Képes Újság, 1978. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1. szám
•! Minden csavarnak fogni kell! ,,Mi vagyok én? Csak egy kis porszem. Mit tehetek? Semmit!" Ilyen és hasonló kérdésekkel, véleményekkel mindennap találkozunk. Pedig a gépezetben minden csavarnak szerepe, funkciója van. Nem egy csavaron múlik a gép léte, de ha itt-ott egy-egy csavar meglazul, az zavarja a gép pontos, nyugodt, egyenletes működését. Ahhoz, hogy a gép jól, hibátlanul működjön, minden csavarnak fogni kell. A társadalom nagy, bonyolult gépezetében is megvan a helye, szerepe, minden kis „csavarnak", minden egyes embernek. És kinek-kinek ott kell jól fognia, ahol éppen áll, ahol a munka tervezői kiszabták, meghatározták a helyét. Jóllehet ő maga sokszor nem érzi szerepének fontosságát, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fontos. Lehet, hogy lazítása nem állítja meg a társadalom gépezetét, de zavarja, akadályozza a pontos, hibátlan működést. Nézzük a példákat. Ha egy vállalati tisztviselő „lazít", és nem adja le időben az anyagrendelést, lehet, hogy tíz, húsz, ötven, száz ember kénytelen órákig, vagy napokig állni, tétlenkedni ennek az egynek a lazítása miatt és talán még az ötödik vállalatnál is döcög a munka az elmulasztott anyagrendelés miatt. Máshol egy munkás rosszul végez el az általa készített terméken egy műveletet, ettől hibás lesz a termék, bosszankodik a vevő, visszaadja a portékát, esetleg a külföldi megrendelő visszamondja a jó üzletet. Egyetlen felelőtlen munkás árthat a vállalatnak, esetleg az egész népgazdaságnak. De nagy kárt okozhat más, jelentéktelennek látszó „ember-csavar" is. Mondjuk, egy utcaseprő észrevesz az úttesten egy olajfoltot. Nem törődik vele, nem takarítja el, nem szórja le homokkal, nem jelenti a lázit. Az olajfolton megcsúszik egy gépkocsi, nekicsapódik az úttest melletti oszlopnak, vagy öszszeütközik egy másik gépkocsival; lehet, hogy néhányan megsebesülnek, esetleg meghalnak az utcaseprő lazasága miatt. Természetesen a társadalomban is vannak — ugyanúgy, mint a gépekben — kisebb, kevésbé fontos és nagyobb, vagy fontosabb „csavarok”. Ha az utcaseprő „lazít”, emiatt meghalhat egy-két ember, ha a vonatvezető, vagy a sínváltó „lazít", amiatt meghalhat száz ember, ha az államfő „lazít”, abból háború vagy más katasztrófa is lehet. Ha a társadalomban sok kis csavar lazul meg, együttesen felboríthatják a társadalom működésének rendjét. Egyszóval: a társadalom gépezetében nincs lényegtelen „csavar”, nincs jelentéktelen „porszem”, mindenkire szükség van a maga helyén. Szükség van a „gyújtófejekre", a tudósokra, a politikusokra, propagandistákra, akik a gyújtást, a robbanást elősegítő szikrát adják, s ezzel mozgásba hozzák a hajtóerőt kifejtő motort. Szükség van az áramot vivő kábelekre, az üzemanyagot szállító csövekre, a hírvivőkre, szállítókra, kereskedelmi dolgozókra, amelyek összekötik a gépezetek egyes részeit és mozgásba hozzák az egész szerkezetet. Szükség van az üzemanyag tartályra, a hajtó rudakra, fogaskerekekre, alvázra és futóműre, munkásokra, parasztokra, akiken nyugszik az egész gépezet. Mint ahogy szükség van a nevelés „munkásaira", akik az óvodákban, iskolákban vagy tanfolyamokon kovácsolják a különböző kis csavarokat, társadalmi alkatrészeket - az embereket. Mindenkire szükség van, aki be akar illeszkedni a társadalom mechanizmusába, rendszerébe. És ahhoz, hogy jól működjön az ország gépezete, hogy előre