Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)

1985-03-02 / 9. szám

Veres Péter, Pál Péter bácsi szalonnázik. Köz­ben interjút ad, huszonéves új­ságírónak. „Legfontosabb a tö­rekvő fiatalok számára... a jó könyvek és az igaz könyvek pél­dáira válhatnak ők is igazi fér­fiakká, igazi munkásokká, igazi jó földművesekké, jó katonákká, egyáltalán derék, művelt, okos és bátor emberekké is.” Ez az in­terjú nem jelent meg. Kéziratban maradt fenn, azt az interjúalany hitelesítette. Fenti részlete is csak most lát először napvilágot. Most jelennek meg nyomtatás­ban először az itt következő rész­letek is Veres Péter leveleiből. A fiatalokról szól bennük. 1955. november 22.: „ .. .mentői szélesebb skálán ismerkedhesse­nek az irodalommal, hogy men­nél hamarabb és jobban kiala­kulhasson bennük az egyéni tet­szés és ennek nyomán az iroda­lomban való otthonosság és ítélő­képesség. Mert ez az irodalmi közvélemény és a művelt nem-­­zet kiformálódásának az igazi útja.” 1955. december 18.: „... nagy eredmény, óriási eredmény volna, ha mindazoknak az ifjaknak a ke­zébe könyvet adhatnánk, akikben van valami szellemi fogékonyság, esetleg már szellemi-lelki szomjú­ság is. Ha 100 ifjú közül csak 10 olvas is és abból csak néhány vá­lik is több, különb emberré, az már nagy dolog, mert akkor a száznak már van vezetője, mű­velt, okos, rendes emberi példa­képe.” 1955. december 20.: „ ... keresve se találhat jobb példát arra, hogy olvasás útján még akár író­vá is nevelődhet az ember, mint a Szabó Pál példája és az enyém, mert mi pontosan 4, illetve 6 ele­mire támaszkodva, az olvasás se­gítségével lettünk íróvá. Amint ez meg is van írva a Számadás­ban és a Nyugtalan élet megfelelő kötetében.” És ettől számítva csaknem egy évtized múltán, 1964. február 27.: „ . .. éppen tíz éve lesz az ősszel, hogy a H. Népfront alakuló kongresszusán elmondtam: szót kell érteni a néppel!... öncsalás azt hinni, hogy mégis a lapok nagy pél­dányszámban kelnek. Igaz, de nem olvassák őket. Megnézik a fiatal nők combjait, meztelen seggét, a rajzos gerembcéket — és kész . .. Mit tud adni a félmil­lió televízió? Miért éppen csak May Károlyt, Vernét és Jókait olvassák? Tegnap mondták, 2 mil­lió a beiratkozott könyvtári ol­vasó. Szép szám, de mennyi eb­ből a beszervezett’ nem-olvasó? ... Miért nem olvasnak? Nem ér­dekli őket, vagy nincs idejük? ... Mert ha csak az egyik fajta számokat hajtogatjuk, a másikat meg elhallgatjuk, vagy fel se tár­juk, csak önmagunkat csaljuk. Az olvasókat nem, mert nem olvas­sák el. . .” Veres Péter úgy részese — cse­lekvő alakítója s alkotója — en­nek a mi utóbbi negyven évünk­nek, hogy azzá lett, amivé. Hősé­vé a mindennapos munkálkodás­nak, melyet újra kezdett akkor is, ha abba sem hagyta. Egyszer, 1969. november 10-én körkérdésre kértem tőle is vá­laszt: „Kit nevezhetünk hősnek napjainkban... ?” Telefonált, hogy jól érti-e a kérdést. Ígér­te a választ. Várta a közlést. Egyik sem maradt el. „ .. . arra az embertípusra — mindegy, hogy miképpen nevez­zük —, amelyet a kérdés felidéz­ni próbál, minden emberi közös­ségben, minden népben-nemzet­­ben, mindig, minden időben na­gyon nagy szükség van. A köz­cselekvés és a köz­magatartás motorjai, az életre-halálra szóló becsület és helytállás példaképei csak ilyen emberek lehetnek.” Mintha az utolsó szó jogán mondta volna ezt. Már csak, úgy­mond hetek vagy hónapok voltak hátra az életéből. 