Képes Újság, 1974. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-17 / 33. szám
V eronka csak mondja: „Olvassál valamit!” — Nincs semmi kedvem, mikor úgy korog a hasam, oszt már végigolvastam tízszer is az olvasókönyvem, de még a szent család naptárát is. Más olvasni való meg nincs. Hazagyön édesanyám a miséről, levetkezik, elrakja a templomba járó ruháját. Keres valami fódozni valót, leül a lócára. A lábát, mivel ő is mezítláb jár, becsavargatja rongyba, ráteszi a kis székre, úgy megfázott, azt mondja, a templomban, a lábát alig érzi. Nagy csendben van ő is, biztosan a kenyér gondja bántja. Mert máskor, ha hazajön, mindig énekli, amit a templomban énekelnek. Már éppen azon töröm az eszem, ha édesapám kimenne, kérek tőle kenyeret, így nem merek, hogy ő is itt benn van. Egyszer csak elkezdi fájdalmas hangon, mert nagyhét van, húsvét gyón. Gyászba borult Isten csillagvára. Függönyt vontak mennyek ablakára. Óh, mert meghalt az ártatlan bárány, Vértől ázott a magas keresztfán. Mink meg éhségünkben elkezdtünk keservesen ríni, hát nem elég, hogy mink éhezünk, még az Isten báránya is vértől ázik. Bőgtünk mind a hárman, édesapám mérgesen szól édesanyámra: „Mit bőgeted ezt a gyereket, mit gondolsz, nem elég volt a templomba’. Rá se hallgassatok gyerekek, ez nem igaz, csak a papok találták ki. Hanem ezt hallgassátok meg, amit én éneklek nektek!” Csicsónénak három lánya, Három lánynak egy szoknyája. Csicsóné galambom, De rád illik a csókom. Mink már sírtunk is, nevettünk is, hogy bújik három lány egy szoknyába. Édesanyám meg nagyon fellázadt: „Látod, miért ver az Isten? Miért nem ad kenyeret? Mert te ilyen erkölcstelen nótákra tanítod ezeket az ártatlan gyerekeket.” — Ezért meg édesapám látott fel. Felrúgta a szakajtót, kiment, úgy becsapta az ajtót, a szegény macska is ijedten ugrott le a kemencenyakról. Kisütött a nap, mi is leugrot- EMLÉKÜL HAGYOM — ez a címe annak a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent kötetnek, amely idős parasztemberek visszaemlékezéseit, önéletírásait tartalmazza. Közöttük találjuk Berényi Andrásné (1887—1973) művét is. Berényiné 1945 után kezdett írni; különféle pályázatokon sorra nyerte az első díjakat. Veres Péter is felfigyelt rá, biztatta. Az idős parasztasszony hallgatott a jó szóra. S e szavakkal indította útnak írásait. .,Emlékül hagyom az unokáknak, dédunokáknak, lássák, hogyan éltünk, s hogy az ő életük szebb legyen egyszer .. .»* Tamáson BERÉNYI ANDRÁSNÉ: Emlékeim 1BÁNOS JÁNOS: Pipacsok, dáliák, füvek MAGAMRÓL. — Nógrád megyében, Ecsegen születtem. Apám földműves és harangozó, anyám cseperedő húgaimat neveli. A nyolcadik általános iskola elvégzése után Budapestre kerültem, szakmát tanultam, gumigyártó szakmunkás lettem. Még ma is a gumigyárban dolgozom, de már nem végzek fizikai munkát. Albérletben lakom. Verseket gyerekkorom óta írok. A pályára — nevezzük így — Kis Dénes önzetlen barátsága segített. Nagyon sokat köszönhetek Bella Istvánnak is, aki ismeretségünk óta az egyik legjobb barátom. Négy éve jelentem meg először országos lapban. Az idei Költészet Napján napvilágot látott Ne mondj le semmiről című antológia is bemutatott Verseimmel szeretném elmondani magamat és a világot. Nagy László szép szavait vallom magaménak: „Műveld a csodát, ne magyarázd”. Huszonkét éves vagyok. Lessek Benépesedek világommal lehetek-e mégis milliók tapintása ölelése fogam ha elvássa a szót keserű mert a kék bogyó meszelje dér bár csigolyánk fölnyitott konzervdobozokból szétszabdalt geometriánk szaglik az utak bozótjában s arcunk fűcsomója szárad Szomját aminek adta végül fölhörböli ez a szárad Hitem vaskos borával mégis: sóhajok csipás ködeibe? Világ-országom anyamellén leszek az ének részegese Őszthullató Arcom tarlóján a tüskék kezedet csak sebbe ütték szeded mégis a kalászat elhullajtott árvaságát Vállad liliomnyilása fényt lehel az éjszakába Szemem dióhéja szárad hullatom az őszt utánad Melled havasán kóborlók nincs otthonom és a gondok hazatérnek mégis hozzád szavaid álomba lopják Vérem hadserege csörtet s öled kertjében a csöndet föllármázva kaszabolja életembe halálomba Szemhéjak alatt A csukott szemhéjak alatt ha lehunyt világok izzanak forognak elhantolt tüzek a csukott szemhéjak alatt Ha lehunyt világok izzanak szenesedik a pillanat magába mely hiába fagy ha lehunyt világok izzanak Forognak elhantolt tüzek pipacsok dáliák füvek didergik az átlőtt sebet forognak elhantolt tüzek A csukott szemhéjak alatt megérkeznek a csonthadak — zászlajuk lobogó életük - katedrálisok omlanak