Képes Újság, 1977. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-01 / 1. szám

A számadás virágai Hangversenyterem — Csepelen (Fotó: Diner Tamás) A Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekara második éve tart rendszeresen koncerteket a Csepeli Mun­kásotthonban. Ezeket a hang­versenyeket minden alkalom­mal egyenes adásban közve­títi a rádió. Egyszerre kell te­hát kielégíteni a csepeli kö­zönség és a rádió milliós hall­gatótáborának igényét. Mi adta az ötletet a csepeli koncertek megrendezésére? A kérdésre Lehel György, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának ve­zetője válaszol: — Zenekarunk működésé­nek alapelve, hogy ne csak a stúdióban, hanem nyilváno­san, közönség előtt is játsszon. Hagyományos évi koncert­jeink mellett, melyeket a Ze­neakadémián és más hangver­senytermekben tartottunk, a rádió hatos stúdiójában is rendeztünk koncertsorozato­kat. Hiába volt azonban ott a közönség, maga a helyiség — a stúdió rideg berendezése — nem képes megteremteni a ze­nehallgatás intim hangulatát. Közismert, hogy Magyaror­szágon milyen kevés a kon­certterem. Éveken át keres­tünk megfelelő helyiséget a hatos stúdió helyett. Így ju­tottunk el a Csepeli Munkás­­otthon szép színházterméig. Ott az igazgatóság nemcsak nagy örömmel, hanem cselek­vő segítséggel is fogadta ké­résünket; a közönség szerve­zésével, a színpad kibővítésé­vel hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósuljanak a csepeli koncertek. Az első évben pró­bálkoztunk csak, nem is min­dig sikerrel. Az elmúlt hang­versenyévadban azonban úgy érzem, sikerült olyan műsor­tervet összeállítani, ami a kö­zönségnek is, a zenekarnak is meghozta a muzsikálás közös örömét. Hogy csak néhány művet említsek: előadtuk töb­bi között Csajkovszkij, Ravel néhány művét, Kodály­ Psal­mus Hungaricus-át, Kadosa Pál zongoraversenyét, Kocsis Zol­tán közreműködésével. — Ön háttal áll a közön­ségnek. Érez-e valamilyen kü­lönbséget a csepeli közönség, és az ismert hangversenyter­mek hallgatóinak reagálásá­ban? — Először egy „szemközti" élményemet említem. Három előadásból álló ifjúsági hang­versenyt rendeztünk, Mozart, Beethoven és Britten művei­ből. A zenekari megszólalta­tás előtt röviden ismertettük a műveket, a zeneszerző éle­tét. Olyan lenyűgöző figyelem áradt a nézőtér felől, ami mindennél erősebb biztosíték arra, hogy várják, örülnek a zenének. Ami a felnőtt közön­­séget illeti: fenntartások, el­várások nélkül ülnek be a nézőtérre. „Csak” hagyják, hogy hasson rájuk a szép. Nincs a világon ennél jobb közönség. Szeretném még el­mondani, nem holmi „látvá­nyos” közművelődési progra­mot kívántunk életre hívni a csepeli koncertekkel. Az tör­tént, hogy zenekarunk közmű­velődés-politikai törekvései, a helyiek és az országosak egyaránt, szerencsésen, jó összhangban találkoztak a Csepeli Munkásotthon közmű­velődési törekvéseivel. A kon­certek sikere bizonyítja, mind­annyiunk megelégedésére. Az óévet búcsúztatván s az újnak köszöntéséül, hadd mondjunk egymásnak egy régi szólás-mondást: — Aki a könyvet szereti, rossz ember nem lehet. Persze, ez hajdanában úgy hangzott: — Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. De hát nem virág-e életünkben, nem virágszépség-e éle­tünk alakításában, nemesítésében a könyv? Ha szeretjük, jobbak leszünk. Ha szeretjük, nem lehetünk rosszak, nem lehetünk bárdolatlanok. Műveletlenek se lehetünk, ha szeretjük a könyvet. Hát nem is véletlen, hogy