Képes Újság, 1985. július-december (26. évfolyam, 28-52. szám)
1985-07-13 / 28. szám
ESf Megcsonkított hársak Nehéz lenne megmondani, mennyit ér egy hársfa, talán még tudós erdészeik sem vállalkoznának a felbecsülésére. Hogyan is,hiszen nem lehet pénzben mérni egy élőfa értékét. Egy olyan fáét, amelyik utat, utcát díszít, árnyat ad, látványával felüdít, levegőt szűr, fájából egyszer majd ceruza vagy rajztábla lesz — mert a hárs erre alkalmas igazán —, évről évre pedig virágot ad. A virágnál meg kell állni egy kicsit, mert az is sokhasznú. Vegyük csak a szépségét. Pénzben kifejezhetetlen, amit az embernek a virágzó fa pompája nyújt. Aztán az illata, amit nyár eleji csöndes estén áraszt! És maga a virág, ami megszárítva még ma is csodás patikaszer: a belőle főtt, mézzel édesített tea kiváló medicina megfázásra, köhögésre, torokfájásra. Ezen utóbbinak, a virágnak azonban mérhető értéke is van. Most a nyáron huszonöt forintot fizettek kilójáért. Volt, aki szedte, s vitte az átvevőhelyre, javára leendő betegeknek és hasznára saját magának. Különös mellékzajai is voltak az idei hársfavirágszedésnek. A rádió adott hírt róla, hogy sokhelyütt ágrecsegés, fűrészsivítás, fejszecsattogás kísérte. Mohó és lelkiismeretlen virággyűjtők nem átallották karvastagságú ágakat levágni, majd hazafuvarozni, hogy kényelmesebben jussanak több virághoz, könnyebben több a huszonöt forintokhoz. Öreg, bölcs szőlőművelők mondják intelemként, ha azt látják, hogy valaki sokat termőre metszi a tőkéjét: „ez sem akar sokáig élni...” Merthogy gyorsan akar sokat lehozni a szőlőről, nem törődve vele, hogy a nagy termésbe hamar belerokkan a tőke, önmagát csapja be, aki így gondolkozik. És önmagát is meglopja az, akiaz ugat, amelyik jövőre is virágot hozna, a mai nagyobb haszonért letöri, levágja. •Jövőre honnan szed hársfavirágot? Megcsonkol egy másik fát! De hát meddig bírják a versenyt a hársak? Nyugtathatnánk magunkat: nem jellemző a barbár facsonkítás. Meg különben is: példás büntetéseket szabtak ki a fűrészes, fejszés virágszedőkre több helyütt is; ez majd visszatart másokat. Mondhatnánk: néhány tucat hársért nem érdemes nagy zajt csapni, jelentéktelen ügy ez, kár a szóért, a nyomdafestékért. Csakhogy néhány tucat fáért is érdemes szólni. A jelenségről pedig, aminek a hársfa csak egyik példája, beszélni kell. A mai haszonért, a gyorsan, könnyen megszerezhetőért föláldozni a jövőt — nem ismeretlen, nem új jelenség. Neve is van, közismert, úgy hívják: rablógazdálkodás. Néha — nehéz időkben — a szükség kényszerít embert és társadalmat, hogy javaival a pillanatnyi érdeket szem előtt tartva gazdálkodjon. Máskor az oktalanság, a gyors nagy siker reménye, mit sem törődve a következményekkel. Szerencsére, társadalmi, országos méretekben mindinkább az előrelátó, a holnappal is számoló döntések és cselekvések a meghatározóak. Az egyes ember cselekedetében azonban éppen fordított az irány. Terjed a mának éles hamis ideológiája, az a szemlélet, mely szerint „az a mienk, amit megeszünk, megiszunk”. Ahárs csak egyetlen a példák sorában. S a példák nem csak a környezet károsításának, pusztításának köréből idézhetők. Már a jövedelemben érdekelt — maszek vagy szerződéses — boltosok között is akad, aki szembrebbenés nélkül csapja be vevőjét, még annak nyilvánvaló tudatában is, hogy az előbb-utóbb elpártol tőle. Az ilyen ember is csonkol: a mai gyors gazdagodásért föláldozza a holnapi biztos hasznot. Reccsennek az ágak az idegenforgalom erdejében is. Sok a rablótanya, ahol konyákig nyúlnak a vendég zsebébe, ahol a külföldit — „mit számít annak?!” — becsapják, megvágják. Hogy jövőre nem jön el újra? Majd jön helyette másik ... És ha nem jön, mert egyre többen lesznek, akik elviszik a rossz hírünket? Egészségével is rabló módon gazdálkodik sok ember. A sokadik pohár most esik jól, most csinál jó hangulatot, a májzsugor, a gyomorfekély csak tíz év múlva jelentkezik. Ki törődik ezzel? „Az a mienk, amit megiszunk! Egyszer élünk ...” Mi egyszer, s az utánunk jövőknek, gyermekeinknek, unokáinknak is csak egy élete lesz. De milyen lesz, ha levágjuk az ágat, ami nekik hozna virágot? Ha veszélyeztetjük környezetüket, egészségüket, erkölcsüket, s becsületüket is. Még különböző társadalmi berendezkedésű országok is meg tudnak egyezni egymással, ha — például a környezetvédelemben — közös érdekük úgy kívánja. Riasztó, hogy az egyes ember önmagával