Képes Újság, 1986. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)

1986-09-20 / 38. szám

Kép és szöveg: András Ida Iborfia meg akar maradni Nincs tanácsa, iskolája, postája, orvosi rendelője, ABC boltja, kocsmája, sem kisiparosa Iborfiának. A dombok völgyében Lapuló, egyetlen utcából álló zalai Ids községben a legnagyobb igyekezettel sem tudnák hatvanra kerekíteni a lélekszámot. Ábrahám Béla, a községi népfrontbizottság elnöke azonban állítja: aranyat érő kincsei vannak az ő szülőfalujának. Azért mentünk Iborfiára, a Hazafias Népfront Zala megyei bizottságának munkatársával, mert Ábrahám Béla kérte: ha erre visz a megyeiek útja, ne kerüljék el faluját. Gondjuk van, amit szeretnének sürgősen rendezni. A faluhoz vezető úton szokatlan csendesség van. Sem szekeret, sem autót nem látni. Nem is csoda, ha elkerülik azt az utat, hiszen a völgyben kanyargó „madzag sztráda” keskeny és kátyús. Csendes volt Iborfia is, amikor megérkeztünk. Mintha elköltöztek volna innen az emberek. A falusi életre jellemző zaj nem verte fel az utcát: nem volt gyermekzsivaj, idegenre nem ugatott kutya. A falu elején nyitva állt egy módos ház kapuja. A kerítés rácsán tejeskannák száradtak, a pajta előtt szénával megrakott szekér állt. A tetején jó erőben levő, ősz hajú férfi, Ábrahám Béla villázta a takarmányt, szemben vele, a tető nyílásában asszonya emelte át a rakományt. A gazda már nyugdíjas, az olajosoknál dolgozott három évtizeden át. Most éjjeliőr a tsznél, ideje, ereje is van hozzá. — Se nem csütörtök, nem is péntek, ráadásul váratlan vendég az én házamban, hát milyen nap van ma? — kérdezte tőlünk, hogy meglátott bennünket. — Mindjárt, mindjárt... — mondta még —, csak ezt a pár ölnyit felhajítjuk! — Miért nevezetes nap a faluban, a csütörtök meg a péntek? — kérdeztem tőle. — Mert tudomásom szerint idegen ember hozzánk ezen a héten csütörtökön és pénteken jöhet. Az elöljáró, Móricz Jánosné sem szólt, hogy hamarabb várna valakit. Különben e hét csütörtöke nevezetes dátum marad életünkben. — Miért? — Örömmel elmondom, de bent a veranda hűsében. Menjenek, üljenek le, mindjárt, ott leszek én is, csak leöntöm magam a kútnál. Míg a ház ura „leöntötte” magát, felesége kényelmet teremtett a verandán. Tejes köcsögöt, boros kancsót, meg vizes ruhába bugyolált szódásüveget helyezett az asztalra, s kínálta a vendégeket. — Akkor most elmondom, miért várjuk ezt a csütörtököt, s mi a gondunk, amiről helyben szeretnék beszélni — ült az asztalhoz Ábrahám Béla is. — Vettünk egy hűtőpultot és azt ígérték, e hét csütörtökén hozzák ki Zalaegerszegről. Majd az egész lakást átrendeztük miatta, hogy jó helyen legyen. Sokat könnyít ez majd életünkön. Nálunk nincs hentesüzlet, messze kell menni a húsért. Az utazás költsége ugyancsak megdrágítja az élelem árát, a fáradozásról, időtöltésről nem is szólva. Aztán, ha vágtunk tyúkot, kacsát, meg kellett ennünk, ha nem akartuk, hogy megromoljon. A pincében sokáig nem tárolhattuk. Látják, a szódavizet is vizes ruhában hűtjük az udvar szellős sáncában. Tartunk sertéseket bőven, akkor vágunk ezután belőlük, amikor rákívánunk. És