Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)
1985-03-02 / 9. szám
Veres Péter, Pál Péter bácsi szalonnázik. Közben interjút ad, huszonéves újságírónak. „Legfontosabb a törekvő fiatalok számára... a jó könyvek és az igaz könyvek példáira válhatnak ők is igazi férfiakká, igazi munkásokká, igazi jó földművesekké, jó katonákká, egyáltalán derék, művelt, okos és bátor emberekké is.” Ez az interjú nem jelent meg. Kéziratban maradt fenn, azt az interjúalany hitelesítette. Fenti részlete is csak most lát először napvilágot. Most jelennek meg nyomtatásban először az itt következő részletek is Veres Péter leveleiből. A fiatalokról szól bennük. 1955. november 22.: „ .. .mentői szélesebb skálán ismerkedhessenek az irodalommal, hogy mennél hamarabb és jobban kialakulhasson bennük az egyéni tetszés és ennek nyomán az irodalomban való otthonosság és ítélőképesség. Mert ez az irodalmi közvélemény és a művelt nem-zet kiformálódásának az igazi útja.” 1955. december 18.: „... nagy eredmény, óriási eredmény volna, ha mindazoknak az ifjaknak a kezébe könyvet adhatnánk, akikben van valami szellemi fogékonyság, esetleg már szellemi-lelki szomjúság is. Ha 100 ifjú közül csak 10 olvas is és abból csak néhány válik is több, különb emberré, az már nagy dolog, mert akkor a száznak már van vezetője, művelt, okos, rendes emberi példaképe.” 1955. december 20.: „ ... keresve se találhat jobb példát arra, hogy olvasás útján még akár íróvá is nevelődhet az ember, mint a Szabó Pál példája és az enyém, mert mi pontosan 4, illetve 6 elemire támaszkodva, az olvasás segítségével lettünk íróvá. Amint ez meg is van írva a Számadásban és a Nyugtalan élet megfelelő kötetében.” És ettől számítva csaknem egy évtized múltán, 1964. február 27.: „ . .. éppen tíz éve lesz az ősszel, hogy a H. Népfront alakuló kongresszusán elmondtam: szót kell érteni a néppel!... öncsalás azt hinni, hogy mégis a lapok nagy példányszámban kelnek. Igaz, de nem olvassák őket. Megnézik a fiatal nők combjait, meztelen seggét, a rajzos gerembcéket — és kész . .. Mit tud adni a félmillió televízió? Miért éppen csak May Károlyt, Vernét és Jókait olvassák? Tegnap mondták, 2 millió a beiratkozott könyvtári olvasó. Szép szám, de mennyi ebből a beszervezett’ nem-olvasó? ... Miért nem olvasnak? Nem érdekli őket, vagy nincs idejük? ... Mert ha csak az egyik fajta számokat hajtogatjuk, a másikat meg elhallgatjuk, vagy fel se tárjuk, csak önmagunkat csaljuk. Az olvasókat nem, mert nem olvassák el. . .” Veres Péter úgy részese — cselekvő alakítója s alkotója — ennek a mi utóbbi negyven évünknek, hogy azzá lett, amivé. Hősévé a mindennapos munkálkodásnak, melyet újra kezdett akkor is, ha abba sem hagyta. Egyszer, 1969. november 10-én körkérdésre kértem tőle is választ: „Kit nevezhetünk hősnek napjainkban... ?” Telefonált, hogy jól érti-e a kérdést. Ígérte a választ. Várta a közlést. Egyik sem maradt el. „ .. . arra az embertípusra — mindegy, hogy miképpen nevezzük —, amelyet a kérdés felidézni próbál, minden emberi közösségben, minden népben-nemzetben, mindig, minden időben nagyon nagy szükség van. A közcselekvés és a közmagatartás motorjai, az életre-halálra szóló becsület és helytállás példaképei csak ilyen emberek lehetnek.” Mintha az utolsó szó jogán mondta volna ezt. Már csak, úgymond hetek vagy hónapok voltak hátra az életéből. 