Képes Újság, 1980. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-06 / 36. szám

Szabadság-híd Budapest látképének legjellegzetesebb meghatározó vonásai a Duna-hidak, köztük a Ferencz József-híd, ami har­madikként épült 1894—96 között. Ava­tására 1896. október 4-én került sor, amikor Ferencz József­­ császári és ki­rályi felsége — mint a híd átadója — vert be saját kezűleg egy ezüst szege­cset a híd főtartójába. — Úgy tudtuk, hogy a mai napig ott is van, ám, amint az a mostani felújí­tás alkalmával kiderült, ezt egy álsze­gecs helyettesíti, s az eredetit — való­színűleg 1956-ban — elvitték. — Mondja dr. Dalmy Tibor a felújítások kor­mánybiztosa. A hidat a II. világháborúban felrob­bantották. Újjáépítése után, 1946-ban kapta a Szabadság-híd nevet. Ez idő­ben is sokat vitatkoztak a híd szerke­zetét, cirádáit, esztétikai megjelenését illetően, így például az 1945-ben ala­kult Magyar Művészeti Tanács is, amely a „magyar művészeti élet és te­vékenység figyelemmel kísérésére és fejlődésének előmozdítására, valamint az egyes művészeti ágak közötti együtt­működés szolgálatára” jött létre, s 1949-ig működött. A tanács az újjáépí­téssel egyidejűleg a híd dísztelenítését javasolta. Ezt később Gerő Ernő indít­ványára elvetették azzal az indokkal, hogy a híd régi díszeinek eltávolítása olyan költségekkel járna, amelyet az időben nem vállalhatnak. A híd úgy épült újjá, ahogyan annak idején Fe­­keteházy János megtervezte, csak a kapuzatok régi magyar címerpajzsai nem kerültek vissza. A hidat a közelmúltban lezárták a járműforgalom elől. 1980. június 16-án 0 óra 40 perckor gurult végig az utol­só villamos a hídon, s azután nyom­ban megkezdődtek a felújítási mun­kák. Ezt megelőzően természetesen komoly feladatok hárultak a tervezőkre és for­galomirányítókra, hiszen a híd lezárá­sára az újjáépült Petőfi-híd elkészülte után kerülhetett csak sor. Június 15-én kétszer két sávban indult meg a for­galom a Petőfi-hídon, így a 4-es és 6- os villamosok is a régi útvonalon jár­nak. A nagy forgalmú Gellért és Dimit­rov téren forgalomelterelést hajtottak végre, a felújított hídra terelve az au­tókat. Ám ez azt eredményezte, hogy igencsak megnövekedett a forgalom a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rossz statikai állapotú épüle­te előtt, s felmerült a kérdés, hogy ez a rezgéshatás nem ró-e veszélyes mér­tékű terhelést a régi épületre? A Szabadság-híd átépítésével egyide­jűleg tervezi felújítani a Főtáv a fel­ső rakparton húzódó hővezetékeket is, amit összekapcsolnak a jelenleg ugyan­csak felújítás alatt álló Gellért-fürdő építésével, így ez alkalommal építik meg a fürdő és a Kemenes utca közöt­ti gyalogos aluljárót.. A Szabadság-híd két, 600—600 tonna súlyú tartószerkezetének elöregedése, amit a megnövekedett forgalom fel­gyorsított — indokolja a teljes felújí­tást. Jóllehet 1965—68 között már rész­legesen megerősítették, felújították, de — állandó forgalom mellett — csak a legégetőbb munkákat végezhették el. Ekkor nem vizsgálták meg a gerber­­tartónak nevezett 600 tonnás szerkezeti főelemeket, mivel ez a munka csak a forgalom kizárásával végezhető el. Fel­­tételezések szerint ez a szerkezeti rész 1896 óta érintetlen. További romlása az egész híd stabilitását veszélyeztetné. A gyalogosok folyamatosan igénybe vehetik a hidat, a járművek azonban csak néhány hónap múlva, amikor már elkészül a több mint százmillió forint költségű munka, és ismét másfélszáz­ezer ember közlekedhet rajta naponta. I. M. (Fotó: Dolezsál)­ ­ A munkásőr-zászlóalj pihen. Véget ért a gyakorlat. Vidám, tréfálkozó a hangu­lat a szünetben. Ketten — a többiek vidámságától félre­húzódva — beszélgetnek. Zsigmond János, a Budapes­ti Közlekedési Vállalat mun­kavédelmi előadója és dr. Kozma Pál, a Péterffy Sán­dor utcai kórház sebésze. — A sírból hoztál vissza! — mondja Zsigmond János az orvosnak. — Hát majdnem. Nehéz eset voltál. — Mondták. — Most, hogy már ismét egészséges vagy, megmond­hatom: én is kétségbe von­tam gyógyulásod. — Bíztam benned! — Az erős akaratod segí­tett. Hosszú évek óta a Gara­sin Rudolf zászlóaljban tel­jesítenek szolgálatot. Régóta ismerik egymást, képe fotómontázsként csú­szik egybe. A család szabad szombati kirándulását kegyetlen fáj­dalma rontotta meg. Ha lé­­pet, nyilallást érzett bal ol­dalon a bordája alatt. Va­sárnap erősödött a fájdal­ma. Hétfőn felkereste dr. Kozma Pált és kérte: vizs­gálja meg. Kapott gyógy­szert, tanácsot, borogassa fájó oldalát, s ha nem szű­nik a nyilallás, kedden is­mét keresse fel a kórházban. A magas láz, s az újabb vizsgálat már igazolta az or­vos gyanúját: felcsapódott vakbélgyulladása van. Sür­gősen műteni kellett. A mű­tét utáni napokról, hetekről jóformán vízióképek marad­tak emlékezetében. Orvoso­kat, ápolókat látott az ágyá­nál. Hallotta, vérnyomása sokat csökkent. Aztán sokáig sötét csendességben szender­­gett. Majd arra emlékszik, infúzióadáskor a hideg rázza, pedig a lázmérő 41 fokot mu­tat. És elcsendesedik körület­Zsigmond János emléke­­te megint minden. Magába fetében a valóság és a láz temetkezik mélyen, ahová a külvilág zaja, öröme értel­mét már nem tudja követni. Egyszer hallotta csupán Kozma doktor parancsoló hangját. Azt mondta: „a harmadik hidegrázást már nem várjuk meg!” Mi történt ezután, azt már nem tudja. Pár nap múlva észlelte újra az élő világot, amelynek ismét részese volt: beszélt, evett, felült az ágyban. Ezután már gyorsan múlt az idő. Ám, amikor elhagyta a kórházat, nem gondolta, hogy hama­rosan dolgozhat. Búcsúzás­kor az orvos biztató szavára sem szólt semmit, azt hit­te: ámító szavak, ilyen hely­zetben nem bűn a kegyes csalás ... S, lám, nem téve­dett. Most már tudja, Koz­ma doktor mindig őszinte volt vele. Azt is tudja: nem percekig, órákig tartott ma­gába temetkezése, hanem napokon át nem fogta fel állapotának súlyosságát, s ebben az időben Kozma dok­tor gyakran ült az agya mel­lett, énelmének villanására várva. Nem ment úgy haza este, míg hozzá be nem né­zett, míg meg nem győződött A sírból hozták vissza 10

Next