Képes Újság, 1979. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-17 / 11. szám

KOSSUTH LAJOS: PETŐFI SÁNDOR: Imádság és hadi jelentés (1848. szeptember 23.) Atyámfiái! Véreim! Polgártársaim! Az örökkévaló istennek nevében, ki az igazságot védi és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet: szegény magyar hazánk megvédésére. ... Atyámfiái, hallgassátok meg szavaimat! Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész életemben. Én nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék ... Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket, megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit. .. És semmit sem kívánt a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse magyar hazánkat és segítsen azt árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni. De... ha saját életét, vagyonát, hazáját gyáván feladja, úgy én, ki a népért küzdöttem egész életemben, mielőtt hazám elvesztése felett szívem megszakadna, egy átkot mondok, egy rettenetest, melynek minden szava teljesedni fog: ... hogy a levegő méreggé váljék, mikor beszívja, hogy kezei alatt a termőföld ne teremjen mást, mint hitvány kórót, hogy a forrásvíz bűzködjék meg, midőn ajkához veszi... (1849. július 3.) Az ellenség 50 000 embernyi erővel Komárommal szemközt Duna jobb parti sáncainkat tegnap, július 2-án megtámadta. Eleinte az ellenség a sáncok első vonalát már-már bevette, de amely bevette, a sáncokban lelte halálát. Balszárnyát Görgey egész Ácsig visszakergette. Közepét s jobb szárnyát Klapka egy jól [Itt Kossuth az eredeti kéziratban egy szót áthúzott. — Rovatvezető megjegyzése] intézett huszártámadással elvágta, s így az ellenség minden helyen megfutamíttatott. A mi vesztességünk körülbelül 700 fő. Az ellenségé kétezer. A monostori sáncokban egész lakásokban feküdnek az ellenség halottjai. Éljen a Haza! Naplórészletek (1848. március 15.) Üdvözlégy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözöllek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk téged! (Március 24.) Az úrbért eltörölte az országgyűlés. Nagyon szép tőle, de még szebb lett volna, ha ezt előbb teszi. Akkor viselhette volna a nemesség a nagylelkű nevet, de most, midőn ezt a végső szükségből tette és ijedtségből, nem tarthat rá számot. A tekintetes karok és rendek s a méltóságos, és nem tudom, miféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40 000 paraszttal egyetemben, s ezen kellemes meglepetés indította őket azon nagylelkűségre, hogy az úrbért azonnal eltörölték. Ami a hírt illeti, ez alaptalan hír volt... (Április 22.) Vígan vagyunk! Keresem új törvényeinkben azt, hogy a magyar katonaság a magyar alkotmányra fölesküldjék, keresem s nem találom. Átolvasok minden törvénycikket... nincs ... se híre, se hamva. Kinek a hibája, kinek a bűne, hogy az kimaradt? Egyébiránt, isten neki, nem nagy baj; ha most megesküdnék, vagy megesküdt volna is a katonaság, nem sokára újra kellene esküdnie, mert nem sokára új alkotmányunk lesz. Eddig toldoztunk-foltoztunk, s ez hiába való vesződség volt, mely elavult köntösünket legföljebb csak tarkábbá tette, és tartósabbá nem; nekünk egészen új ruha kell, hogy becsülettel léphessünk a nemzetek sorába, honnan kimaradtunk. (Április 29.) Általában sokat foglalkoznak most velem a rágalmazó kutyaháziak. Némelyek azt hirdetik, hogy megtébolyodtam, mások, hogy el akartak fogni, de megszöktem. Szeretnék, ha így volna ugyebár? tudom. A megtébolyodásból mi sem lesz, biztosíthatlak felőle benneteket, legfölebb azon esetben tudnék megőrülni, ha becsületessé válnék az egész világ, mert akkor nem lenne, ki ellen küzdenem, pedig nekem harc és háború kell mindhalálig, s én csak a gazok ellen harcolok. Interjú Bemmel — Kit tart ön legnagyobb katonának? — Napóleont. Nem szeretem egy cseppet sem, de a legnagyobb embernek tartom. Mások csak egyben-tmásban voltak nagyok, ő mindenben, ahova csak kezét tette, nyomot hagyott örök időkre. — Nekem kedves hősöm Hannibál. — Áh (kalapját megbillenti), nagy ember volt, igen nagy ember; de amint a közvélemény mondja róla, nem tudott szerencséjével élni, s ez nagy hiány. A caniniaei csata után én egyenest Rómának mentem volna s azt tönkre tettem volna egy csapással!... de nagy ember volt, s alpesekeni átmenetnek nem kivitele, hanem magában ennek gondolata is a nagy emberek legnagyobbjai közé sorozza őt. A terv nagysága a lélek nagyságának mértéke, ez önmagáé; a kivitel már kettejüké: övé s a szerencséé. — Hannibálról szólván, tudja ön, kit tartok én hozzá oly hasonlónak, amenynyire csak hasonlíthat két ember egymáshoz? — Nos? — önt, tábornok úr. — Tudja isten, ennyit nem igénylek. Én csak egyet tudok vagy nem is tudok; azt nem tudom, mi a félelem és csüggedés. — Ez a fő, Hanibál is ezt a kettőt nem tudta. — Az igaz, hogy ez nem mindennapi dolog. Nem dicsekedésből mondom, mert nem az én érdemem, hanem az isten ajándéka. Széchenyi naplójának részleteit a Gondolat Kiadónál nemrég megjelent kötetből válogattuk (Györffy Miklós fordításában).