Képes Újság, 1973. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-27 / 43. szám
SZENT-GYÖRGYI SZEGEDEN Sok-sok ünneplésben volt már része életében a világhírű tudósnak, Szent-Györgyi Albertnek. A világhír 1937-ben kapta szárnyára, amikor szegedi kutatási eredményeiért elnyerte az orvosi Nobel-díjat. A legnagyobb mellé aztán odasorakoztak olyan, önmagukban is magas értékű tudományos elismerések, mint a CLAUDE BERNARD és az ALBERT LASKER-díj; a német, az amerikai, a magyar és más akadémiák rendes, illetve tiszteleti tagsága; a Sorbonne, a páduai, a cambridge-i és más egyetemek díszdoktori diplomái. Vajon lehet-e ezek között válogatni és különbséget tenni? Az érzelmek szerint igen. Hiszen a napokban hallottuk a meghatott beszédet, amelyet Szent-Györgyi Albert Szegeden, díszdoktorrá avatása után mondott: — Megilletődve és némileg zavarban veszem át ezt a diplomát, mint a megbecsülés és a szeretet jelét, hiszen én mint polgár, sohasem tettem mást, mint teljesítettem kötelességemet, mint kutató pedig, kielégítettem saját kíváncsiságomat. Saját hazámtól és saját egyetememtől pedig különösen kedves, a legkedvesebb ez a megtiszteltetés. Kedves és kellemes napokat töltött itthon Szent-Györgyi Albert. Különösen Szegeden, ahová első nagy tudományos sikereinek emléke, tizenöt évi egyetemi tanári működésének örömei és küzdelmei, tanítványok egész serege, s mai tudományos kapcsolatok kötik. Találkozott egykori titkárnőjével, profeszszortársaival, s nem egy hallgatójával, akit ma már szintén a tudósok között jegyeznek. Ott volt a szegedi biológiai központ avatóünnepségén, türelmesen felelgetett mai egyetemistáknak, és még az egyetemi színjátszók estjét is végigülte, hiszen valamikor, szegedi dékán és rektor korában, a legnagyobb patrónusa volt az egyetemi ifjúságnak és számos művészetnek. Az emlékek pontosan illenek a Nobel-díjas tudós mai karakterébe. Ő nem beszél róluk, nem kérkedik velük, de sárga újságlapokon és levéltári dokumentumokon nyomon követhetjük őket. A levéltárban megtalálták teljes beszédét, amelyet akkor mondott, midőn Szeged díszpolgárává fogadta. Már túl volt a Nobel-díj örömén, s mégis így fogalmazott .. Eddig azt hittem, hogy a legtöbb, amit ember elérhet, az egy tisztes sírhely, de nekem a sors ennél sokkal többet juttatott egy helyet polgártársaim szívében, akik engem szívükbe zártak, éppúgy, mint ahogyan magam is már rég szívembe zártam ezt a várost ... Én nem tudok érte mást tenni, mint hogy tovább dolgozom, nem tudok érte mást adni, mint az én soha el nem múló hálámat és szeretetemet.” Pedig nem voltak zavartalanok szegedi évei. Sok politikai megtámadtatás érte. Amikor 1935-ös szovjetunióbeli utazásáról lelkes beszámolót tartott, egy fasiszta lap így támadta: ......Szent-Györgyi beszéde nagy humanista szólamaival vádbeszéd volt a hitleri Németország ellen.” Midőn rektorsága idején a Szegedi Egyetemi Ifjúság klubját szervezte a turulista diákszervezettel szemben, Kogutowicz Károly — aki váltotta őt a rektori tisztben — dühödt feljelentéseket írt ellene. Szent-Györgyi — ahogyan ma is fogalmaz —, tette a dolgát. „Nem az elismerést, hanem a megismerést kerestem” — mondta a Nobel-díjról, s valóban jól fogalmazott Szeged akkori humanista polgármestere is, amikor így üdvözölte 1937- ben: „.. . kutatásainak különösen nagy értéke az, hogy tudásának erejét nem a gyűlölet, a halál és a pusztulás, hanem az élet szolgálatába állította, és az