Képes Újság, 1986. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)

1986-07-26 / 30. szám

Drága bundát visel Láttad már ezt a fur­csa, 50—55 dekás, 25—28 centiméter hosszú, lom­bos farkú, fürge kis pré­mesállatot? Éppenséggel láthat­tad volna, hiszen elég sokan tartják, és kisállatkiállítás sem igen létezik nélküle, ő a nemes csincsilla. A nemes előnév kijár neki, mert nevének hallatán sokan a hasonló mintázatú prémet vi­selő, 4—5 kilós csincsillanyúlra gondolnak. A nemes csincsilla akár meg is sértődhetne a fél­reértés miatt, hiszen az ő szőr­méje a legértékesebbek közé tartozik. A csincsilla­nyúlé vi­szont ... Egy napon sem említ­hető a kettő! Nagyon messziről érkezett hozzánk ez a csöpp kis prémes­állat. Eredetileg Dél-Amerika hegyes, zord vidékeiről szárma­zik, ott vadászták kíméletlenül a prémjének értékét felismerők. Mindig bújnia kellett ellensé­gei elől, talán azért is pihen napközben és élénkül estefelé. Tenyésztésének megszervezése mentette meg a kipusztulástól, s ma már világszerte milliószám tartják ketrecekben, szaporítják, etetik, itatják, gondozzák. A prémjéért. Mit gondolsz, mennyibe ke­rül az édesapád egymás mellé tett két nyitott tenyerénél nem nagyobb, kikészített csincsilla­prém? Majdnem ezer forintba! Ez bizony nagyon drága, hát még ha különleges szépségű, minőségű darabokról van szó. Ezért is nem találkoztál még akárcsak rövid csincsillabundát viselő hölggyel sem. Még a vi­lághíres filmcsillagok számára is mesés értékű ajándék volna. Szép, feltűnést keltő, nagy pa­rádén megmutatni való, külön­ben gyenge kis prém a csincsil­láé, viseletre nem is lenne al­kalmas. S az ára! Száz-százhúsz prémből készül egyetlen bun­da. Kérdezhetnéd: hogyan lehet­séges, hogy nálunk is sikerrel tartják ezt a mókusszerű, ám dundi kis állatot, hiszen a mi éghajlatunk ugyancsak különbö­zik attól, amilyenhez­­ szokott? Hát úgy, hogy hasonlóvá teszik ahhoz. Száraz levegőjű, jól szel­lőztethető, csendes, 18—20 Cel­­sius-foknál nem melegebb he­lyiségben állítják fel ketreceit, etetőkkel, ita­tokkal. Hetente kétszer-háromszor kis tálban, vagy henger alakú edényben hevítéssel fertőtlenített, szitált, hintőporral, gombaölő szerrel kevert homokot tesznek a csin­csillák ketrecébe, abban hempe­regnek, fürdenek önfeledten, így ápolják, szépítik szőrüket. Szinte csodálni való, hogy a világ talán legdrágább szőrmé­jét a napi három-négy dekányi vegyes szemes takarmányt, tá­pot, kevés fű-, vagy lucerna­szénát, szeletnyi almát, vagy sárgarépát, néhány akácfaleve­let, télen darabka aszalt gyü­mölcsöt, pár szem napraforgót fogyasztó állatka „termeli”. Gyakorlott tenyésztőnél éven­te egy-egy csincsillaanya öt­hat fiókát nevel föl, látnád a megszületett csincsillákat, nyi­tott szemmel, teljesen kifejlőd­ve jönnek a világra, picik, akár egy kisegér, de élénkek, s egy­hetes korukban már szálalják anyjuk szénáját. A szülők 10— 12 évig is tarthatók, a préme­­zésre szántak élete 8—9 hónapos korukban bizony befejeződik. Ha egyszer kisállat-bemutatón jársz, s ott észreveszed ezt a rendszerint szürkés színű, okos szemű, „füles” kis jószágot, kérd meg a gazdáját, hadd fújhass gyengéden a szőre közé. Lehele­tedre szétnyílik a selymes, tö­mött szőr, amely a kör közepén világos karika, aztán sötétebb és még sötétebb gyűrű. Csak akkor fogod megsejteni, miért is olyan értékes a csincsilla prémje. FILASUU Általános forgalmi díj jegyes levelezőlapok A Magyar Posta — követve a postatörténeti hagyományokat — kibocsát olyan levelezőlapot, amelyen a bérmentesítési díj ki­egyenlítését a levelezőlapra nyo­mott és értékjelzéssel is ellátott bélyegkép — ezt nevezzük díj­jegynek — igazolja. Az első ilyen díjjegyes — ak­kor jegybélyegesnek mondták — levelezőlapunk 1896. október elsején jelent meg, a bécsi ál­lami nyomdában készült, együtt az osztrák postaigazgatás ha­sonló rendeltetésű kibocsátásá­val. Ezek voltak a világ első le­velezőlapjai. A megjelenést alapvetően pos­taforgalmi cél indokolta, vagyis, hogy a posta ügyfeleinek — ak­kor még a díjjegyesek gyűjtői­ről szó sem volt — legyen mód­juk rövidebb közleményeiket a borítékos közlemények bérmen­tesítésénél olcsóbban és a bé­­lyegfelragasztás körülményes­ségeit is kiküszöbölve postai úton továbbítani. Az ilyen díjjegyes postai le­velezőlapot nevezzük — megkü­lönböztetésül az alkalmi kiadá­soktól — általános forgalmi le­velezőlapnak. Példányszáma korlátozás nélküli, a posta rend­szerint nem is ad róla tájékoz­tatást. Árusítása több éven át tart. A Magyar Posta az 1985. ja­nuár 21-i tarifaemelés miatt a levélszekrényt ábrázoló díjjegyű levelezőlapjának 2 Ft névértékű új kiadását hozta forgalomba 1985-ben: egyik változata lilás árnyalatú sötétkék bélyegképpel a moszkvai Goznak Nyomdában, másik változata piros színű bé­lyegképpel a budapesti Állami Nyomdában készült. Kisebb el­térései: más a levélszekrény és a kéz rajza, más a „Ft” rövidí­tés elhelyezése, egyiken nem szerepel a nyomda neve stb. Ezt a levélszekrényábrájú bé­lyegképet eredetileg Bokros Fe­renc tervezte. (Elhunyt 1974- ben.) A levélszekrényábrás díj­jegy az általános forgalmi leve­lezőlapon először 1964-ben jelent meg. Az 1964-es kiadás bizonyos példányain a gyűjtők azóta fel­fedeztek különböző hibákat. Szedéshibát például: a szöveg­ről lemaradt a pont. Vagy le­mezhibát: a könyvnyomatos díj­jegy nyomásakor egyszer-egy­­szer megszakadt a háttérvona­lazás folyamatossága stb. Hasonlók előfordulhatnak en­nél a — most bemutatott — kettős kibocsátásnál is. Figye­lem és idő kérdése, hogy ezeket ki-ki felfedezhesse, s ezekkel a különlegességekkel gyűjtemé­nyét — különösebb költekezés nélkül is — egyre értékesebbé tegye._____________________________ S. Gy. F. 20 Gonda Irén

Next