Képes Újság, 1970. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-25 / 30. szám

A 2-es, majd a 22-es úton haladva, Budapesttől észak felé, alig másfél órás autózás után végállomáshoz érkezik az ember, Balassagyarmathoz. Aki tovább utazik, itt az búcsúzik az országtól, aki Csehszlovákián át valahonnan jön, itt lép először hazai földre. Azt is mondhatnánk: Balassagyarmat ÉSZAKI KAPU Vannak városok, ahol csak keveset időz­tünk, nem is történt velünk semmi neve­zetes, és mégis, esztendők múlva is vissza­­emlékszünk egy utcára, térre, házra, látjuk a város arcát. Balassagyarmat ilyen. Pedig külső for­májában, utcáinak, tereinek elrendezésé­ben semmi tervezői rafinéria nincs. A vá­rost egyszerűen nem is tervezték. Egy cseh írónő, Bozsena Nemcova írta róla 1850 tá­ján: „A házak építésében nincs rendszer, mindenki oda építkezett, ahová azt jónak látta, s ahogy az tetszett. Senki sem vette figyelembe, hogy az építkezések során azo­nos szélességű járdát hagyjanak, s hogy a házak egyforma magasak legyenek. Ezért van az, hogy a főutcában is vannak nyo­morúságos kis viskók.” Mindenki úgy építkezett, ahogy jónak látta. S meglehet, ebben a sokféleségben, rendszertelenségben van Gyarmat rokon­szenves arcának egyik vonása. Szeretetre méltó vonása ... Persze, azóta több mint száz esztendő telt el, s az idővel Gyarmat is változott. Jelenleg három olyan lakótelepe is van, amit már a legmodernebb városfejlesztési, építési elvek alapján készítettek — hat­­száz-hatszázötven lakás —, de ez mégis­csak kis része Balassagyarmatnak. A város külső képében nincs semmi kü­lönleges, megkapó. Ha csak az Ipoly-part vidékét nem számítjuk. De ez a kis fo­lyócska is eltávolodott most a várostól. 1820-ban szabályozták, akkor „behozták” a folyót a vízhiánnyal küzdő város alá. De túl közel sikerült „hozni”, mert már hosz­­£KÚ ideje, tavaszi áradáskor, évenként nyolc-tíz házat vitt magával a víz, vagy tett tönkre, lakhatatlanná. Százötven év után ismét „tisztes” távolságban vezet el a folyó útja a város mellett. V­isszaszabály­ozták. Sem külseje, sem múltja nem fénylik en­nek a városnak, nem játszott soha olyan történelmi szerepet, mint mondjuk, Debre­cen, amely kétszer is volt az ország köz­pontja, 1848-ban, s majd száz év múltán, 1945-ben, amikor innen irányították a ha­za sorsát, Gyarmatnak nem jutott ilyen szerep. 1849-ben néhány hónap alatt a város elöljárósága egyaránt aláírta a hűségnyi­latkozatot „törvényes fejedelmünk, I. Fe­­rencz József ausztriai császár és magyar király irányában”, majd amidőn a ma­gyar honvédek elfoglalták a megyeházát, ugyanezen elöljáróság tett hódoló nyilat­kozatot a Honvédelmi Bizottmányi Kor­mánynak. A kis város sodródott a nagy történelem­mel. Mezőváros volt Balassagyarmat, s még ezt a rangot is elvesztette 1866-ban. Igaz, 1923-ban visszaszerezte, s megyeszékhely is volt, de 1950-től ennek az utóbbi rangjá­nak is búcsút mondott. Az ifjú, izmos le­gény, Salgótarján vette át a megye veze­tését. Mi az hát mégis, ami mindezeken túl rangos, s olyan sajátos, vonzó ebben a vá­rosban? Hadd kezdjem azzal, aki ide belép, nem egyszerűen a városba érkezik. Egy kicsit a magyar történelmi, de méginkább az irodalmi múltba. Két óriás élt itt — Madách és Mikszáth — s az ő szellemük ragyogja be ma is ezt a várost. Amiként szerette Mikszáth a pa­lócokat, ugyanúgy szeretik azok őt. Szinte percek alatt ismerős és kedves lesz ez a város, hogy úgy érzi az ember: régi, jól is­mert vidékre érkezett. Találkozott már ezekkel az emberekkel, Mikszáth jóvolta­ .V. KSZATH­­ Mikszáth-szobor a város központjában Madách Imre bölcsője a Palóc Múzeumban Gyarmat vidékén sok faluban élnek szlovák nemzetiségűek. A jó megértés példájaként a Balassi gimnázium kiállítást rendezett a szlo­vák népművészet remekeiből Nemcsak ma az ifjúság városa, a jelek szerint ez a „rang” a jövőre nézve is biztosítva van 15

Next