Keresztény Élet, 1997 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-30 / 13. szám

2. oldal Új déli harangszó Legutóbb éppen 18 éve készült rádiós fel­véte a déli harangszóról. A budapesti Egyetemi­ templom harangszavának magnós fevétele mára megkopott, megöregedett. Nemsokára új, digitális felvétl készül, a CD ugyanis, túl azon, hogy időtállóbb, jobban visszaadja az eredeti hangzást De ezen már nem az Egyetemi-templom harangját halljuk. Ötvenegy év után - a néhány éves kényszerű megszakítást nem számítva - elhallgat a rádióban a megszokott harangszó. Milyen lesz az új? Még nem tudni. Egyházi és zenei szakemberekből alakult közösség dönt majd róla, akik már meghallgatták néhány tucat harang szavát - a létező harangok mintegy ezrelékét de még nem találtak megfelelőt. Pontosabban­­ ünnepi alkalmakra máris találtak, még­hozzá többet is. Az Esztergomban, Kecskeméten, Debrecenben készült felvételek használhatók lehetnek például augusztus 20-án, vagy más ün­nepnapokon, de a mindennapokhoz túlságosan ünnepélyesnek bizonyul­tak. Újabb és újabb felvételek készülnek tehát, ezek közül választ majd egy bizottság. A déli harangszó rádiós felvétele továbbra is másfél perc lesz, a Kossuth rádióban a szokásos két rövid megszakítással, ahogyan valamennyi ka­tolikus templomban harangozzák, a Petőf­ rádióban pedig megszakítás nélkül, ahogyan a protestáns templomokban szól a harang. (Természetesen nem a déli harangszó, mivel ezekben a templomokban az nincs szokásban.) Csak emlékeztetőül: a déli harangszót 1456-ban rendelte el a pápa a nándorfehérvári (belgrádi) győzelem emlékére. A győzelemnek külön ünnepe is van, augusztus 6-án. E sorok írója által hallott legszebb déli harangszó a New York-i Szent Patrik-katedrálisé, ahol minden délben percekig hallható a harangok zsoltározása. A közismert zsoltárokat együtt dúdolják, éneklik - Uram bocsáss! -, fütyülik a harangokkal az ebédide­jüket megkezdő hivatalnokok, a környező üzletek alkamazottjai és az utca minden rangú járókelője. Néhány éve mesélte valaki, hogy a pozsonyi jezsuita templom közelé­ben tartott műsoros előadás valamennyi szereplője és teljes nézőközönsége letérdelt az utca kövezetére a déli harangszó idejére. Nem tudom, igaz-e, ahogy azt sem ellenőriztem le, hogy Magyarországon hozzávetőlegesen 25-30 ezer harang teljesít szolgálatot. A délben megszólalók természete­sen kevesebben vannak. T. A. A gyónók és a fogamzásgátlás A fogamzásgátlással kapcsolatos bűnvallomások kezeléséről szóló útmutatót adott ki a Vatikán, gyóntató papok számára. A 26 oldalas dokumentum cme: A házasélet néhány erkölcsi szem­pontját megvilágító zsebkönyv, gyóntatók részére. A zsebkönyvet a Szentatya külön kérésére készítette a Családok Pápai Tanácsa. Az útmutató szerint feloldozást akkor is adni kell, ha a gyónó több egymást követő esetben is ugyanannak a non engedélyezett fogamzásgátlási módszernek az alkalmazását vallja be. A felol­­dozáshoz azonban szükséges, hogy a bűnvallomást tevő igazán megrendült legyen és vágyakozzék élete megváltoztatására. :§/ A a pii} \Wm\\ Hugó Szerzetes-tanárok arca jelenik meg előttem e név hallatán, s sze­mélyes emlékeim közé tartozik jóbarátom (irodalom-szakértő, előadó­művész) könnyharmatos arca, aki édesapja egykori bencés tanáránál járva annyit mondott:­­ Hugó atya a szekrénye tetejéről (mint Virág Benedek, a költő szerzetes az almát) levette hajdani noteszát, és apám matematikajegyeit felolvasta. Hugo­­ püspök volt, hitvalló, a 12. században. Ünnepe április 1. VII. Gergely pápa nevezte ki a grenoble-i püspöki székbe, ahol rendet csinált. Barátságba került Brúnóval, a fiatal kanonokból lett rendala­pítóval, a reimsi nagyhírű püspöki iskola vezetőjével. Grenoble-ban talál­koztak, miután Bruno érezte: más hivatást szánt neki Isten, s nem azt, hogy érseki kancellár legyen egy méltatlan főpásztor irányítása alatt, aki „vadászott” a nagytudású papra. Grenoble-ban Hugón kívül Seguin apáttal is kapcsolatba került, a La Chaise-Dieu monostor elöljárójával. Bruno hat társával kerekedett fel, hogy a püspök javaslatára az Alpok ölelte La Chartreuse völgybe menjenek, hogy ott maguknak házat építsenek, „remeteként" éljenek egy kis közösségben, külön-külön cellákban; keményen dolgoztak, böjtöltek, imádkoztak a zord éghajlat alatt. Könyveket másoltak. 