Képes Újság, 1984. július-december (25. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-14 / 28. szám
2 Értelmes cél Negyvenezer tonna szén nem kis mennyiség, több mint tizenháromezer család évi szükséglete. Ha egy közepes nagyságú városnak valamennyi háztartásában szénnel fűtenének, körülbelül ennyi kellene ahhoz, hogy októbertől április közepéig minden otthonban jó meleg legyen. Amikor a Veszprémi Szénbányák Vállalat bányaüzemeiben lezajlottak a munkásgyűlések, s összesítették a felajánlásokat, a végeredmény százezer tonna szén lett. Azt vállalták ugyanis a dolgozók, hogy ennyivel teljesítik túl idei tervüket. A százezer tonnából pedig negyvenezret — ezt már a bánya vezetői mondták — a lakosság számára juttatnak. A munkásgyűléseket azt követően tartották, hogy a párt Központi Bizottsága legutóbbi ülésén elhatározta: 1985 tavaszára összehívja az MSZMP XIII. kongresszusát. Jövőre ünnepeljük a felszabadulás negyvenedik évfordulóját is. Pártkongresszus és kerekszámú felszabadulási évforduló. Mindkettő nagy esemény; az egyik alkalmat kínál arra, hogy áttekintsük négy évtized eredményeit. A másik, a kongresszus az elmúlt évekből ugyan csak öt esztendőt vizsgál, de újabb fél évtizedre előre is tekint. Az elmúlt évek eredményeire építve a következő ötre dolgoz ki programot. E program legfőbb követelményét három szóval határozta meg a Központi Bizottság: reális, előremutató, mozgósító. Olyan szavakkal tehát, amelyek a mai politikának is meghatározói, s méginkább azok kell legyenek az eljövendő időkéinek. Ha pedig reális alapokon nyugszik a politika, ha előremutató és mozgósító, akkor magától értetődő természetességgel veszi ki részét a megvalósításából mindenki. Az a bányász például, aki szólásra jelentkezik, hogy elmondja: mivel járul hozzá ehhez a politikához, azok is, akik kezüket fölemelve helyeslik szószólójuk szavát. A százezer tonna szén egyaránt jelenti a politika helyeslését, és a jeles események megtisztelését. Egyaránt szól a négy évtizednek és az eljövendő éveknek. A bányászok tehát így cselekednek, ők mennyiségben adnak többet, mint amit a terv előír számukra. Ebben a most kibontakozó munkaversenyben azonban van valami, amiben új vonásokat fedezhetünk föl. A bányászokéban is — s nem csak a veszprémiekében —, hiszen ők sem úgy hoznak föl több szenet, hogy több verítékkel fizetnek érte. „A többletet — így szól a tudósítás — teljes egészében a termelékenység javításával, ésszerűbb üzemszervezéssel, a gépek, berendezések jobb kihasználásával érik el.” Máshol, a gazdaság más területén pedig nem is mindenütt a többön, a mennyiségen van a hangsúly; sőt: egyre kevesebb helyen azon. Értelmetlen lenne — a munkaversenyt is lejáratná — többet termelni csupán azért, hogy impozáns számok kerüljenek valamely jelentésbe. Miközben a több valójában kevesebb lenne, mert drágán, anyag- és energiapazarlással készült, esetleg gyenge minőségben, netán fölöslegesen is, mert csak a raktárak készletét növeli. Értelmes célt kell tehát találni a versenynek, ez pedig csak úgy lehetséges, ha a mozgalom a gazdaság gyorsan változó feltételeihez és követelményeihez, a mindennapok sokszínűségéhez igazodik. Értelmes célért mindenki szívesen dolgozik, vállal többet az elvártnál. Mik ezek a célok? Minőségi munka, gazdaságosabb termelés, a nyereség növelése, minden piacon eladható korszerű termék, anyag- és energiatakarékosság, a munka könnyítése, egyszerűsítése, új gyárt-mány, új módszer kifejlesztése stb. Az elmúlt hét híreit, tudósításait olvasva láthatjuk: egyre többen találnak értelmes célt. Termelőszövetkezetekben és bonyolult műszereket szerkesztő kutatóintézetben, bányákban és egészségügyi berendezéseket, fölszereléseket gyártó nagyüzemben. Ha konkrét céljában százféle is ez a most kibontakozó verseny, egy valamiben ugyanazt szolgálja minden résztvevője: a népgazdaság fejlődésének meggyorsításához, a mainál életszínvonalban is jobb idők megalapozásához járul hozzá. A. K. R ..Budapest felől a 6-os úton Bolyhádot, majd Hidast elhagyva a Keleti-Mecsek szelíd dombjai hegyháttá magasodnak, s itt, ezen