Képmás, 2019 (20. évfolyam, 1-12. szám)

2019-07-01 / 7. szám

82 „Bércnek lenni” Vannak művészek, akiket nem csak műveik élnek túl. Tehetségükön túl nagyformátumú személyiségük, véka alá dehogyis rejtett kiválasztottság-tudatuk a kortársakban is vegyes érzelmeket kelt és keltett, sőt, a haláluk utáni nemzedékeket is viszonyulásra készteti. Sorolhatnánk neveket valamennyi művészeti ágból a popzenétől a képzőművészeten át, de most maradjunk a magyar költészetnél. Petőfi Sándor, József Attila személyisége is sokak számára ellentmondásos, de a megállapítás igaz az idén épp száz éve elhunyt Ady Endrére is. ♦ Az ilyen egyéniségek utóélete is bőséges kutatnivalót ad a szakembereknek: a Petőfi Irodalmi Múzeum „A föltámadás szomorúsága” címmel Ady halálának, temetésének doku­mentumait, a közadakozásból felállítandó síremlék terveit, kortársak és a később született költőtársak (Weöres Sándor, Pilinszky János) emlékező hangfelvételeit mutatja be egy túl­méretezettnek nemigen nevezhető kamarakiállításon keresztül. Különösen a két utóbbi, első látásra teljesen más utakon járó költő megszólalása érdekes. Weöres, miután elmeséli, ifjúkorában milyen felszabadítóan hatott rá Ady költészete, kérdésre felelve szinte indula­tosan folytatja: sosem haladta meg Adyt, sőt, úgy véli, Ady tüzes, szenvedélyes költészete „feltétlenül több mint az én hideg, kísérletező világom”. Pilinszky az átültetés témáját körüljárva szemléletes képpel él: „Ady azordíthatóság szempontjából nem fotogén” - állapítja meg, majd hoz­záteszi, hogy míg József Attila képei angolul is tökéletesen érthetőek, „Ady költészetének éltető­ ereje a félhomály, a sejtetés.” A nyelvbe, a magyar kultúrába ágyazottsága annyira erős, hogy az más nyelvbe való átültetését is igen megnehezíti. „Sírján dudva és barátok nőnek” - állapította meg epésen Szabó Dezső Adyról szólva 1921-ben, utalva a posztumusz hívek hirtelen megnőtt számára. A fenti kiállításhoz kapcsolódó Minden-Titkok Adyról című programsorozat ötödik részében azonban nem róluk, hanem a költő valódi barátairól esett szó Széchenyi Ágnes, Boka László és Tverdota György kerekasz­­tal-beszélgetésén. Az irodalomtörténeti diskurzuson számos név hangzott el az ivócimbo­ráétól az atyai jóbarátéig, Szűts Dezsőtől Juhász Gyuláig. Felvetődött annak a kérdése is, képes-e egy Ady-féle egyéniség egyenrangú kapcsolatra, vagy csakis hierarchikusan alávetett szerepből lehet hozzá közelíteni? Az érdekes, anekdotikus részletekben sem szűkölködő beszélgetésből Ady Babits Mihállyal való kapcsolatát emelném ki, amelyről Tverdota beszélt részletesebben. „A művész­ barátság duplán számít” - indította mondandóját az irodalomtörténész, és feltételez­hetően mindnyájunknak beugrott a páros portré, amelyen a két költő a Károli-Biblia fölé hajol. Kép: Wikimedia Commons I-» KIMENŐ

Next