1970-ben meghalt. Tizenöt éve, hogy nem jár-kel közöttünk s nem ad újabb nyugtalan, bölcs tanácsokat. Simon Gy. Ferenc Fotó: Karff István és MTI Veres Péter a ceglédi Dózsaünnepségen 1845-ben Veres Péter a 70. születésnapján Illyés Gyulával Az utolsó télen budai otthonának kertjében Jegyzet egy filmről A kimaradt Redl A nagy érdeklődéssel várt Redl ezredes című film előtt már mindenki lebonyolíthatta a következő kérdés köré szerveződött házi Elmebajnokságát : vajon ki volt Redl ezredes ? Ki volt, ki is volt. .. ? Redl ezredes az Osztrák—Magyar Monarchia hadseregének tisztje volt. Különleges beosztásban dolgozott (a kémelhárításon) és ennek megfelelően különleges jogokat élvezett. A mi Redlünk — még ma sem teljesen tisztázott körülmények között — egy nagyon csúnya ügybe keveredett. Kémelhárítás közben kémkedett, a cári Oroszország ügynökeinek szolgáltatott ki titkos és kevésbé fontos katonai dokumentumokat. Ezért a cselekedetért, különösen ha katona az elkövető, mindenütt súlyos büntetés jár: az esetek 99 százalékában halál. Redl is csak úgy menekült meg a végső és teljes megaláztatás elől, hogy golyót röpített a fejébe. Ennyi és ennél persze jóval több is Alfred Redl ezredes története; azé a katonáé, aki valóságos történelmi személy. Vannak írók és vannak kutatók, akik egyaránt azt állítják, hogy a végtelenül egyszerű sorból szívós munkával felkapaszkodó Redl életútja — benne egy izgalmas és hiteles kémkedési históriával — örök példázatként felhasználható modell. Dossziéjának száraz, pontos katonai nyelven fogalmazott mondatai valóban olyan izgalmas konfliktusokat rejtenek, mint: az egyénnek a hatalomhoz való viszonya, az érvényesülés lehetőségei, de mindenekelőtt egy örök dilemma: vajon mennyit áldozhat egy tehetséges ember a képességeiből a rossz ügyért tett szolgálatokra? Ha csak a Redl-sztori ismert vagy kevésbé ismert tényei kívánkoztak volna filmre, nyilván nem Szabó István csinálja meg. A rendező az író-alkotótárs Doboi Péterrel a Mephisto után még tovább lépett vissza az időben és játékát különleges társadalmitörténelmi környezetbe helyezte: a nyitottabb színészkulissza világot a hűvös és zárt katonai miliő váltotta fel. A Mephisto valamennyi szereplőjéről tudtuk, hogy mindig a céljaiknak leginkább megfelelő álarcot viselték, a Redl ezredes figuráinak tekintete — miként Koltai Lajos kamerája is — csak annyira izgalmas és annyit árul el, mint a díszszemle: fegyelmezettséget és állhatatosságot. Szabó István majdnem három órában az arcokon megpihenő, a részletkérdéseken hosszasan elidéző filmet készített, amelyben a legizgalmasabb élmény a szereplők játéka. A főszereplő ismét Klaus Maria Brandauer. Az osztrák színész képességeiről a Mephisto Hendrik Höfgenje után aligha kell valakit is meggyőzni és Reálként sem lehet ellene semmi kifogásunk. Játéka kétségtelenül tartalmaz némi pikantériát — végül is Redl tragédiáját közvetve az okozza, hogy jobban szerette a férfiakat, mint a nőket —, és afféle mozgalmasságot is, ami a komótosabb részek után vekkerszerűen működik. A nemzetközi és nagyszámú színészcsapat precízen dolgozik, s különösen a szeretett-gyűlölt-rivális Kubinyit alakító Dunai Tamás, valamint Armin Müller-Stahl jó. A magyar filmművészet történetének nagyszerű fejezete volt, amikor Szabó István a Mephistóért átvette az Oscar-díjat. Nem e történelmi pillanat óta szeretik őt, s munkáit sokan: a televízióban hamarosan befejeződő életműsorozatának filmjei minden díjnál többet mondó és mutató, valós dokumentumok. A Redl ezredes, tudatosan-e vagy sem, nem szerepel ebben a válogatásban. Csendben jegyezzük meg: nem is nagyon illene a képbe. Ligeti Nagy Tamás „REDL EZREDES”. Színes, kétrészes magyar—osztrák—NSZK film. Irta: Szabó István és Dobai Péter. Operatőr: Koltai Lajos. Főszereplők: Klaus Maria Brandauer, Jan Niklas, Dunai Tamás, Gudrun Landgrebe és Ármin Müller-Stahl. Rendezte: SZABÓ ISTVÁN. IS