Kereskedelmi Szakoktatás, 1932. szeptember – 1933. június (40. évfolyam, 1-10. szám)

1933-01-31 / 5. szám

XL. évf. Kereskedelmi Szakoktatás 187 állam és társadalom, nagyok és kicsinyek. Hajlandók voltunk és vagyunk az áldozatokra, de csak azért, hogy példát mutassunk és követésre ser­kentsünk. Nem akarunk az önzők, a telhetetlenek, a csak önmagukkal törődök és a nagy nyomor közepette is jól élők oktalan balekjei lenni, de áldozatainkért elvárjuk a megkülönböztetett elismerést, sőt jutalmat, kárpótlást akkor, ha majd a mi erőfeszítéseink és lemondásaink árán is sikerül az államgépezet normális járását újra biztosítani s megint egész­ségesen lüktet majd a magyar gazdasági élet szíve. Akkor majd követel­jük ám jussunkat, igazunkat. Tiszteletet, tekintélyt, a tanárságnak mű­veltségéhez méltó életstandardot követelünk majd, mert ez nemzeti érdek, amelyen nagyon sok fordul meg : a nemzeti múlt értékeinek kultusza és a nemzeti jövő alappilléreinek tartóssága. Csak a megelégedett, magát vidáman folyton továbbművelő, önérzetes tanári rend lehet megbízható gondozója és ápolója a műveltség szent tüzének, amelynek fényét és melegét élvezni oly jó, oly boldogító egyénre és nemzetre egyaránt. Nem­zeti jövőnk, fenyegetett létünk annál biztosabb, annál szilárdabb, mennél kevesebb panaszra van ok ebben a tekintetben. Bár adná az Ég, hogy amikor legközelebbi közgyűlésünkre gyűlünk majd össze, anyagi terheink ne nyomjanak már úgy, mint most, ne fájjanak már úgy, mint ma; gond­jaink se legyenek már oly nagyon nagyok, oly földrehúzók, mint azok, amelyekkel ma járunk. Nehéz dolog a szép cél felé vágtatni, ha nyergünk­ben ül és akadályozva mindig belénk kapaszkodik a sötét gond, az intra cura». De nekünk tanároknak, tisztelt Közgyűlés, minden teher és min­den akadály ellenére sem szabad megcsökönyösödve megá­llánunk utun­kon, hanem tovább kell mennünk, rendeltetésünk pályafutásán, a jók s igazak útján­. Fölfelé kell irányítanunk tekintetünket, föl kell emelked­nünk a magasba, ha ki akarunk kerülni a ma szürke, fojtó sötétségéből. A magasban aztán nagyszerű, gyönyörű fénnyel ragyogó csillagokat látni, amelyeket oly jó nézni, távol az élet szennyjétől és zajától. Az 1932-es év elmúlt hónapjaiban különösen két káprázatosan ragyogó csillag felé fordult a művelt emberek figyelme : az egyik a Goethéé, amely 100 éve tündöklik fölöttünk, a másik az Arany Jánosé, amely ötven éve ragyogó csillag a nemzeti múltúnk egének. A Goethe csillagját az egész művelt emberiség ismeri, és a ránézők, a vele foglalkozók felé úgy árad belőle az éltető erő, mint a Napból a meleg; ő az egész világé, minden népeké és minden időké. Arany János csillaga annak a külön magyar göncöl­­szekérnek egyik tagja, amelynek hét csillagából elől Széchenyi, Kossuth, Deák, utánuk Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai ragyog le ránk vigasz­talásul a magyar szenvedések éjszakáján. Méltó hozzánk, hogy mai köz­gyűlésünkből néhány pillanatig Goethe és Arany felé is fordítsuk sze­münket. Most már főtitkári jelentésem beszámoló, referáló részére térve át, a következő eseményeket és gondolatokat kell itt külön is kiemelnem : Legutolsó közgyűlésünk óta hat választmányi ülést tartottunk, úgyhogy a nyári nagy szünidőt leszámítva, átlag hathetenként volt választmányi ülés. A választmányi üléseken a budapesti kartársak mindig igen szívesen 13

Next