valamennyiünk műveltségét, művelődésünk állapotát és fejlődését éppen a könyveken keresztül mérhetjük alighanem legkifejezőbben: könyvek­ben, könyvbeli gyarapodásunkban, olvasásban. Egyszerű tény: 1958-ban 2800 féle könyv jelent meg, mégpedig 27 millió 1975-ben 7730 féle könyv jelent meg, mégpedig 74 millió példányszámban. A Magyar Rádió és Televízió Zenekara rendszeresen tart koncerteket a Csepeli Munkásotthonban Az igazság szépsége Országutak gyakori utasainak már megszokott látvány, hogy egy-egy nagyobb városon átha­ladva valamelyik magas ház te­tején fémkupolát látnak. Csil­lagvizsgálót. Gyerekek, fizikai munkások, értelmiségi dolgozók — amatőr csillagászok — építet­ték társadalmi munkában, gyá­rak, városi tanácsok anyagi tá­mogatásával. Azt már keveseb­ben tudják, hogy magánházak tetején is épültek kisebb méretű csillagvizsgálók, és azt, ha egy csillagos estén minden amatőr csillagász kézbevenné egyidő­­ben a távcsövét, csaknem tizen­háromezer ember kémlelné az eget. A mozgalom népszerűsé­gének titka: a kézbe vett távcső. A felfedezés ujjongó élménye, amit minden amatőr csillagász először átél, amikor felfedezi ugyanazt, mint 366 évvel ezelőtt Galilei: az égbolt más, mint ami­lyennek látszik, s mint amilyennek hitték. - A csillagok érzése hogyan segíti ma az embert - kérde­zem dr. Kulin György profesz­­szort. — Sokan egyfajta hobbinak könyvelik el az amatőr csillagá­szatot, a távcsőkultuszt. Pedig a távcső csak eszköz. Azoknak a természettudományos igazságok­nak felismerésére, amelyek an­nak idején forradalmasították a világot. Galilei, Newton és az utánuk következő tudósok felfe­dezései, bizonyításai arról, hogy nem a Föld a világmindenség középpontja, egész dogmarend­szereket döntött meg. Az eleve el­rendeltetés, a megmásíthatat­­lanba való beletörődés helyett a cselekvéssel együttjáró változás nagyszerű lehetőségét nyitotta meg az emberiség előtt. A boly­gók, csillagok, csillagrendszerek megismerése pedig, alaptalan félelmektől szabadított meg mindannyiunkat. Nem kell retteg­ni az üstökös feltűnésétől, ha tudjuk, születésének, égi pályá­jának útját, rendeltetését. Mit tettek régen az emberek aszály idején? Imádkoztak, áldozatokat mutattak be, és vártak. Mit tesz­nek ma, ha bekövetkezik? Tud­ják, hogy elkerülhetetlenek a száraz hónapok, és ezért öntö­zőcsatornákat építenek, véde­keznek. A természettudományos, így a csillagászati ismeretek is, megváltoztatják az ember ma­gatartását, rádöbbentenek egy új szépségre, amit a felismert igazság rejt. Adhat-e tudomány ennél nagyobb segítséget? A felfedezés örömét átéli minden amatőrcsillagász (Fotó: MTI) Január 28-án Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájával nyit Szegeden a Szegedi Nemzeti Színház Kis­­színháza. Ezzel a színház ve­zetőinek és tagságának régi álma valósul meg: önálló pró­zai színház működik az ope­rát operettet, balettműveket bemutató nagyszínházak mel­lett. A tervekről Giricz Mátyás, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója tájékoztat: Új színház Szí­ n Az a tény, hogy a vidéki­­ városokban mindenütt egy­­egy színház működik, alapjá­ban meghatározza a vidéki színházak jellegét. A színház *á­zak több tagozatosak, tehát zenés és prózai társulat dol­gozik együtt, ami nemcsak a sajátos arculatú színház ki­alakítását akadályozza, hanem magát a színházi munkát is. Előfordul, hogy a színpadon lélektani drámát próbálnak, miközben a próbatermekben

Next