Képes Újság, 1976. július-december (17. évfolyam, 30-52. szám)

1976-09-18 / 38. szám

ÚJDONSÁG MODELL­KÍSÉRLETEK A Vízgazdálkodási Tudo­mányos Kutatóintézet hid­­romechanikai főosztálya modellkísérletekkel vizs­gálja a Duna Pozsony és Dunakiliti közötti szaka­szát. Az intézet e kísére­tek alapján szolgáltat adatokat a magyar—cseh­szlovák kooperációval fel­épülő gapcsikovói erőmű kivitelezéséhez (Fotó: Balaton József, MTI) NÉPMŰVÉSZETI HÉT Pécs lesz a házigazdája az idei — immár a hete­dik — Dél-Dunántúli Nép­­művészeti Hétnek. Bara­nya, Somogy, Tolna és Zala megye népi alkotói­nak seregszemléje szep­tember 23-án kezdődik. A kezdeményezés Kaposvá­ron született 1970-ben. Azóta évente más-más megyében rendezik meg Dél-Dunántúl népi művé­szetének ünnepi hetét. A hazai folklór kivételes gazdagságú termőhelye ez az országrész. A ma is élő — sőt sok ágazatban új virágzásnak indult — népművészetet sajátos módon színezi az itt lakó nemzetiségek, valamint a­ felvidékről és a székely­földről idetelepült nép­csoportok művészete. NÉPFRONT A Hazafias Népfront Bor­sod megyei Bizottságának kezdeményezésére a Bod­rogközben levő Vajdács­ka község népfrontakti­vistái széles körű társa­dalmi munkával létre­hozták az öregek napközi otthonát. Korábban más célra használt épületet alakítottak át erre a cél­ra. A környező több mint ezer négyszögöles parkot virágokkal ültették be, sé­­tautakat létesítettek, és pihenőpadokat helyeztek el benne. A Hazafias Népfront Országos Taná­csának elnöksége 65 ezer forinttal járult hozzá az otthon berendezéséhez. ÖTSÁVOS AUTÓRÁDIÓ Új, nagy teljesítményű autórádió nullszériája ké­szült el a székesfehérvári VIDEOTON Gyárban. Az autórádió közép, rövid, hosszú és két ultrarövid hullámsávon működik, hangszínszabályozás, és magnetofon-, iletve mag­nólejátszó is csatlakoz­tatható hozzá. PAPRIKA FAJT­AGYŰJTEMÉN­Y Paprika fajtagyűjteményt hozott létre a keszthelyi Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszéke. Az egyetem kutatói több mint tízéves munkával ez idáig 182 paprikafajtát gyűjtöttek össze. A gyűjte­ményben a hazai és az európai fajtákon kívül dél-amerikai, japán és kí­nai vad és félvad növé­nyek is szerepelnek. CSÉPELIK A CUKORRÉPAMAGOT A csorvási Lenin Mgtsz-ben megkezdték a cukorrépa­vetőmag cséplését. A termelőszövetkezet a cukorrépa­magot a Sopronhorpácsi Cukorrépatermesztési Kutató­­intézet­ számára termesztette. A várható termés hektá­ronként 13 mázsa vetőmag. (Fotó: likovszky Béla, MTI) AZ UTOLSÓ ÁLLOMÁS A Kohászati Alapanyag­­ellátó Vállalat telepein dolgozzák fel újbóli fel­­használásra a különféle kiselejtezett gépeket, be­rendezéseket. Budapesten a XVIII. kerületi telep a kiöregedett mozdonyok utolsó állomása. Itt bont­ják szét a kiszolgált gé­peket (Fotó: Csikós Gábor, MTI) KIVÁLÓ LAKATOSOK A Medicor Röntgengyár „B" telepének November 7. lakatos szocialista brigádja idén május 1-én nyerte el a Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. A Teme­sev Mihály által vezetett kollektora 1960-ban alakult A képen az álló sorban (balról jobbra): Papp György, Sós János, Hosszú Béla, Frankó György, Lavetcz Károly; a guggoló sorban Szon­di Gyuláné, Teme­se­v Mihály, Horváth Ferenc, Elek Béla. Tagja még a brigádnak Bodá­­nyi Pál, aki betegsége miatt nem tehetett ott, amikor felvételünk készült Reméljük az­óta már meggyógyult (Fotó: Kiss Vera) BURGONYA­VÁLOGATÓ GÉPSOR Naponta harminc vagon burgonyát osztályoz és zsákos nagyság és minő­ség szerint a szécsényi II. Rákóczi Ferenc termelő­­szövetkezet új, NDK- gyártmányú burgonyavá­logató gépsora. A beren­dezést nemrégiben adták át rendeltetésének. A HORTOBÁGY IHLETTE ŐKET Kiállítást nyitottak Deb­recenben a hortobágyi művésztelepen készült al­kotásokból. A festők alko­tásaival most a Művész Moziban rendezett kiállítá­son ismerkedhet meg a közönség. KRÓNIKA FOTO ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI ENCIKLOPÉDIA A hazai lexikon-irodalom egyik jelentős vállalkozá­sa, az Állam- és Jogtu­dományi Intézet szerkesz­tésében állam- és jogtu­dományi enciklopédia ké­szül. Hézagpótlónak ígér­kezik a munka, hiszen a millenniumra megjelent hatkötetes magyar jogi lexikon máig is az egyet­len, átfogó jellegű jogi enciklopédia. JÓ SZERENCSÉT! 50 évvel ezelőtt, 1926 októberében kezdődött felszíni kitermeléssel a magyar bauxitbányá­szat a Fejér megyei Gánt község határában. Az évforduló alkalmából a Magyar Alumí­niumipari Tröszt és a Fejér megyei Bauxit­bányák Vállalat emléktáblát helyezett el Gánton, a hajdani Aiuérc Bányavállalat első üzemirodája falán. Jó szerencsét, bauxitbá­nyászok ! VADKACSATELEP A Tamási Állami Gazdaság tornádi telepén mintegy tíz­ezer hektáros területen komoly hasznot hajtó apróvadas tenyésztést honosítottak meg: évente 11 ezer vadkacsát nevelnek, melyből 8 ezret exportra szállítanak, 3 ezret pedig a gazdaság halastavaira telepítenek (Fotó: Gottwald Károly, MTI) .

Next