a megejtően szép vidéken bukkan elénk Mecseknádasd. A kétezres lélekszámú falu csaknem minden lakója német ajkú; őseik 1718-ban vándoroltak be a Rajna mellékéről, Hessen vidékéről, néhány telepes család pedig Elzász-Lotharingiából, Stájerországból települt ide. Emlékük, egykori életük tovább őrzésére rendezett be táj házat az utókor, a Baranya megyei Múzeumok Igazgatósága a falu tán legszebb pontján, a „Vogelsberg”-en. A jellegzetes fatornácos parasztházban a bejárattól balra a baranyai németek válogatott bútorait, berendezési tárgyait állították ki, az épület jobb oldali traktusában a népi kismesterségek bemutatója található. A „tiszta szobának” berendezett helyiség meglepően emlékeztet akármely magyar szobabelsőre, de ezen nincs mit csodálkozni: az egymás mellett élő magyarok és németek kölcsönösen alakítgatták egymás ízlését a lakáskultúrában is. Sok a hasonlóság például a bútorok formájában: itt is jellemző a tálas, a festett sarokpad, a láda, csak éppen színezésük, díszítésük sajátos. A német parasztasszony keze ügyében A fazekasmunkákból összeállított anyag tanúsága szerint eredetileg Mecseknádasd volt a fazekasközpont Faeszközök készítésével elsősorban a közeli Kisújbánya lakói foglalkoztak Látogatásomll Szabad vagyok és jól érzem magam Egy éve nem láttuk színpadon Madaras Józsefet. Utoljára a Józsefvárosi Színházban Vonó Ignácként lépett fel. Előtte, közben és azóta neve rendezőként szerepel a főcímlistákon, színlapokon. Ebben az évadban a Kecskeméti Katona József Színházban három művet is színpadra állított: Hernádi Gyula királyi vadászatát, Molnár Ferenc Liliomát és legutóbb Káló Flórián Egyedül című monodrámáját Pécsi Ildikóval a főszerepben. A filmgyárban nemrégen fejeződtek be az Eltüsszentett birodalom című mesefilm felvételei, amelynek rendezője szintén Madaras József. — Megszaporodott rendezései tán csak nem azt jelentik, hogy mint színész visszavonulóban van? — A játékban pillanatnyilag nem érzem magam olyan szabadnak, mint így. Ha mesén keresztül is, de mindig politizálok. Én mindig a ma emberének hívom fel a figyelmét: nézd, ez egy gonosz ember, nézd, ez jó ember, nézd ez csúnya, az szép, ez a kút mély stb. — És ha önmagát rendezné? A színészek rendszerint szeretik önmagukat rendezni. — Az első hetekben, amikor rendezni kezdtem, így is volt. De az utóbbi munkáimban nem találtam nekem való feladatot. Márpedig nagyon fontosnak tartom, hogy a rendező a megfelelő személyre ossza a szerepet. Ez talán a rendezői munka egyik legfontosabb része. Nekem egyébként a rendezés és a játék egy és ugyanaz. A rendezésben a szépség éppen az, hogy a nézőket informáljam mindarról, amit megtanultam a világból. Tehát nem arról van szó, hogy elfordulok a színészettől, mert csalódtam volna. Dehogy. A játékot csak úgy tudom elképzelni, hogy minden nap újra születek. De úgy, hogy minden tegnapi fájdalmamat újra magamban hordozom. De nem ezt a fájdalmat akarom másokra rákényszeríteni, ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy a játék véresen komoly . . . Egyszer meghalunk, s még nem támadt fel senki. A színjátéknak csak akkor van értelme, ha az ember úgy játszik, mint ahogyan meghal: egyszer és megismételhetetlenül. A játszadozást, a leckefelmondó színjátszást nem szeretem. — Az előbb említette, hogy mindennel politizál. Az első mozifilmje, a most készülő Eltüsszentett birodalom hogyan illik ebbe a koncepcióba? — A direkt politizálást nem szeretem. A művészek másként politizálnak, mint a politikusok. Egy mesefilmben ez nagyon egyszerű: ismerje fel magát a rossz is, meg a jó is. Egy juhászfiú lázadásáról van szó, mert a király soha egyik juhászának sem adja ki a jussát. S egyszercsak jön egy fiú és azt mondja, én ezt kiharcolom. Végül természetesen győz az igazság és a jóság. — Egy korábbi beszélgetésünkkor elmondta, hogy már az első rendezésekor maguk a színészek felfedezték, hogy olyasmit hozott ki belőlük, ami korábban nem jött felszínre. Ennek mi lehet a magyarázata? — Azt hiszem, egyszerűen csak az, hogy a legtöbb rendező sosem volt színész, és egy színész egészen más.