1970-ben meghalt. Tizenöt éve, hogy nem jár-kel közöttünk s nem ad újabb nyug­talan, bölcs tanácsokat. Simon Gy. Ferenc Fotó: Karff István és MTI Veres Péter a ceglédi Dózsa­­ünnepségen 1845-ben Veres Péter a 70. születésnapján Illyés Gyulával Az utolsó télen budai otthonának kertjében Jegyzet egy filmről A kimaradt Redl A nagy érdeklődéssel várt Redl ezredes című film előtt már min­denki lebonyolíthatta a következő kérdés köré szerveződött házi El­mebajnokságát : vajon ki volt Redl ezredes ? Ki volt, ki is volt. .. ? Redl ez­redes az Osztrák—Magyar Mo­narchia hadseregének tisztje volt. Különleges beosztásban dolgo­zott (a kémelhárításon) és ennek megfelelően különleges jogokat élvezett. A mi Redlünk — még ma sem teljesen tisztázott körül­mények között — egy nagyon csúnya ügybe keveredett. Kém­­elhárítás közben kémkedett, a cá­ri Oroszország ügynökeinek szol­gáltatott ki titkos és kevésbé fon­tos katonai dokumentumokat. Ezért a cselekedetért, különösen ha katona az elkövető, mindenütt súlyos büntetés jár: az esetek 99 százalékában halál. Redl is csak úgy menekült meg a végső és teljes megaláztatás elől, hogy go­lyót röpített a fejébe. Ennyi és ennél persze jóval több is Alfred Redl ezredes története; azé a katonáé, aki valóságos tör­ténelmi személy. Vannak írók és vannak kutatók, akik egyaránt azt állítják, hogy a végtelenül egyszerű sorból szívós munkával felkapaszkodó Redl életútja — benne egy izgalmas és hiteles kémkedési históriával — örök példázat­ként felhasználható mo­dell. Dossziéjának száraz, pontos katonai nyelven fogalmazott mondatai valóban olyan izgalmas konfliktusokat rejtenek, mint: az egyénnek a hatalomhoz való vi­szonya, az érvényesülés lehetősé­gei, de mindenekelőtt egy örök dilemma: vajon mennyit áldoz­hat egy tehetséges ember a ké­pességeiből a rossz ügyért tett szolgálatokra? Ha csak a Redl-sztori ismert vagy kevésbé ismert tényei kí­vánkoztak volna filmre, nyilván nem Szabó István csinálja meg. A rendező az író-alkotótárs Do­boi Péterrel a Mephisto után még tovább lépett vissza az időben és játékát különleges társadalmi­történelmi környezetbe helyezte: a nyitottabb színészkulissza vilá­got a hűvös és zárt katonai mi­liő váltotta fel. A Mephisto va­lamennyi szereplőjéről tudtuk, hogy mindig a céljaiknak legin­kább megfelelő álarcot viselték, a Redl ezredes figuráinak tekin­tete — miként Koltai Lajos ka­merája is — csak annyira izgal­mas és annyit árul el, mint a díszszemle: fegyelmezettséget és állhatatosságot. Szabó István majdnem három órában az arcokon megpihenő, a részletkérdéseken hosszasan el­idéző filmet készített, amelyben a legizgalmasabb élmény a sze­replők játéka. A főszereplő is­mét Klaus Maria Brandauer. Az osztrák színész képességeiről a Mephisto Hendrik Höfgenje után aligha kell valakit is meggyőzni és Reálként sem lehet ellene sem­mi kifogásunk. Játéka kétségte­lenül tartalmaz némi pikantériát — végül is Redl tragédiáját köz­vetve az okozza, hogy jobban sze­rette a férfiakat, mint a nőket —, és afféle mozgalmasságot is, ami a komótosabb részek után vekkerszerűen működik. A nem­zetközi és nagyszámú színész­csapat precízen dolgozik, s külö­nösen a szeretett-gyűlölt-rivális Kubinyit alakító Dunai Tamás, valamint Armin Müller-Stahl jó. A magyar filmművészet törté­netének nagyszerű fejezete volt, amikor Szabó István a Mephis­­tóért átvette az Oscar-díjat. Nem e történelmi pillanat óta szeretik őt, s munkáit sokan: a televízió­ban hamarosan befejeződő élet­műsorozatának filmjei minden díjnál többet mondó és mutató, valós dokumentumok. A Redl ez­redes, tudatosan-e vagy sem, nem szerepel ebben­ a válogatás­ban. Csendben jegyezzük meg: nem is nagyon illene a képbe. Ligeti Nagy Tamás „REDL EZREDES”. Színes, kétrészes magyar—osztrák—NSZK film. Irta: Szabó István és Dobai Péter. Operatőr: Koltai Lajos. Főszerep­lők: Klaus Maria Brandauer, Jan Niklas, Dunai Tamás, Gudrun Landgrebe és Ármin Müller-Stahl. Rendezte: SZABÓ ISTVÁN. IS

Next