ha munkából hazafelé jövet hoz magával húst valaki, annak is lesz helye a pultban. Ez az első hűtőláda a falunkban. — Csak tudnám, minek vettük! Több lesz vele a mérgünk, mint az örömünk, hiszen nem használhatjuk állandóan. Gyakori itt az áramszünet, s ha van áram, akkor is olyan gyenge, hogy a televíziót sem tudjuk nézni — aggályoskodott a felesége. A legtöbb zalai, baranyai településen a hiányos áramszolgáltatás miatt panaszkodnak. A megyék vezetői sokat foglalkoznak a gond megszüntetésével, a sok ezer lakó problémájának rendezésével. Az ÉDÁSZ illetékeseivel keresik a módját annak, hogy változtatni lehessen ezen az áldatlan állapoton. Az intézkedésből Iborfia sem marad ki — nyugtatta a háziakat Horváth Miklós, a megyei népfrontbizottság munkatársa. — Úgy tudom, Béla bácsi, panaszuk van a mozgóboltra is. — Magára a boltra, a készletére, a kiszolgálásra nem szólhatunk egy rossz szót sem. Aranyat ér ez nekünk, bár csak egyszer jön hetente Iborfiára, pénteken. Akkor vehetünk csak friss kenyeret. Mennyire kell vigyázni, hogy hét napig kitartson és ne romoljon meg! Pénteken vehetünk lisztet, sót, mosószert, sőt, még sört is. Amit megrendelünk, mindent kihoznak, csak az a baj, hogy ez a bolt már egyre nehezebben ér ide. Aggódunk, egyszer csak nem is érkezik meg ... A kocsi lassan, kínlódva tud bejönni a faluba, mert az utunk teljesen tönkrement. Gyalog is nehéz járni, rajta. Nagy ünnep volt nálunk, amikor ez a keskeny bekötőút elkészült. Valóságos lakodalmat tartottunk rajta örömünkben. Nem szenvedtünk tovább az elzártságtól, nem kellett szekéren a városba kínlódni a betegünkkel, a szülő asszonyokkal. Vigyáztunk, vigyázunk most is az útra, mégis rohamosan romlik az állapota. Sürgősen javítani, kellene, a tél már nem érheti így. Ha nincs hozzá munkaerő, megcsináljuk mi, csak az anyagot szállítsák ide. Kis szünet után csendesen mondta: — Kevesen élünk Iborfián, ötvenhárman mindössze. Nem viruló falu ez, csak olyan, mint lakói többségének alkonyatba fordult élete. De szeretnénk megérni ennek az útnak a megfiatalodását. S ha mi ezt megérjük, az a pár fiatal, aki gondolkozik, hogy itt építsen-e házat, vagy ahol dolgozik, biztos nem mond búcsút szülőfalujának. Aztán fordított a szón Ábrahám Béla: — Van még egy kérésem. Szeretném megmutatni a hársfáinkat. Nagyapámtól tudom, hogy a régi öregek sírja mögé hársfát ültettek. A falu fölött a dombtetőt koronaként fogják körbe a hársak. Alattuk süppedt halmok, takaros fejfákkal. Egyáltalán nem olyan ez a hely, mint egy temető. Szépségében, méltóságában parkhoz hasonlít. — Ilyen szép hársfák nincsenek a környéken. Szeretnénk, ha tovább élnének, védetté nyilvánítanák őket még a mi életünkben, hogy amikor mi elmegyünk, senki idegen ne vághassa ki őket. Az út, a mozgó bolt, a hársfák, s a jó levegő Iborfia aranyat érő kincsei. Erre vigyázunk, ezt hagyjuk majd örökül a bennünket túlélőknek. Sok mindent megtermelünk magunknak. Jut ebből bőven a városiaknak is — mondja Ábrahám Béláné A falu lakói szeretnék, ha az öreg hársfákat többnyire temetésre húzzák meg a harangot védetté nyilvánítanák 11