Képes Újság, 1983. január-július (24. évfolyam, 1-27. szám)

1983-02-19 / 8. szám

E2 OH-HI DUL, CSARDASKIRALYNO Száz évvel ezelőtt született Kálmán Imre, az operett­komponisták talán legna­gyobbika. Nemigen volt ze­neszerző, akit annyit bírál­tak és annyit dicsértek. Bécs­­ben egy időben az a közmon­dás járta: „Bécs nem lehet meg operett nélkül, az ope­rett pedig nem lehet meg Kálmán Imre nélkül.” Hitle­rék azonban leparancsolták zeneszerzőnk műveit a szín­padról. Bécs kénytelen volt Kálmán Imrét nélkülözni. Volt idő, amikor Budapes­ten is imádták. Aztán volt idő, amikor a budapesti szín­padokon sem jutott számára hely. Végül is meghódította Párizst, Moszkvát, Ameri­kát. Ma az operettstatiszti­kák ismerői úgy vélik, leg­népszerűbb darabja, a Csár­dáskirálynő, már túl van a százezredik színpadi előadá­son. 12 A JÖVŐ „MANNÁJA" Egyre több tudós kísérletei bizonyítják, hogy a jövő egyik legfontosabb növénye lesz a disznóparéj, melynek magjai különösen jó minőségű fehérjéket tartalmaznak. Egyszerre pótolják a kenyeret és a húst. Nagy koncentrációban talál­ható a paréjmagban lizin, az ember anyagcseréjéhez nélkü­lözhetetlen aminosav. íze hasonlít a mogyoróéhoz. Lisztjéből kitűnő kenyeret és süteményt lehet készíteni. A növény zöld leveleiből készült főzelék leginkább spenótra emlékeztet. A disznóparéj jó tulajdonságait Dél- és Közép-Amerika népei már 8000 évvel ezelőtt felismerték. Csak a spanyol hó­dítók tiltották be vallási okok miatt a paréj termelését. John Robson dél-karolinai táplálkozáskutató szerint na­gyon jól fel lehetne használni korunk elterjedt népbetegsé­gei, az elhízás, a cukorbaj, a rák és különböző szívbetegségek ellen. Óriási jelentősége volna a termesztésének az élelmiszer­­hiánnyal küzdő afrikai és ázsiai államokban. Bírja a száraz­ságot, a magas fennsíkok hűvös éghajlatát, nincs nagy trá­gyaigénye, legyőzi a gyomnövényeket, fél kiló disznóparéj­­maggal be lehet vetni egy hektár területet. Etiópiában 1600 méter magasan, agyagos talajon, kis mennyiségű műtrágyá­val 6,3 tonna termést hozott. Az amerikai mezőgazdászok bejárták a világot, hogy a kü­lönböző disznóparéj fajtákat összegyűjtsék. Hibridek előállí­tásával elérték, hogy egyes fajták 3 méter magasra is meg­nőnek; óriási levéltömeget és hatalmas magtermést hoznak. A BÉKE ŐREI A felderítő műholdakról már olyan túlzások is elhangzottak, le­íródtak, melyek szerint e bűvös űrbéli „szemek” arra is képesek, hogy 100-200 kilométer magasságból leolvassák a földön száguldó gépkocsik rendszámait. A túlzások mellett azonban az az igazság, hogy mindent „látnak”, ami a földön történik; naponta lefényké­pezik a Föld minden pontját. Ma már nyilvánosságra hozott információkból tudjuk, hogy az 1971-es indiai-pakisztáni háború és az 1967-es, 1973-as arab­izraeli háborúk kirobbanása előtt napokkal jelezték az intenzív katonai előkészületeket. Pontosan ellenőrzik az atomsorompó­­egyezmény és atomfegyver-kísérletekről kötött szerződések betar­tását. Hírt adnak a katonai erőegyensúlyt felborító rakétakilövő ál­lomások telepítéséről. Egyetlen atomfegyverrel rendelkező állam sem tudna úgy rajtaütésszerű nukleáris támadást végrehajtani, hogy a felderítő műholdak ne jeleznék időben az előkészületeket. Kritikus pillanatokban ugyancsak a műholdak segítségével léte­sített „forró drót” lehetővé teszi, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői azonnal érintkezésbe léphessenek egymással és tisztázhassák az esetleges félreértéseket. Ezek után joggal nevezik a szakemberek a felderítő műholdakat a „béke őreinek". A HOLD TITKA „Ember a Holdon!” A nyá­ron lesz 14 éve, hogy világgá röppent a szenzációs hír. Neil Armstrong, amerikai kozmonauta volt a hír fősze­replője, akinek első dolga Holdat­érés után az volt, hogy felmarkoljon és bizton­ságba helyezzen néhány kő­zetdarabot. A későbbi Apol­­ló-expedíciók űrhajósai 382 kilogramm kőzetet hoztak magukkal a Földre. Tudósok azt remélték, a kőzetek ma­gyarázatot adnak a Nap­rendszer keletkezésére. Ám sok kérdés még áttekinthe­tetlenebbé vált, a Hold pedig továbbra is őrzi titkát. A Naprendszer keletkezését például 5 milliárd évre be­csülik, a kőzetminták legna­gyobb részének kora azon­ban 3,7 milliárd év. Külön­böző elméletekre vártak ma­gyarázatot a kőzetminták elemzésétől, de azok ellent­mondanak az elméleteknek. LIZ NYOLCADIK HÁZASSÁGA Nyolcadszor készül férjhez menni Elizabeth Taylor, az immár 50 esztendős világhírű filmcsillag. Tavaly vált el hetedik férjétől, John Warner amerikai szenátortól. Nyolcadik választottja Victor Luna mexikói ügyvéd. Képünkön a sztár és legújabb választottja. MEGÉRHETNÉNK A 90 ÉVET... A dohányzás elhagyásával egyharmadával lehetne csök­kenteni a rákban elhalálozók, egynegyedével a szívbántal­­makban meghalók számát — állítja egy tekintélyes angol orvosi folyóiratban megjelent cikkében Sir Richard Doll, az oxfordi egyetem professzora. Hozzáteszi azt is, hogy egyes szív- és tüdőbetegségeket tel­jesen ki lehetne küszöbölni. Az alkoholról is elmaraszta­lóan ír, de elismeri, hogy napi 1—2 pohár sör vagy bor csök­kenti a szívbetegségben való korai elhalálozás veszélyét. Az orvostudomány jóvoltából ma 85—90 évig élhetnének az em­berek. Hogy csak kevesen érik meg ezt a kort, annak oka az egészségtelen életvitel: a do­hány, alkohol, kevés mozgás. ORVLÖVÉSZEK A KAMIONOSOK ELLEN Egy kamionvezető megse­besült, négy jármű megron­gálódott február elején, ami­kor orvlövészek tűz alá vettek az USA Ohio államában egy kamionokból álló konvojt. Ez csak egy eset a több mint ezerből; egy hét alatt ennyi­szer támadtak meg sztrájkoló magánkamionosokat az Egye­sült Államok 38 szövetségi ál­lamában. Az összetűzésekben egy ember meghalt, 50 meg­sebesült, 70 embert őrizetbe vet­tek. A magánkamionosok azért sztrájkolnak, mert a kormány megemelte az adójukat. Ko­csiparkjuk ugyan mindössze 15 százalékát teszi ki az ösz­­szes kamionnak, de ezek szál­lítják a friss áruféleségek zö­mét, leállásuk tehát az ellátást és a kereskedők hasznát veszé­lyezteti. A fegyveres akciók mö­gött minden bizonnyal az utóbbiak állnak.

Next