sem mindig ért szót. Mai hasznáért, mai öröméért föláldozza holnapi egészségét, utódjai jövőjét is. A. K. 2 A mi tengerünk Szépséges A Balaton szépsége ezerarcú ... Mi is ez a szépség? Hol van? Hol látható? A tó vizén? Az északi part kisded hegyvonulataiban ? A déli part nyugalmas, szelíd ívelésű dombságaiban vagy síkjában? A színekben? Egyáltalán: melyik part a szebb? És honnan nézve a legelbűvölőbb a kép? Nézzük csak a vizet: a tó vize nem tiszta, planktonok, iszapszerűek úszkálnak, lebegnek benne, mégis milyen hűen tükrözi mindenkori színeiben az égbolt színeváltozásait. A kéket kéknek adja vissza, a felhőst komor szürkének, a hajnali sötétzöldben, az alkonyt aranyban, bíborban mutatja, a holdvilágos estet pedig ezüstköntösben láttatja velünk. És még ezeken belül is hányféle tónus, árnyalat váltakozik az égi színek változásai nyomán. Minden Balaton-szeretők közül talán Egry József, a tó hűséges festője tudott erről legtöbbet, aki évtizedeken át öltötte lelkére az ünnepi ruhát, vagyis festett. Már képeinek címei is sokat elmondanak a tó színvilágáról. „Fehér Balaton”, „Kiderül”, „Vihar után”, „Szivárvány”, „Napkelte”, „Ezüstkapu”, „Visszhang” s az összefoglaló mű: az „Aranykapu”. A megrendítő élményt, amit a tó látványa váltott ki belőle, így írja le: „Életem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, amikor a halászokkal kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepén vagyok, s ennek az éjszakának az átélése újból kezembe adta az ecsetet...” Másoknak tollat adott a kezébe a szépség átélése. Klasszikus és mai íróink legjobbjai tartoznak ebbe a sorba. Milyen ujjongó, örömteli lélekkel írta a derék Baróti Szabó Dávid a jóélet fejlődését látván: „Már magyarnak tengere fényre kelend.” Milyen gyengéden tudta becézni Kazinczy Ferenc Magyar Tengernek, hogy szedte szóleltárba a víz hajnali színeit Devecseri Gábor. „Ezüstkék, feketerózsaszín Milyen színek! Lassan zöldülő szélben lengenek a levelek, a víz — gyűrűkben itt, selyemként amott — remeg, lassan, de megfigyelhetően kéket levet fehéret ölt, tündérként bálba készül. Milyen színek!” A milyen bölcsen tesz igazságot a költő, Somlyó György a nagy vitában: melyik part a szebb? „A zalai part” — hallom gyermekkoromból — „szép, hogyha innen nézheted Somogyból” és „jó Somogynak” — mondták odaát —, „hogy éjjel-nappal látja szép Zalát.” Vagyis mindig az a szebb ebből a tájból, amit látunk. Az északi part vulkánvonulatait például, a tapolcai medencét a hegyek legszebbikével, a Badacsonnyal, s a hegy peremén a csodaszámba menő bazalttornyokkal, sípokkal. Messzebb a Szent György-hegy, oldalain szintén bazaltképződményekkel, a kőorgonával, mely kongatásra zengő hangot ad. Még távolabb a Csobánc és Szigliget mutatkozik a látóhatáron, a hét évszázadot látott várrommal a Kúphegy tetején. A várat nem az ellen, s nem is a hét évszázad döntötte romossá, hanem egy villámcsapás. Az ég tüzes nyila éppen a puskaporos toronyba vágott, az rontotta le a kőfalat. De most látom, kicsit hamisra sikerült a kép. Eleddig csak a szelíd, ártatlan szépségről szólt az írás, pedig Kazinczy, Egry hiteles tanúi: van a Balatonnak zord, félelmet keltő arca is. A gyakori észak-északnyugati szél rendszerint váratlanul csap le a szendergő tóra, a sekély vizen hamar támadnak hullámok, mire az ember észbe kap, már ott vergődik a dühöngő víz karmaiban. Amikor igazán haragva a Balaton, jó másfélméteres hullámokat görget a déli part felé. Másfélmétereseket ? Csak ? Mi az az igazi tenger több méter magas hullámhegyeihez képest? Kisded tengernek kisded hullámai születnek. Ártatlan dolog. Csakhogy a tóparti ember megtanulta: félni kell a víz haragjától. Ez a hullám nem olyan hullám. Ez erőteljes, meredek. Ez ledönti, ami az útjába kerül. Az angol származású, igazi tenger mellett nőtt Yung száz évvel ezelőtt fölényes mosollyal szállt a viharos vízre vitorlásával Füred partjainál. A halászok figyelmeztették, de hiába. Az angol szembekerült a feldühödött vízzel, és nagy árat fizetett érte. Csónakját néhány nap múlva dobta partra a víz. A balatoni vihar rendszerint amilyen hirtelen támad, olyan hamar el is vonul. Vihar után a tó, mintha engesztelni akarná híveit, sokszínű kaput rajzol az égi magasba, s gyönyörű ívben hajlik a vízbe a szivárvány két ága. Mintha tudná, hogy ez az igazi rendeltetése: megbékíteni, gyönyörködtetni az embert. Ibrányi Tóth BélaFotó: Karfi István