Kereskedelmi Szakoktatás, 1932. szeptember – 1933. június (40. évfolyam, 1-10. szám)
1933-01-31 / 5. szám
190 Kereskedelmi Szakoktatás XL. évf. animam meant.» Az állásnélküli fiatal tanárság érdekében is megtett elnökségünk mindent, ami tőle telik. Elnökünk nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy szóval és írásban felhívja erre a szomorú jelenségre a jóllévők, a beati possidentes lelkiismeretét. Az Egyesület részére az államsegély és a székesfőváros támogatásának megszerzése is állandó gondunk, mert ezek nélkül a segélyek nélkül a mai viszonyok között a saját erőnkből nem volnánk képesek egyesületi folyóiratunkat, a Kereskedelmi Szakoktatást fenntartani és rendesen megjelentetni. Úgyis bánt bennünket, hogy lapunk az utóbbi évben jórészt az anyagi eszközök elégtelensége folytán nem tudott havonként és a régi magas nívójú tartalommal megjelenni, de ígérjük, hogy ebben a tekintetben is mindent el fogunk követni, ami tőlünk telik. Tartozunk ezzel önmagunknak, de a magyar kereskedelmi szakoktatás régi fényes gárdája emlékezetének is, akiknél nem akarunk hitványabbak lenni. Szeptemberi választmányi ülésünk határozatából kifolyólag üdvözlő, tisztelő írással köszöntöttük azokat a még életben lévő férfiakat, élükön Schack Bélával, akik 40 évvel ezelőtt ott voltak azon a pozsonyi értekezleten, amely a Kereskedelmi Szakoktatásnak, folyóiratunknak és egyesületünknek alapjait lerakta. Nem pártolhatunk tehát el attól a zászlótól, amelyet immár negyven éve visz és ad át a következő nemzedék egy kiválasztott vezérének a megelőző nemzedék képviselője. E zászló alatt s e jelben 40 év alatt sok szép érzés és gondolat csiholódott ki derék férfiak, tiszteletreméltó pedagógusok lelkéből, szívéből, értelméből. E zászló alatt van tehát a helye mindenkinek, aki magyar felső kereskedelmi iskola katedrájáról tanít és hat és sorsokat irányít. Anyagi nyomorúságra hivatkozva félreállni, kilépni innen ebből az Egyesületből, ahol egy sor ember önzetlenül dolgozik sokakért, mindenkiért, akinek kereskedelmi iskolához köze van, — ez aligha igazolható eljárás. Ennek még a gondolatát is mindenki utasítsa el magától. Jelentésem végére értem. Szóljon még néhány pillanatig a lélekharang itt közöttünk, tisztelt Közgyűlés, azokért, akik sok éven keresztül itt voltak közöttünk és ma már csak emlékek reánk nézve : Juckel Gyula, Haimann Hugó, Budai Sándor... Ti vagytok elmúlt egyesületi évünk halottai. Elbúcsúztunk Tőletek a temetőben is, amikor kihűlt testeteket magába fogadta a föld, de most innen, a mai nagy találkozóról is mégegyszer szeretettel intünk Eelétek! Tisztelt Közgyűlés! Körülbelül két hete sok bíró-aggódó, jó magyar Magyarországnak egy olyan térképét adja egymás közt kézről-kézre, amelyen csonka hazánk mostani határai északon is, délen is, keleten és nyugaton is széjjel vannak feszítve és jóval közelebb vannak a régi szép Magyarország természetes határaihoz, mint most. Elmerengve néztem ezt a jobb korra emlékeztető térképet én is s lelki szemeimmel végigsimogattam sok édes-bús régi magyar emlékünket s közben ezt is gondoltam . Oh, hogy elhagynám e főtitkári jelentésem elejének búsuló szomorú hangulatát, ha megint a mienk volna sok más emlékünkkel együtt a Jókai Mór Komáromja, az egykori magyar országgyűlések városa, Pozsony, a Madách Imre Alsósztregovája, Rákóczi Ferenc Kassája, fenséges