. Ekkor a pártfogolásnak vége lesz, és a bérlő a tehetségek igénybevételeire lesz utasítva mind a művészet, mind saját anyagi érdekei miatt. Mi hír Budán? — A váczi utczában egy fával terhelt kocsinak tengelye eltörvén, az egész fatömeg az utczára dűlt. Szerencsére, a kocsi közelében nem állt senki, különben vesztét találja ott. A jámbor kocsis füle mellé vakarva mondá: így jár az a bolond ember, a ki a kocsijára többet rak, mint a mennyit elbir. Ez a bölcs mondás Cicero szájába is beleillett volna. — Valami ismeretlen tisztelőm, verset küldött, melyben szépen megdicsér, hogy én milyen nagy ember vagyok. Mondta már ezt nekem az édesapám is, még ezelőtt húsz esztendővel, mikor Pécsett a posztós boltban ijedve vette észre, hogy fél rétfel több anyag kellett : Jaj, de nagy darab posztó kell már ennek a kölyöknek! — A legutóbbi két Arbert Pesten négy czukrászszal van több, mint ezelőtt. Ebből ne azt tessék következtetni, hogy pénzünk szaporodott, hanem a — keserűségünk. — Jókai fölolvasván széknyitóbeszédképen „a magyar néphumor“-féle dolgozatát, némely komoly akadémicus — úgy titkon megbotzánkozott a humoristikai előadáson, mert, szerintük, a tudósoknak nem szabad nevetni. Az ilyen bölcseket szokták ám pénzért megsiratni, mert ingyen senki sem akarja őket megkönyezni. — Folyó hó 21-én lesz a nemzeti színház tagjai által rendezett táncrvigalom. Ez szokott a legkedélyesebb mulatság lenni, mert legtöbbnyire a színészek, írók és művészek barátságos kis köre gyülekezik össze. Hogy a testvérség megkeserítve ne legyen, csak a kritikusok maradnak otthonn. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Vas dereben, lakása Sebestény tér 3-ik sz. Kiadót Werfer Károly.