haladhassunk, hogy eredményes legyen a közös tevékenységünk mindenkinek „fognia” kell, senkinek sem szabad munka közben lazítani, kihagyni, megfeledkezni a szerepéről, feladatáról. A vezetők szabják az irányt, övék a felelősség legnagyobb része azért, hogy a jól megválasztott úton elérjük a célt. De a legjobb kormányos hajója is zátonyra futhat, ha a matrózok nem teljesítik a kötelességüket. Képviselőink az országgyűlésben elfogadták az 1978. évi tervüket. Van megfelelő programunk, célunk. Most meg kell feszülnie minden vállnak, minden deréknak, minden izomnak és úgy kell működnie minden koponyának, hogy maximális erővel segítse a közös program megvalósulását, a közös cél elérését. Hiszen a közös programban benne van az „én" célom is, a „te” célod is, és az „ő" célja is — vagyis, egyenként mindannyiunké. A feladat — amit a terv szab — nem kicsi. Nem könnyű megvalósítani Nagy erőkifejtésre van szükség, hogy teljesüljön. Most fognia kell minden kis csavarnak, dolgoznia kell minden embernek — lazítás nélkül - keményen, úgy ahogy edzett acélszögekhez, becsületes szocialista állampolgárokhoz illik. Gerencséri Jenő Vége a munkaidőnek, az asszonyok retiküljeiből előkerülnek a kicsire összehajtogatott bevásárló szatyrok. Jeladás ez, kezdődik a második műszak. Hazafelé iramodván, az ember becserkészi az útbaeső ABC áruházát, esetleg a zöldséges boltot, hentesüzletet stb. Sorba áll a kiszolgálópultnál, pénztárnál, majd valamelyik villamos vagy busz megállójában. Otthon, miközben kicsomagol futólag bosszankodik, mert ismét előbukkan a színhús alá hajtogatott mócsing, s az almák ütődött fele. Végül a délután fénypontja a vacsorafőzés következik . . . Hosszú ideig nálunk is így zajlottak a „csendes" hétköznapok, mígnem az életünkben felbukkant egy férfiú. Azóta ritkábban főzök és kevesebbet vesződöm a bevásárlással. Felbukkanásának nálam jobban csak a férjem örvendezett, s ha szokásossá vált kérdésére: „Ma este ki főzi a vacsorát?" — Kimondom e nevet: Haraszti László, elégedett dörmögés hallatszik az újság mögül: „Akkor ma jót eszünk." Persze megsértődhetnék, de minek. Kettőnk közül, — tényleg ő a jobb, végülis ő profi. Sokat emlegetett ismeretlen ismerősünk ugyanis szakács, méghozzá gasztrofol szakács. Amikor ő „készíti" a vacsoránkat, teendőm mindöszsze annyi, hogy negyedóráig forraljam a légmentes tasakba zárt készételt, s ha átmelegedett, feltálaljam. Tökéletesnek érzem ezt a munkamegosztást. Őszinte kíváncsisággal indultam a vele való személyes találkozásra Munkahelyén, a Pest- Budai Vendéglátóipari Vállalat Maglódi úti gasztrofol üzemében nem kis csalódással hallottam, hogy Haraszti László nem szakács, hanem a hatalmas konyha főnöke. — Eddig azt hittem, hogy az ön főztjét esszük, mivel az ön nevét bélyegzik rá az étel dobozára. Nehéz lenne naponta 15—20 ezer adag ételt magamnak elkészíteni. Négy szakács és tizenegy kézilány dolgozik a konyhán. Ők főznek, én az adagok mennyiségét, az étel minőségét ellenőrzöm, s a végterméket készítem — azaz a mártásokat, a habarást, s az ízesítést adom az ételekhez. De higgye el, azért főzni is tudok — nyugtat meg a konyhafőnök, aki egy nyurga, csaknem sovány, harminckét éves fiatalember. Ha, az utcán látnám, nyugodtan, gondolhatnám disc jockey-nak, egyetemi hallgatónak, vagy taxisofőrnek. — Hogyan lett szakács? — Elmondhatom, de ne írja meg. Illetve . . . Szóval az isko- A konzervgyárakhoz képest a gasztrofol konyha házias kisüzem