Képes Újság, 1980. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-06 / 36. szám
Szabadság-híd Budapest látképének legjellegzetesebb meghatározó vonásai a Duna-hidak, köztük a Ferencz József-híd, ami harmadikként épült 1894—96 között. Avatására 1896. október 4-én került sor, amikor Ferencz József császári és királyi felsége — mint a híd átadója — vert be saját kezűleg egy ezüst szegecset a híd főtartójába. — Úgy tudtuk, hogy a mai napig ott is van, ám, amint az a mostani felújítás alkalmával kiderült, ezt egy álszegecs helyettesíti, s az eredetit — valószínűleg 1956-ban — elvitték. — Mondja dr. Dalmy Tibor a felújítások kormánybiztosa. A hidat a II. világháborúban felrobbantották. Újjáépítése után, 1946-ban kapta a Szabadság-híd nevet. Ez időben is sokat vitatkoztak a híd szerkezetét, cirádáit, esztétikai megjelenését illetően, így például az 1945-ben alakult Magyar Művészeti Tanács is, amely a „magyar művészeti élet és tevékenység figyelemmel kísérésére és fejlődésének előmozdítására, valamint az egyes művészeti ágak közötti együttműködés szolgálatára” jött létre, s 1949-ig működött. A tanács az újjáépítéssel egyidejűleg a híd dísztelenítését javasolta. Ezt később Gerő Ernő indítványára elvetették azzal az indokkal, hogy a híd régi díszeinek eltávolítása olyan költségekkel járna, amelyet az időben nem vállalhatnak. A híd úgy épült újjá, ahogyan annak idején Feketeházy János megtervezte, csak a kapuzatok régi magyar címerpajzsai nem kerültek vissza. A hidat a közelmúltban lezárták a járműforgalom elől. 1980. június 16-án 0 óra 40 perckor gurult végig az utolsó villamos a hídon, s azután nyomban megkezdődtek a felújítási munkák. Ezt megelőzően természetesen komoly feladatok hárultak a tervezőkre és forgalomirányítókra, hiszen a híd lezárására az újjáépült Petőfi-híd elkészülte után kerülhetett csak sor. Június 15-én kétszer két sávban indult meg a forgalom a Petőfi-hídon, így a 4-es és 6- os villamosok is a régi útvonalon járnak. A nagy forgalmú Gellért és Dimitrov téren forgalomelterelést hajtottak végre, a felújított hídra terelve az autókat. Ám ez azt eredményezte, hogy igencsak megnövekedett a forgalom a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rossz statikai állapotú épülete előtt, s felmerült a kérdés, hogy ez a rezgéshatás nem ró-e veszélyes mértékű terhelést a régi épületre? A Szabadság-híd átépítésével egyidejűleg tervezi felújítani a Főtáv a felső rakparton húzódó hővezetékeket is, amit összekapcsolnak a jelenleg ugyancsak felújítás alatt álló Gellért-fürdő építésével, így ez alkalommal építik meg a fürdő és a Kemenes utca közötti gyalogos aluljárót.. A Szabadság-híd két, 600—600 tonna súlyú tartószerkezetének elöregedése, amit a megnövekedett forgalom felgyorsított — indokolja a teljes felújítást. Jóllehet 1965—68 között már részlegesen megerősítették, felújították, de — állandó forgalom mellett — csak a legégetőbb munkákat végezhették el. Ekkor nem vizsgálták meg a gerbertartónak nevezett 600 tonnás szerkezeti főelemeket, mivel ez a munka csak a forgalom kizárásával végezhető el. Feltételezések szerint ez a szerkezeti rész 1896 óta érintetlen. További romlása az egész híd stabilitását veszélyeztetné. A gyalogosok folyamatosan igénybe vehetik a hidat, a járművek azonban csak néhány hónap múlva, amikor már elkészül a több mint százmillió forint költségű munka, és ismét másfélszázezer ember közlekedhet rajta naponta. I. M. (Fotó: Dolezsál) A munkásőr-zászlóalj pihen. Véget ért a gyakorlat. Vidám, tréfálkozó a hangulat a szünetben. Ketten — a többiek vidámságától félrehúzódva — beszélgetnek. Zsigmond János, a Budapesti Közlekedési Vállalat munkavédelmi előadója és dr. Kozma Pál, a Péterffy Sándor utcai kórház sebésze. — A sírból hoztál vissza! — mondja Zsigmond János az orvosnak. — Hát majdnem. Nehéz eset voltál. — Mondták. — Most, hogy már ismét egészséges vagy, megmondhatom: én is kétségbe vontam gyógyulásod. — Bíztam benned! — Az erős akaratod segített. Hosszú évek óta a Garasin Rudolf zászlóaljban teljesítenek szolgálatot. Régóta ismerik egymást, képe fotómontázsként csúszik egybe. A család szabad szombati kirándulását kegyetlen fájdalma rontotta meg. Ha lépet, nyilallást érzett bal oldalon a bordája alatt. Vasárnap erősödött a fájdalma. Hétfőn felkereste dr. Kozma Pált és kérte: vizsgálja meg. Kapott gyógyszert, tanácsot, borogassa fájó oldalát, s ha nem szűnik a nyilallás, kedden ismét keresse fel a kórházban. A magas láz, s az újabb vizsgálat már igazolta az orvos gyanúját: felcsapódott vakbélgyulladása van. Sürgősen műteni kellett. A műtét utáni napokról, hetekről jóformán vízióképek maradtak emlékezetében. Orvosokat, ápolókat látott az ágyánál. Hallotta, vérnyomása sokat csökkent. Aztán sokáig sötét csendességben szendergett. Majd arra emlékszik, infúzióadáskor a hideg rázza, pedig a lázmérő 41 fokot mutat. És elcsendesedik körületZsigmond János emlékete megint minden. Magába fetében a valóság és a láz temetkezik mélyen, ahová a külvilág zaja, öröme értelmét már nem tudja követni. Egyszer hallotta csupán Kozma doktor parancsoló hangját. Azt mondta: „a harmadik hidegrázást már nem várjuk meg!” Mi történt ezután, azt már nem tudja. Pár nap múlva észlelte újra az élő világot, amelynek ismét részese volt: beszélt, evett, felült az ágyban. Ezután már gyorsan múlt az idő. Ám, amikor elhagyta a kórházat, nem gondolta, hogy hamarosan dolgozhat. Búcsúzáskor az orvos biztató szavára sem szólt semmit, azt hitte: ámító szavak, ilyen helyzetben nem bűn a kegyes csalás ... S, lám, nem tévedett. Most már tudja, Kozma doktor mindig őszinte volt vele. Azt is tudja: nem percekig, órákig tartott magába temetkezése, hanem napokon át nem fogta fel állapotának súlyosságát, s ebben az időben Kozma doktor gyakran ült az agya mellett, énelmének villanására várva. Nem ment úgy haza este, míg hozzá be nem nézett, míg meg nem győződött A sírból hozták vissza 10