Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)
1981-02-07 / 6. szám
ismeri a közönség. Nemcsak szereti, hanem meg is szokta őket. A 2 Connert a megszokott színvonalon képviseli a lóidomítás magasiskoláját. A 3 Astorelli gumiasztalakrobata, bár mindegyikük fiatal, már szintén a megszokott színvonalon nyújtja az attrakciót: három ember magasságába látunk tőle, nem először, szaltót. Talán fel sem tűnik a nagyközönségnek, hogy most a gumiasztal a szokásosnál jóval magasabb, és ezen a produkció mármár levegőszámnak minősül. Kevésbé megszokott az 5 Pinocchio. ők: az ifjúság. A számuk: kellemes, tempós, szép. Lévén, zsánerüket tekintve, excentrikusok — magyarán: ügyetlen akrobaták —, jobban kell hagyniuk, hogy a humorosság eluralkodjék munkájukban, és a komolyság — mert amit csinálnak, az valóban halálosan komoly — mindvégig csak humorosságba ágyazottan érvényesülhessen. Még náluk is újabb a 2 Villa az egyensúlyozó rúddal. Megérdemelt a helyük a gálaműsorban. Még a mostaninál jobb gálaműsorban is. Ha a külföldiek mind legalább megközelítenék a 2 Banja (Románia) és a Kurdo-csoport (Szovjetunió) színvonalát, a Knie-szisztém remekül érvényesülne nálunk is. A Banja idomította egyetlen egy elefánt fölét öt elefánttal is. Mindent, ami lehetséges, tud. És azt alighanem csak ő tudja — így, együtt! — az egész világon. Tudniillik egy-egy elefántot két-három trükkre lehet megtanítani, azaz öt elefántot ötször két-három különböző trükkre. Ez a végeredmény azonban pontosan kijön Banja egy szál elefántjánál is. Úgy játssza ezt a különleges szerepét, mintha magától dolgozna.— A 4 Kurdo nem levegő-létraszám, ahogy a műsorfüzet nem teljesen pontatlanul közli, inkább: függő-drótkötél - szám, így: teljesen új. Mi még nem láttunk ilyent. Nemcsak a nagyközönséget lepi meg, hanem a leghozzáértőbb szakmai köröket is. Jule és Bube, a két bohóc az NDK- ból a műsor egyes számait összekötő tréfasorozatával nem arat sikert, mert nálunk ennél a kemény humornál kedveltebb a lágyabb, az oldottabb. De a humoros levegőszámuk remek, és annyira mulattató, hogy talán senki se gondolja, milyen veszélyes. A többi külföldi artista méltatlan az alkalom ünnepélyességéhez, de a Fővárosi Nagycirkuszhoz is, és teljesen érthetetlen, hogy ilyen produkcióféleségeket fogad a MACIVA. Úgy, hogy hirtelenében át is adom a szót a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatójának, Gerőfi Sándornak: — A gála olyan, amilyen — mondja. — De már azt, hogy a külföldiek eljöttek és köszöntenek jubileumunkon, gesztusnak fogom fel. S azt is, hogy 1981-ben a külföld ismét fogadja a világranglistán igen előkelő helyet elfoglaló magyar cirkuszművészet képviselőit. Teljes társulat, magyar utazósátorral szerepel a nyáron Görögországban, az ősszel Nyugat-Berlinben. Részműsorral vendégszerepelnek artistáink Svédországban. Társulat utazik Japánba , öt-hat szám lép fel az NSZK-ban. Új piacunk Argentína. Három számot szerződtettünk Olaszországba, kettőt-kettőt Bulgáriába, Romániába és Szovjetunióba, egyet-egyet Norvégiába és az NSZK-ba. őszintén és gálahangulatban kívánjuk, hogy ők — valamennyien — jobban megállják a helyüket külföldön, mint most a nálunk vendégszereplő külföldiek egynémelyike. Legyenek játszótársak, méltó módon, mint régen. Simon Gy. Ferenc Astorelliék már-már levegőszámot varázsolnak a gumiasztalra A 4 Kurdo bámulatba ejt közönséget, szakmát egyaránt Jegyzet egy filmről Vigyázat: (űr) horror!!! A „Nyolcadik utas: a halál” című amerikai tudományos—fantasztikus filmre csak az üljön be, akinek legutolsó EKG-vizsgálata mindent a legnagyobb rendben talált. Megjósolom ugyanis, hogy ellenkező esetben e szuperszonikus filmen többen rosszul lesznek az ijedségtől. Nekem — és akikkel együtt néztem meg a filmet — hatalmas erőfeszítésekbe került nyugalmam megőrzése, bár bevallom, néhányszor magam sem tudtam, hogy a gerincvelőm a szokásos helyén tartózkodik-e. Pedig a Ridley Scott rendezésében készült film kezdetben semmiben sem különbözik a tucatszámra gyártott hasonló meséktől. A hőseinket szállító érdekes alakú űrhajó éppen olyan biztonsággal szeli át a fényéveket, mint amilyen biztos az is, hogy az űrhorrort 18 éven aluliak is látogatják majd. Az asztronauták valóságos földi kényelemben, valódi földi dolgokról vitatkoznak: a béremelésről, a szakszervezetekről, a nőkről és a főnökökről. Külön-külön is érdekes témák, még sokáig elhallgattam volna szellemes csacsogásukat. De Ridley Scott nem így gondolta. Egy kellemesen induló estebéd közben az egyik férfiutas szörnyet szül! A gusztustalan élőlény a gyomrából pattan elő, vér és húsdarabokat lövellve, majd az ellenség — a szörny — egy bravúros mozgatás segítségével rakétagyorsasággal távozik. Ettől kezdve a film a legénység és a hívatlan Idegen harcáról szól. A küzdelem túlságosan is egyoldalú: a fémfogú, halálos szorítású, mindent túlélő totális organizmus lesből támad és nincs menekvés. Egy darabig ... Aki ezek után úgy gondolja, hogy a „Nyolcadik utas: a halál” az egymásután fényképezett gusztustalanságok és a perverzitások sorozata — nem jár messze az igazságtól. Viszont a kérdés is adott: nincs-e igaza Ridley Scottnak, amikor a nézők sakkban tartására az elrettentés, a terror, a félelemfelkeltés módszeresen megválogatott eszközeit alkalmazza. A mindig csak néhány szóból álló dialógusok nem is egyszer hagynak bennünk kétséget: az ember talán magának köszönheti, ha feltartóztathatatlanul magára szabadítja az ördögöt. Túlságosan misztikus? Igen, kifejezetten az. Az idő múlásával azonban megtanulunk mozogni ebben a misztikus környezetben, átvesszük az inkább fantasztikus, mint tudományos film sodró ritmusát, és jól érezzük magunkat, mert technikailag tökéletesen felkészült kalauzunk van: az űrbéli szörnnyel folytatott izgalmas harcot elfogadhatjuk az örök küzdelem szimbólumaként. És ahogy az egyre fogyatkozó űrutasok helyzete reménytelenné válik, úgy csüggedünk mi is. Az Idegen végül távozik az űrhajóról, látjuk, amint tehetetlenül száguld a csillagok között. Még él? Vajon merre repül? Ligeti „A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL (IDEGEN) ’. Amerikai tudományos-fantasztikus film. Rendezte: RIDLEY SCOTT IS