Képes Újság, 1975. január-július (16. évfolyam, 1-28. szám)
1975-06-21 / 25. szám
Fiatalok háza Kimerült bányák sötét dombjai ölelik körül a Heves megyei Petőfibányát. Komor a táj. Az egyik domboldalon valami mégis élénkíti a környezetet, felvidámítva a szemlélődőt: modern formájú négyemeletes ház. Elüt a többitől. A környékbeliek jól ismerik, s csak úgy hívják: a fiatalok háza. — Először csináltunk ilyet, és bizony, kicsit húzódoztunk is tőle. Nem volt biztos, hogy lesz belőle valami, különösen az elején, amikor rengeteg volt az adminisztrációs huzavona. De azért belevágtunk, hogy fiataljaink lakáshoz jussanak. És sikerült — a húsz család már be is költözött az új otthonba! Kezdődhet a következő ház építése! — mondja a kezdeti gondok utáni megkönnyebbült mosollyal Morvay László, a Mátraalji Szénbányák Petőfi-bányai vegyesüzemének vezetője. Az ifjúsági lakótelep építéséről, amelyet a vegyesüzem indított — és kivitelezte is — az üzem ifjúságának. Ugyanis a négyezerötszáz lakosú Petőfibányán is mind nagyobbak lettek az utóbbi időben a lakásgondok. S ezt, természetesen, a fiatalok érezték meg a leginkább ... — Az Ifjúsági Törvény értelmében kezdtük el ezt az ifjúsági lakásépítési akciót — magyaráz Rigó István, KISZ-csúcstitkár. — Egy lakás ára kétszáznegyvenezer forint. Két gyermeket vállalva — hiszen lakótelepet fogunk itt építeni — hatvanezer forint a szociális segély, a vállalat is adott tizennyolcezer forint kölcsönt, s még átlagosan százharmincezer forint hitellel járult hozzá az OTP is! Tehát a fiataloknak mindössze harmincnyolcezer forintot kellett befizetniük. Egyszóval: mindez előnyös annak, aki itt akar maradni. S azt hiszem, a mi fiataljaink szívesen maradnak... Pásztor Zoltán előkészítő, nem is gondolt arra, hogy Petőfibányán új lakásokat építsenek. Hiszen a bánya már elköltözött, új „telepesek” nemigen jönnek. De amikor megtudta, hogy lakótelep épül a fiataloknak — rögtön jelentkezett családjával. Hiszen ő is maradni szeretne falujában ... Ma már boldog tulajdonosa az első emeleti szép kis otthonnak, amelyet túláradó örömmel mutat meg. A központi fűtéses, kétszoba összkomfortos, loggiával ellátott lakásban, gyermekei körében emlékezik: — Egyszobás volt a régi otthonunk. Ez bizony, már szűk volt négyünknek. Amikor beléptem az új szobába, majdnem táncra perdültem vígságomban. Pedig ismerős volt már, hiszen amíg készült, naponta megnéztem ... Azóta már a régi bútorokat is kicseréltük... Azt hiszem, hogy a gyerekek még nálunk is jobban örültek — hiszen külön szobát kaptak. S nemsokára parkosítunk — akkor már lesz hol játszaniuk is. Kimerült bányák sötét dombjai ölelik körül a községet. Az egyik domboldalon mégis valami élénkíti a környezetet, felvidámítva a szemlélődőt: modern formájú négyemeletes ház. Elüt a többitől. De már nincs egyedül — emelkedik mellette a másik is. Járai Judit Épül az ifjúsági lakótelep Petőfibányán. A kép bal oldalán látható házba már be is költöztek a fiatalok Pásztor Zoltán nem is gondolt arra, hogy a bánya elköltözése után még új lakások épülnek a faluban... (Fotó: Bohanek Miklós) ... Ma már pedig az új ház egyik boldog lakója. Véleménye szerint a gyerekek a legboldogabbak, hiszen most külön szobát kaptak A visontai termelésirányító Megállunk a visontai külszíni fejltéses bányánál. Derűs, kék az ég. Igazán impozáns látvány innen felülről — a földbe markoló korszerű, hatalmas gépeket, meszsze futó örökmozgó szállítószalagokat, hatalmas dömpereket, teherautókat nézni. Lignitet bányásznak. A Mátraaljai Szénbányák Thorez Külfejtéses Bányaüzemében, Visontán. Embert nem sokat látni. Egy bukósisakos, napibarnított, szikár férfi közelít felém. Poros a munkaruhája, de tiszta, nyílt a tekintete. Derűsen mosolyog. Hosszasabban is elbeszélgetünk. Életútja példázza a felszabadulás után munkásbólparasztból kialakult értelmiségi réteg útját. Czakó István bányamérnök. Termelésirányító itt, Visontán. Idevalósi a környékre. Lőrinci születésű. Szegényparaszt-családból származik. Öten voltak testvérek, földjük nem volt, már gyerekként napszámban dolgoztak. 1948 júniusa óta dolgozik ennél a vállalatnál. Mint segédmunkás kezdte, 1950-ben vájár lett. Csak két évig, mert aztán, 1952—56 között a Műszaki Egyetemen tanult. Nem volt könnyű már felnőttként, huszonhét évesen, családosan, két gyerek mellett elvégezni az egyetemet. Akkor mások irányították-ösztökélték rá — ma már örül, hogy megtette. — Nehéz a bányászszakma — néz a bánya felé. — De ha egyszer valaki beleszokott, nem cserélné mással! Ez a felszíni fejtés könnyebb, de nekem idegileg nehezebb mégis ... Körülbelül negyven embert osztok be munkára minden reggel. Csak egy-két intés , és rendben megy a munka. De végig nagyon kell figyelni. Nekem nem kézzel, hanem fejjel kell dolgozni. Több mint hat éve termel ez a bánya. 1974-ben huszonnégymillió köbméter meddőt emeltek ki innen, erre az évre harmincmillió köbmétert tervezünk. A fizetésem — pótlékkal együtt — ötezer forintra is fölkerekedik havonta. Nincsenek nagy terveim-vágyaim. Autót vehetnék, de nem kell. Volt évekkel ezelőtt egy Trabantom. Karamboloztam vele, azóta nem kell kocsi... Viszont van egy hatszáz négyszögöles kertem — azt gondozgatom, ápolgatom minden nap. Sok munka van vele — nézze, a kapálástól kérges a tenyerem...—, de megéri! Van ott minden! Még amerikai mogyoró is! Három műszakban dolgozom, ha délelőttös vagyok: reggel négykor kelek. Fél kettőre körülbelül végzek, és irány a kert... — Lassan nyugdíjba kerülök. Huszonnyolc éve megszakítás nélkül dolgozom ennél a vállalatnál. Megvan a házam, kertem, családom. Nincsen nagyobb célom — mondtam már. Szeretnék majd nyugdíjasan is néhány nyugodt, boldog évet élni... Eöry Éva 15