Képes Újság, 1984. július-december (25. évfolyam, 28-52. szám)

1984-09-29 / 39. szám

— EZ OS, AZ OIL,. m—b—man—B.MI—mi m­i w m­ Mi rivrw?Tii»iHBrm—H—if ÉLELMISZERTARTÓSITÁS A táplálkozással foglalkozó futurológusok az 1960-as évek vége felé „megjósolták” az 1980-as évek étrendjét. Ebben töb­bek között szerepelt a kőolajból készült bifsztek, a pirulákká átalakított zöldbabfőzelék, a toll nélküli csirke és a huszonnégy pár bordával rendelkező sertés. Ezek a merész elgondolások — mondhatnánk beteges vágyál­mok — azonban nem jutottak túl a kísérletezés stádiumán. A legutóbbi nemzetközi táplálkozási kiállítás közel 3300 kiállító­ja egyértelműen bebizonyította, hogy az 1985—1990. közötti időszak sokkal vonzóbb lehetőségeket kínál számunkra. A közvetlen jövőben a gyorsfagyasztás a legjobb módszer arra, hogy megőrizzék a friss gyümölcsök, zöldségfélék, húsok vagy halaik ízét. Az Egészségügyi Világszervezet (O. M. S.) nagyon kedvező­nek tartja az élelmiszerek ionizálás útján történő tartósítását is. Közel húsz esztendei kutatás eredményeként az orvosi és tu­dományos testületek egybehangzóan kiválónak tartják ezt a tartósító eljárást, amely érintetlenül hagyja az élelmiszerek külső megjelenését és tápértéküket. ÁLMATLANSÁG ELLEN Géppel gyógyítják az ál­matlanságban szenvedőket egy moszkvai orvosi intézetben. A készülék fény- és hangje­leket bocsát ki. A jelek üte­me a beteg bioritmusához, a fény színárnyalatai és a han­gok harmóniája pedig egész­ségi állapotukhoz alkalmaz­kodnak. Az álmatlanság gyó­gyításához általában hat-hét alkalommal alkalmazott 25— 30 perces gépi kezelés elegen­dő. A kúra után a betegek nyugodtabbak ,és mélyebben alszanak, megszűnnek nyo­masztó álmaik, és már hat­órás alvással is teljesen kipi­hentnek érzik magukat. Az egészségügyi minisztérium el­végezte az új készülék elle­nőrző kísérleteit és megkez­dődött a sorozatgyártás elő­készítése. ÉLELMISZERKÉRDÉS KÍNÁBAN A Kínai Népköztársaság területe 9,6 millió km 2, lakossága pedig a legutóbbi népszámlálás szerint 1982 július 1-én 1 008 175 000 volt. Minthogy az ország legnagyobb része hegy­vidék, a szántóföldek és kertek az összes területnek csak 12 %-át teszik ki, így egy lakosra mindössze 0,10 ha szántó és 0,30 ha sivár legelő jut Az évi népszaporulat meghaladja a tízmilliót, viszont a mezőgazdasági terület lényegében nem gyarapszik. Ezért az egyetlen lehetőség az élelmiszer-termelés növelésére a föld intenzívebb hasznosítása. A JOVO BORA Fehér, könnyű, illatos, csípős íz, alacsony szeszfok a „2000-es évek borának” legfőbb jellemzői. Legalábbis ezt állapították meg az olasz borászok szövetségének 39. kongresszusán részt vett szakértők. Mint a borászok elmondották, valóságos kis enológiai forra­dalom van kibontakozóban. Ennek alapját nem annyira a fo­gyasztási szokások megváltozása, mint inkább a túltermelés és a készletek meglehetősen nehézkes eladása képezi. Fel kell használni a legfejletteb technológiát ahhoz, hogy a piaci igényeknek megfelelő bort állítsunk elő. A borászati kutatóintézetek munkatársai beszámoltak azok­ról a kísérletsorozatokról, amelyekkel sikerült nem hagyomá­nyos, alacsony szeszfokjú bort előállítaniuk. Ezen a téren az egyik momentum a mustkészítés. A mustot olyan szerves és szervetlen derítőn kell kezelni, amely biztosítja, hogy a bor hosszú időn át megőrizze friss zamatát. Megfelelő megoldásnak bizonyult a kísérletek során a nitro­génnel kezelt must. Azt tapasztalták, hogy az adalékként al­kalmazott nitrogén jellege és mennyisége határozott mérték­ben emeli a fix és álló metabolitok tartalmát. 