Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)

1985-01-05 / 1. szám

2 * et! később nyugszik . A változást csak a Rober tartja számon, élhető. Ha az esztendő „ödös, január elsején pedig nunyorgunk, tudjuk, nem az ája okozta a változást, hanem a ront mozdulása. Tisztában va­­, hogy nem a természet igazodik a jó, hanem fordítva. Madách szavával: a kakas szavára kezd virradni, de a ka- Kiált, merthogy virrad”. Túl az esztendő legrövidebb nappalán, a ka­kas most kiált, a naptárt most fordítjuk új esztendőre. S nemcsak a természet megújulá­sát, a hosszabb nappalokat — a fényt, a vilá­gosságot, az enyheséget — várjuk, hanem va­lami újat is: jobbat az elmúltnál. Boldog új évet! — mondjuk. S ha elcsépelt­nek, tartalmatlan, üres udvariasságnak tűnik is, az esztendő fordulóján nagyon is őszinte ez a jókívánság. Őszintén kívánunk boldog új évet szüleink­nek, társunknak, gyermekeinknek, testvéreink­nek, barátainknak, ismerőseinknek , ha sza­vunk nem is ér el hozzájuk, kívánunk honfi­társainknak is. És embertársainknak, éljenek bárhol a földtekén. De hát mit értünk ezen a szón, hogy boldog? Kísért a rokon hangzás, hogy azt mondjuk: boldogulást kívánunk. Félő azonban, hogy eh­hez a szóhoz az anyagi gyarapodás rossz mel­­lékire tapad. Nem mintha ez elítélendő lenne, de van ennél előbbrevaló is. Valamelyik kau­kázusi nép mondása szerint az egészség a leg­fontosabb, minden mást elő lehet teremteni. Bármennyire bölcs és igaz is ez a mondás, s megfogalmazódhatott volna a Tisza, az Ama­zonas vagy a Jangce mellett is, ma már kevés, az élet túlhaladta, kibővítését követeli. Ki­bővítését a béke szóval, a béke óhajával. Mert a béke legalább annyira előfeltétele a „minden más”-nak, a boldogulásnak is, mint az egész­ség. Egészség az egyes embernek, béke a népek­nek, az emberiségnek! Többet nem kívánha­tunk, többet nem kell kívánnunk az új eszten­dőre. Ez, de kivált az utóbbi minden egyébnek a fundamentuma. A többit majd megteremtjük. A magunk mögött hagyott esztendőt nem nevezhetjük jónak, 1984 fagyos légkörű évként kerül be a történelembe. Sokasodtak az egy­mással szembenálló fegyverek, nőtt a feszültség a világban, s fokozódott az emberiséget fenye­gető háborús részeis­. Az esztendő úgy indult, hogy szinte megszűnt a beszélőviszony a két nagyhatalom között. Annak ellenére így volt ez, hogy a Szovjetunió szüntelenül jelezte, hangoztatta: kész a pár­beszédre, az egymás érdekét kölcsönösen tisz­teletben tartó megegyezésre, a fegyverzetek csökkentésére. Hozzátéve azt is, hogy nem törekszik erőfölényre, de nem nézi tétlenül a másik fél ilyen irányú törekvését. A másik fél azonban konokul kitartott szándéka mellett. A nemzetközi légkör fagyossá vált, veszni látszott mindaz, amit a korábbi esztendők enyhülési politikája eredményezett: a nemzetközi kap­csolatok normális, minden nemzet számára hasznos rendszere. Csak az év vége felé csillant fel a remény, hogy szűnik a fagyhullám. Ha túlzott illúzió­kat nem is szabad táplálnunk, örömmel és bi­zakodással üdvözölhetjük, hogy a két nagy­hatalom külügyminiszterei január elején tár­gyalóasztalhoz ülnek. Bizakodást adhat az új évre, hogy talán felülkerekedik a felismerés: az atomfegyverek korában az egész emberiség­re végzetes lehet a feszültség növelése, és az egész emberiség javát szolgálja az enyhülés. Ami bennünket, magyarokat külön is foglal­koztat, az a saját életünk, saját sorsunk. Ma már tudjuk: ha 1984 nehéz év volt is, túljutot­tunk a mélyponton. Küzdelmes munkánk ered­ménye lehetővé teszi, hogy az új esztendő, ha szerény mértékben is, valamivel jobb legyen az előzőnél. Boldog, békés új évet! Immár több mint óhaj, hogy a korábbinál kevesebb legyen a gond, kisebb az aggodalom. Az elmúlt évinél köny­­nyebben boldogul az egyén, jobban gyarapszik az ország. S valami remény atekintetben is fölcsillant, hogy egyéni életünket, országépítő munkánkat kedvezőbb nemzetközi légkörben, eredményesebben alakíthatjuk. A. K. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában megrendezett „Bemutatjuk Grúziát” című eseménysorozaton, a grúz képző- és iparművészet illetve népmű­vészet szenzációja a közel húsz grafiká­jával bemutatkozó középiskolás kislány, a 16 éves, Tbilisziben élő csodagyerek , Ruszudán Petriasvili. Petriasvili egyéves és tízhónapos kora óta rajzol rendszeresen. Hétéves koráig ceruzarajzokat készített, majd filctoll segítségével hozta létre alkotásait. A filctoll használata tette számára lehetővé az általa megörökített jelenetek, víziók színezését. Tussal, illetve tollal nyolc­éves kora óta dolgozik. Ecsettel tizenegy éves kora óta fest. Említésre méltó, hogy ceruzarajzai elkészítése során, radírt egyáltalán nem használ. Együttő helyé­ben, úgymond „egy lélegzetre” kész,­tár kompozícióit, fantasztikus állat- és em­berfigurákkal tölti meg a rajzlap felüle­tét. Tus, illetve toll rajzaihoz vázlatot nem készít, hanem nagy mesterekhez méltó virtuóz rajztehetséggel befejezett alkotásokat hoz létre. Ruszudán Petriasvili reális élőlénye­ket, illetve szárnyaló fantáziája álta létrehozott fantasztikus lényeket örökít meg rajzain. Ritkán ábrázol, akkor is a valós táj csak háttérként szolgál. A grúz iskoláslány autodidakta, nem tanult rajzolni. Igaz, szobrászművész édesapjának közelsége, illetve az őt kö­rülvevő otthoni légkörnek feltételezhe­tően nagy szerepe van abban, hogy a középiskolás kislány, művészi alkotó­kedve kibontakozott. Hatéves kora óta állítják ki alkotásait a Szovjetunió különböző városaiban. Nagy sikert aratott rajzaival, többek között Franciaországban is. Sári Katalin A GRÚZ CSODAGYEREK GRAFIKÁI BUDAPESTEN

Next