Képes Újság, 1977. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-01 / 1. szám

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Boldog új esztendőt „Adjon az Úristen bort, búzát, békességet; az új esztendőben erőt, egészséget!” Így szólt a köszöntő, melyben a célszerű szegényember ösz­­szefoglalta minden vágyát, kívánságát. Mondókáját az egek urához cí­mezte, mert a földi hatalmaktól nem sok jót remélhetett. Legyünk hát mi is célszerű emberek, tartsuk meg a régi köszöntőből a jókívánságokat, de ne várjunk csodát és megváltást a mennybéliektől, hanem tegyünk meg mindent - ami tőlünk telik - hogy földjeinken bőven teremjen a bor, a búza, hogy óljaink megteljenek állatokkal, hogy a gyá­rainkban eredményesen folyjon a munka, hogy tudásunk gyarapodjon, emberségünk gazdagodjon, hogy meglegyen az erőnk, egészségünk a jobb, boldogabb élethez, hogy nyugalom, béke legyen országunkban és az egész világon. Tennivalóinkat megszabják országépítő terveink. Az óesztendő utolsó hónapjában tanácskoztak pártunk és kormányunk vezetői. Az országgyű­lés törvénybe foglalta nemzeti feladatainkat. Népünkön a sor, hogy a te­­tel'Tork valamennyiünknek több jut az orszóg kamrájából. Hiszen begyűjteni, elosztani csak azt lehet, amit az ember, agyak és kezek - a gépek, szerszámok segítségével - előállítanak. A lusta, dologtalan ember követelését a szocializmus sem tudja kielégíteni. Csak az tarthatja év végén a markát, aki nem kímélte év közben a va -1Z . A Au Sefi'b elosztás eleve törvénnyé vált hazánkban. Ha többet akarunk, többet kell tennünk is erre ...... Mindannyiunknak vannak céljai, vágyai. Gyújtunk, spórolunk, ki lakos­ra ki bútorra, telekre, gépkocsira, vagy külföldi utazasra. Növekszenek a 3«*** nőnél .. Igények Ca a fttSAS vette figyelembe az orszagvezetes is’an?' .. . az állami jövedelmek úgy döntött: növelnünk kell a ter'^le^*Xanek növelését is! növelése tesz, lehetőve az egyenek számtalan kal-Kétségtelen, hogy az uj észté­r ki­áshatja. A világpiaci folyama­to­­sus a r ffarm centjük a külső tényezők hatása, hogy az egyenes kedvezőtlen körülmények között is megtudjuk valositani.ce. Ha jobban igazodunk a, gyümölcsözőbb lesz a műn­lentkezünk a piacokon, akko Természetesen jó áron eladni - ja uz­­kánk és több lesz a jármunk. Tér ml korszerű termékeket ke­retet kötni - csak úgy lehet' ha k befolyásolhatjuk tőlünk független fe­szítünk. Bár termelőmunkánkat b y tudásunktól, a mi jó munkank­nyezők, azért az mar "°^®r.te^®n|jenek ki üzemeinkből, gazdaságaink­tól függ, hogy olyan termékek kern­l­k­i termékeivel szem­ből, amelyek állják a versenyt, más ne­­mber azon a helyen, ahol he­­megvan a helye, szerepe a kul°n é, a feladata az ország nagy gépé­nek meg kell, hogy legyen a szerepe feladatatt akkor az állam egész fetében is. És ha, mindne^!,' eredményesebben dolgozik. Ne legyen hat mechanizmusa jól működik,ivekben gazdaságokban, de ne legyen S SS ar- - «baf ~L r­"■ssríS'-TsfiE «rsvs* döben egyetlen kiúsznám Qn dolgokra, amelyek neiku ne vesszen karba se P pazarolhat fölös 9 rdságot, mert a I akar, az nem ^ becsülje minden ap 9 , / Sen is-minthama9 Jliv« új -minden ked; ' \án^k 'eret egészséget. Gerencsér­e^J | H­ÍR • \ PRIMŐRKOMBÍNÁT Az ország egyik legna­gyobb primőrkombinátja­­ épül Szolnok környékén, a rákóczifalvi Rákóczi Me­zőgazdasági Termelőszö­vetkezet beruházásában. A 178 millió forint értékű zöldségtermő kombinát hat hektáron terül majd el. Tizenkét nagyméretű nö­vényházban termelik majd a paprikát, a paradicso­mot és egyéb primőrárut. KCX „Az O.­­kóczi Fen., sajta. Rém. munkánk minőségi.,­vábbra is kiérdem­li bizalmát. Köszönjük' m­egg­bízását.” A Fővárosi Pa­tyolattól tisztán, vasaltan visszaen­­gom csomó­ találtam a bélyegzőt" A vö .1 nőm, vagyok JUGOSZLÁV EXPORTRA motorvonatot, amelyet a Ganz v­amosság (a Je SS) szobi állomáson (Fotó: Bajkor József, MTI) UTÁNPÓTLÁS Várpalotán, a 305-ös­­pa­ksóta,- és földgázkutatás és termelés szamara a mélyfúró és kőalajterme­­lo szakmunkásokat. A Ke­pen: másodéves tanulok gyakorlaton (Fotó: Jaszai Csibs­ a ZÖLDBORSÓ-­I CSÉPLŐ GÉP ! A HÓD GÉP makói gyá­rában munkás gyűlésén ünnepélyes keretek kö­zött adták át a szol­exportra gyártott ezre zöldborsócséplő gépét. A gépeket több éve szállít­ok a Szovjetunióba, a­hol jól beváltak- OLVASOM ! Együnk rozscipót - olva­­som a kenyérszállitó autó­­ oldalán a felszólítás-­: NAPIG ELÁLL A ROZSU Pa­r _ robog el melle­­t e cipót ugyanis - noha so­k­kan szemtjük, és szívesen vásárolnánk - csak I vétve s csak kevés he­ten lehet kapni. Az u. dőben legyen tobe I le isi (Szabadi) I —— -------------- , szerkesztőség címe: 1° ______________________________________ . Főszerkesztő-helyettes: Antal Budapest VHI­, Ble' fs,”*,«■ ““»"­:: bö-Top?on TBé,a vezérig izgat!«

Next