Képes Újság, 1972. január-június (13. évfolyam, 2-26. szám)
1972-04-01 / 14. szám
HÓDÍT A KODÁLY-ISKOLA 1972: Kodály-emlékév. A kecskeméti városi tanács művelődésügyi osztályának márciusi programján szerepelt Szőnyi Erzsébet, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárának előadása Kodály Zoltán zenei nevelési eszméinek jelentőségéről. Az előadást, illusztrációként hangverseny követte. Az előadók külföldi művészek, zenepedagógusok, akik nálunk, Magyarországon, a főiskolán tanulják a „Kodály Zoltán-iskolát”. A hangversenyen japán, amerikai, jugoszláv, angol és francia szereplők vettek részt.♦ Christiane Blas Cannes-ból érkezett, és műsorát cimbalmon adta elő. — Párizsban láttam az Állami Népi Együttes vendégjátékát — mondja —, csodálatos volt. Akkor hallottam először cimbalommuzsikát, és most már negyedik éve vagyok ösztöndíjas Magyarországon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Szőnyi Erzsébettől tanulom a „Kodály Zoltán-iskolát”, ugyanakkor Tarjáni Tóth Ida főiskolai tanártól tanulom kedvenc hangszeremet. Christiane Blas mint zongorista sokfelé járt a világban. Koncerteket adott. Több díjat nyert, nemcsak Franciaországban, hanem Kanadában, Olaszországban, Nyugat-Németországban is. 1968 óta van Magyarországon, itt is szerepelt már hangversenyen, s ahogyan mondja, ha lejár az ösztöndíja, nehéz szívvel válik meg tőlünk. Hazatérve tanítani akarja a cimbalmot. Tarjáni Tóth Idával pedig már az elkövetkező időkben Nizzában közös hangversenyen lépnek fel. * Christiane Blast Párizsban, a francia fővárosban a magyar cimbalommuzsika fogta meg, minket Kecskeméten, Kodály városában a francia kislány magyar cimbalomjátéka. Vág György A kecskeméti zeneiskolában, Kodály Zoltán képe előtt Christiane Blas a hangversenyen „A Csitári hegyek alatt..énekli tökéletes magyarsággal a japán Naomi Sekiya SZÜLETÉSNAPI POGÁCSA !) Kőmíves Sándor Kiváló és Érdemes művész néhány napja ünnepelte 75. születésnapját. — Hogyan került a színészi pályára? — A történelem jóvoltából. Tisztviselő voltam. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt vöröskatonaként szolgáltam. A bukás után természetesen bujkálnom kellett, így kerültem vidéki színtársulatokhoz. — Sok vidéki és pesti színházban játszott, melyikre emlékszik a legszívesebben? — Óbudától Ungvárig, Munkácstól a Magyar Színházig jó néhány színpadon megfordultam. De a legszebb két évemet Debrecennek köszönhetem. A felejthetetlen Horváth Árpád irányítása alatt olyan színészekkel dolgozhattam együtt, mint Somlay Artúr, Szabó Ernő, Neményi Lili, Ladányi Ferenc, Ajtay Andor. A mártírhalált halt Horváth Árpádról csak annyit: szakmai tudása, emberi magatartása és politikai helytállása nagy hatást tett rám. — Debrecen után hova szerződött? — 1938-ban a Vígszínház tagja lettem. A felszabadulás után még itt játszottam, majd a Nemzeti Színházhoz kerültem. 1951-től a Madách Színháznál vagyok. 1965-ben nyugdíjba mentem. De azért egykét szerepet minden évben vállalok a színházamban. — Legemlékezetesebb szerepei? — Nehéz válaszolnom, mert a legkedvesebb szerepeimet nem nevezhetem a legsikeresebbeknek is. Szívemhez nőtt, Csebutikin Katonaorvos alakja, Csehov: Három nővérében. Nagyon szép feladat volt Lőrinc barát szerepe Shakespeare: Romeo és Júliájában. Az utóbbi évek számomra legkedvesebb figurája azonban a Hamlet első sírásója volt. Természetesen, ez csak töredéke kedvenc szerepeimnek ... — Elmondaná egy nyugdíjas színész napi programját? — Szóval az érdekli, hogy mit csinálok a rengeteg időmmel? Őszintén szólva, sokszor még kevés is a huszonnégy óra. Sokat szerepelek a rádióban és sűrűn hívnak filmezni. Tehát aktív kapcsolatban maradtam a munkával. Szabad időmben pedig sétálgatok, bevásárolok a piacon és főzök. — Ma például mi volt az ebéd? — Lebbencsleves és tepertős pogácsa, amiből sütöttem egy tepsivel... így hát jutott belőle a fotóriporternek és az újságírónak is — az ünnepi koccintás mellé. A népszerű színészt a jubileum alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. (gyenes)