150 EMELET A világ legmagasabb épülete jelenleg Chichagóban van: 443 méter magas, 110 emeletes. Régebben New York vezetett a ma­gassági építésben 100 emeletes épületével. Most ismét szeretnék visszaszerezni az első helyet. Ezért egy Donald Trump nevű üzletember 150 emeletes épület építését tervezi, melynek ma­gassága 591 méter lesz , ha megépül. ERZSÉBET-HÍD - 73 EZER AUTÓ Legtöbbet az állatorvosok autóznak — többek között ezt tudhatjuk meg a Statisztikai Ki­adó Vállalat nemrég megjelent, a közlekedés, a posta és a hír­közlés adatait tartalmazó év­könyvéből. Egy magyar állator­vos átlagban 22 200 kilométert vezet évente. A teljesítményt ak­kor értékelhetjük igazán, ha tud­juk, hogy az átlag autós polgár évi vezetésadlagja 12 ezer kilo­méter. Somogy és Pest megye autósai többet, a Győr-Sopron megyeiek pedig kevesebbet ve­zetnek az országos átlagnál. A nyugdíjasok ülnek legkevesebbet a volán mögött, ők csupán 8200 kilométert autóznak. A közismert tényt az útstatisz­­tika is megerősíti: főútvonalaink közül a Szegedre vezető 5-ös a legforgalmasabb. Ezen tavaly na­ponta átlagosan 17 600 gépjármű haladt át. A legkisebb forgalmat az 1-es számú úton mérték, napi autóforgalma alig haladta meg a hétezret. Budapesten tavaly a Budaörsi út bizonyult a legforgalmasabb­nak; az átlagos napi 62 ezer gép­járművet természetesen az ma­gyarázza, hogy itt csatlakozik a főváros úthálózatába az M 7-es és az 1-es út. A Tanács körút napi 46 ezres forgalmával a má­sodik, a Soroksári út pedig a har­madik, ennek napi forgalma 42 ezer. Megméretett a fővárosi hidak forgalma is. Az Erzsébet-híd két­szer három sávján tavaly napon­ta 73 ezer gépjármű haladt át. Szerény 21 ezres forgalmával a Szabadság-hidat igazán csendes­nek mondhatnánk, ha nem tud­nánk, hogy a villamossínek mel­lett csak egy-egy sáv jut az autóknak. Kilenc hónappal ezelőtt, vagy­is 1983 végén 1 millió 258 ezer személygépkocsi volt az ország­ban, ebből 1 millió 220 ezer a lakosság tulajdonában. ÖSSZECSUKHATÓ LAKÓHÁZ Egy svéd cég olyan lakókonté­nert fejlesztett ki, amely össze­csukható és könnyen szállítható. A helyszínen egy légzsák segítsé­gével (kisméretű légsűrítővel, vagy gépkocsi-kipufogógázzal) felállítható. Alumínium panel­falai jól szigetelnek, a lakókon­téner tehát télen, nyáron hasz­nálható szükségszállásként. BŐLEGES GABONATERMÉS A Nemzetközi Búzatanács becslő számításai szerint az új szezonban a világ búzatermelése 505 millió tonna lesz (9 millió tonnával több, mint 1 évvel ko­rábban). A rizstermelés 460 mil­lió tonna (+10 millió tonna), a takarmánygabona-termelés 800 millió tonna (+114 millió ton­na). Ha ezek az előrejelzések be­válnak, akkor gabonából rekord­­termés várható. Ez a termés kö­zel 8 százalékkal haladja meg a tavalyit, amelyet 1 milliárd 632 millió tonnára becsülnek. BENZIN HELYETT NAPFÉNY Először utazták át teljes szé­lességében az Egyesült Államo­kat olyan gépkocsival, amelyet kizárólag napenergia hajtott — írja hírügynökségi jelentések alapján távirati irodánk. Az autót a missouri egyetem diákjai készítették, 16 napelem­mel látták el, 5000 dollárba ke­rült. Mit tud a napautó? A 3800 ki­lométeres utat 44 nap alatt tette meg. A legnagyobb távolság, amelyre egy nap alatt — a szó igazi értelmében Nap alatt — ké­pes volt, 147 kilométer. Ezt a tel­jesítményt Texas egyik sivatagos vidékén produkálta. A legna­gyobb óránkénti sebesség, amit elért, 80 kilométer, ezt egy hosz­­szú lejtőn jegyezték föl. Az amerikai napkocsi teljesít­ménye nem egyedülálló. Tavaly Ausztráliában tettek meg hason­ló utat napelemes autóval. MIKROHULLÁMÚ NÖVÉNYVÉDELEM Mikrohullámokkal kísérletez­nek a növényvédelemben. Cse­kély energiaráfordítással már ed­dig is jó eredményeket értek el a gyomnövények magvainak el­pusztításában. Az is kiderült, hogy a kisugárzott energia foko­zásával bizonyos férgek is el­pusztíthatók. Lehet, hogy egyszer megsza­badulunk az egészségre káros gyomirtó vegyszerektől ? „MENYASSZONY RENDELÉSRE A szex-turizmus nem új jelenség, ám napjainkban válik mind na­gyobb méretűvé. Lényege, hogy éltesebb urak nem azért utaznak dél-ázsiai és afrikai országokba, hogy műemlékekben és a tájban gyönyörködjenek. Nem tájak, hanem tájak iránt érdeklődnek, ki­szolgálóik pedig a szex­ipar szerencsétlen szolgálólányai, akiknek ez jelenti az egyetlen munkaalkalmat, illetve jövedelemforrást. Ebben a szolgáltatóiparban is tud újat produkálni az emberkeres­kedői lelemény. Svájci utazási irodák, amellett, hogy thaiföldi szex­túrákat szerveznek, kényelmesebb ügyfeleik részére „házhoz szállít­ják” az ázsiai vagy karibi „menyasszonyt”.

Next