emberiség javára érvényesítette, kiérdemelve ezzel a tudomány Nobel-díja mellett a józanság és a szeretet Nobel-díját is.” Kutatási szemlélete, tapasztalata óriásit változott és gazdagodott azóta — emberi magatartása ugyanaz. A szakadatlan kutatómunka nem vonta el figyelmét a világ eseményeiről. Az a tudástípus, aki személyes kockázatot és megtámadtatást is vállal humanitárius eszméiért — divatos kifejezéssel élve: „homo politicos”. És tudományával is kezdettől fogva és szó szerint az emberi életet szolgálja. Hadd idézzek erről két, időben távol álló, tartalmában azonban közeli rokonságot mutató megítélést. Rusznyák István 1937-ben, mint a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karának dékánja, így jellemezte tudományos munkásságát. .. több mint 15 évi fáradságos, és sokszor nehéz körülmények között véghezvitt vizsgálatokkal az emberi és állati élet egyik legalapvetőbb kérdését kutatja. Ez a kérdés a szervezetben végbemenő égési folyamatok problémája... Az életfolyamatok megértése lehetetlen ... az égési folyamatok megértése nélkül. Szent-Györgyi vizsgálatai ezt a kérdést meszszemenően tisztázták. E vizsgálatainak nagy gyakorlati jelentőségű mellékhajtásai: C-vitamin tiszta előállítása, permabilitási vitamin felfedezése.” A díszdoktori diploma odaítélésének indoklásában pedig egyebek között ezt hallottuk dr. Guba Ferenc dékántól, a szegedi avatáson: „Szent-Györgyi professzor géniusza a biológiai törvények megértésében, egyre mélyebbre ás . ■. Nagy jelentőségű felfedezést tett a makromolekulák úgynevezett charge transfer sajátságait illetően ... Ennek a problémának vizsgálatával jutott közelebb korunk nagyjelentőségű és félelmetes kérdésének, a rákos megbetegedések mibenlétének megértéséhez is." Múlt és jelen természetesen nemcsak ily módon kapcsolódik egybe a nagy tudós életében, hanem érzelmileg is. Elmondta ezt abban a meghatott beszédében, amelyből már idéztünk: — Én ma egy másik országban dolgozom, s igyekszem kutatásaimmal az emberiség javát szolgálni, de hadd ragadjam meg e jó alkalmat annak kijelentésére: én magyar ember vagyok és ide tartozom. Azért jöttem haza, hogy újra meglátogassam azokat a helyeket, ahol egykor éltem, dolgoztam. Azért, hogy találkozzam azokkal, akik barátaim, munkatársaim voltak. Azért, hogy lássam, hova jutottak, mivé fejlődtek egykori tanítványaim. — De volt a hazalátogatásommal egy titkolt célom is. Azért is jöttem, hogy „feltöltsem” magam, s amiért jöttem, itt megtaláltam. Láthattam, tapasztalhattam, hogy ebben a kis országban milyen nagy a tudomány iránti megértés, tisztelet és szeretet. Az itt tapasztalt megbecsülés láttán joggal várhatom, hogy a magyar tudomány hatalmassá fog növekedni. Ennek az országnak a tudománya az egyik legnagyobb kincse, és szívből kívánom, hogy tovább gazdagodjék segítségével. Már vége volt az ünneplésnek, már a tudományos kerekasztal-konferencia témáira gondolhatott, amikor belelestünk, kíváncsi újságírók, a Szegedi Orvostudományi Egyetem vendégkönyvébe. Búcsúzóul ezt írta bele: „A díszdoktoravatás az én hányatott életemnek egyik legkimagaslóbb eseménye, mert még soha, sehol annyi szeretettel, becsüléssel és melegséggel nem találkoztam.” Sz. Simon István „Azért jöttem haza, hogy újra meglátogassam azokat a helyeket, ahol egykor éltem, dolgoztam.. Ez a fényképünk dokumentum értékű: 1937-ben készült. A tudós kedvenc témájáról tart előadást tanítványainak (Fotó: Dr. Somogyi Károlyné)