Képes Újság, 1971. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1971-09-18 / 38. szám
HIDA A TÚLSÓ PARTRA Aszfaltszagú, benzingőzös, gépcsodákkal és emberi csodákkal teli huszadik századi világunkban a réges-régi történeteknek, meséknek különös hangulata kerekedik. Egy művész soha nem válik annyira felnőtté, hogy ellent tudjon állni a mese varázsának. Különösen akkor nem, ha maga is játszi könnyedséggel suhan át esténként a valóság és a képzelt világ közötti szakadék fölött, mert ez a feladata, a foglalkozása: színésznő. Telessy Györgyi, az Irodalmi Színpad fiatal, tehetséges művésze is örömmel választja ki kedvenc meséjét, amikor színésznővé válásának történetét mondja el. — Ma is létezik az óriás, aki szűk, kényelmetlen palack börtönében füstölög a sorsán. Azután elhatározza: aki kiszabadítja súlyos üvegbéklyóiból, azzal nagyon nagy jót cselekszik. De nem érkezik senki, hogy segítsen rajta. Később már úgy dönt az óriás, hogy kegyetlen kínok között pusztítja el majd azt, aki megnyitja a palack dugóját. Ám most sem történik semmi, az óriás bezárva marad. — De egyszer csak kikerül a palackból — mondja. — És mikorra végre fölszabadulhat, kimenekülhet önmaga kínzó börtönéből, akkor már nem cselekszik sem jót, sem rosszat. Csupán alázatos és hű szolgájává válik annak, aki kiszabadította: a művészetnek. A bájos egyszerűségében csodálatos mese azonban a színésznő számára nem egyszeri történet. Hiszen valamennyi új, a másiktól különböző szereppel ismét bizonyítania kell. Naponta újra meg újra meg kell formálnia önmagát egy szavakba és mondatokba rögzített figura keretei között. Az elmúlt évad legnagyobb sikerét aratott előadása a „Hej, cigányok!” című öszszeállítás volt. Ez a műsor nemcsak az Irodalmi Színpad számára emlékezetes, hanem Telessy Györgyi pályájának is jelentős állomása. A „Hej, cigányok!” izgalmas hangulatú, sokszor megdöbbentő hatású, egyetlen sodró lendülettel végigjátszott előadása a cigányság történeteiből, emlékeiből, dalaiból összerakott élettörténetet mutatott be. A születéstől a halálig, majd az újraszületésig. A cselekmény csúcspontja a cigányaszszony halálának, elsiratásárak, újra vigadásának jelenete nem könnyű feladatot jelentett. Telessy Györgyi, a cigányasszony személytelen , mert nem határozott egyéniségből, csupán jelzésekből kialakította szerepében az elmúlás csöndes fájdalmasságát, ám elkerülhetetlen valódiságát mutatta be. Úgy halt meg a színpadon, olyan szinte fölfedezhetetlenül apró mozdulatokkal, hogy a feszült hallgatásba burkolózott néző számára eltűnése azt jelentette: mozgását, hangsúlyát, gondolatait, érzéseit csupán átadta társainak, rájuk hagyományozta és bennük él tovább. Vajon mit jelent egy sikeres, boldog családi életet élő, tehetséges színésznő számára az elmúlás? Ugyanazzal a mosollyal válaszol, amelylyel végigkísérte a palackba zárt óriás meséjét, amellyel bájos kislányára vigyáz, amelynek vidámsága hajtja, amikor emelgeti a hatalmas termésköveket, hogy vésővel és kalapáccsal kicsit „szobrászkodva” játszhasson. — Az elmúlás és újjászületés a világ legtermészetesebb dolgai közé tartoznak. Ez jelenti az örök körforgást, hasonlót ahhoz, amelyet egy szerep előadásonkénti megszületése és elmúlása mutat. Mint minden művész számára, így Telessy Györgyinek is ars poeticája a csodálatos és sokszor lehetetlennek tűnő feladatban gyökerezik: átvinni, átsegíteni az embereket a szakadék fölött, a túlsó partra. — A színésznek, így jómagamnak is az a feladata, hogy érzéseket, gondolatokat keltsen életre a színpadon, megmutassa a közönségnek önmagát, hogy tisztábban lásson, hogy könnyebben eligazodjon — és hogy átérjen a túlsó partra. Szép, egész embert, teljes életet követelő vállalkozás. . . __ Hajduska János ... és könyvespolca előtt Telessy Györgyi kedvenc otthoni karosszékében ... (Karfi István felvételei) Az Irodalmi Színpad nagy sikerű „Hej, cigányok ”’ műsorában 14