1230-ban - száz évvel később - arról szól a krónika, hogy gazdag könyvtáruk van itt a karthauziaknak. Hugo tehát segítője volt (a szentté mindmáig nem avatott!) Brúnónak, az egyik legszigorúbb rend alapítójának. A név után kutakodva a legrégibb német nyelvemlékben hugót talá­lunk. Jelentése: értelem, ész. Az egész középkoron át ismert szó, az újkori nyelvhasználatból kiveszett. Emléke maradt fenn a Hubert névben, melyben a hugóhoz az ugyancsak kikopott beraht (­fény) társult. Esze­rint Hubert­­ eredeti formájában Hugubert, Hugbert, és fényes elméjűt jelent. Nos, Hugubertből származik a Hugó, s még számos, ma már nem ismert férfinév, a középkor elejéről maradt ránk a Hugvin, Hugbald. A közös rövidített forma: Hugó eredetileg a benső családi élet nyelvében volt jelen, külön személynévvé önállósult, ahogyan pl. az Elek, Bennó stb. Imák egy VII. századi Hugóról is, akinek az emléke úgy maradt volna fenn, hogy mint szentnek a nevét a keresztes háborúk korában divatossá tették. A két Hugón kívül még két ilyen nevű szentje biztosan van az egyháznak (Clunyi, Avaloni). Eltérnek a vélemények. A kalendári­umban a jelzett napon számontartott, a Bruno-társ Hugo, s nem, ahogyan korábbi naptárak „tudósítanak"; a VII. századit e sorok írója hajlamos a XII. századival azonosítani. Rá is illik a zsolozsma-utalás, amikor így imádkozik az egyház: ,Az istenismerők ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok". Palóc Sándor KERESZTÉNY ÉLET 1997. március 30. Maradj velünk, Uram! Kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy elkerülték a csüg­­gedés, a csalódások útját. A sokat idézett emmauszi út itt kanyarog a közelünkben, és nem állíthatjuk, hogy gyér lenne a forgalma. Egyre növekszik az elkeseredett, re­ményvesztett emberek száma. Életünk külső körülményei, egyéni életünk testi-lelki problémái gyakran leverik életünk egéről a remény csillagait. Ugyan ki reménykedik manapság abban, hogy a közeli jövőben megfoghatjuk a boldogság kék madarát? Lehajtott fejjel bandukolunk, mögöttünk szép tervek romjai, sehol egy útjelző tábla, hiteles személy, hogy megmutatná, merre kell mennünk. A szívek nagy ismerője, a feltámadt Krisztus világosan látta tanítványai lelkiállapotát, amint a reményvesztettség útján meneteltek. Jól tudta, hogy erről az útról a saját erejükkel nem tudnak letérni. Valamikor szent öröm, remény és lelkesedés vezette őket a szent városba, Jeruzsálembe, most azonban a csalódás késztette menekülésre. Még mindig a nagypénteki sötét­ség uralta lelküket. Eszük ágá­ban sincs, hogy visszafordul­janak. Mi tagadás, minden em­bert érhetnek olyan sorscsa­pások, amelyek megrokkanják erejüket és nem tudnak kiemel­kedni leveretésükből. Életük tra­gédiában végződhet, ha nincs senki és semmi, ami kiemelné őket kétségbeesésükből. A két ta­nítvány a menekülés útját vá­lasztotta. Elhagyták Kaifás, Pi­látus, a gúnyolódó csőcselék vá­rosát. Jézus azonban nem azért támadt fel, hogy követői megnyílt sírjába temetkezzenek. Idegen­ként melléjük szegődik, hogy ir­galmas szamaritánusként begyó­gyítsa lelki sebeiket. Jézus nem azért jött a földre, hogy véglegesen elhagyja. Jelenlétét nem teszi függővé a mi befogadásunktól. Itt jár közöttünk, mert tudja, hogy nélküle nem boldogulunk. Tudja, hogy milyen korlátoltak teherbíró képességeink és nem hagyhat magunkra. Nem vádolja tanítványait, hiszen tudta, hogy a nagypénteki kereszt elviselhetetlen teherként zuhant reájuk. Ebből a csalódásból, hitbeli megrokkanásból a saját erejével nem egyenesedhet fel az ember. Ezért vál­lalkozik arra, hogy tanítványait kiemelje az elkeseredés sírjából. Ennek érdekében két eszközhöz folyamodik. Elő­ször az Ige kenyerét nyújtja feléjük és a Szentírás jöven­dölései alapján bizonyítja, hogy ami történt, annak így kellett történnie. Felfedi előttük Isten terveit, gondolatait, amelyek igen gyakran különböznek a mi terveinktől. Aztán egy asztalhoz ül velük és a jól ismert mozdulattal feléjük nyújtja a szeretet kenyerét. Ez a két ajándék elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy fölismerjék és föltámadt reménnyel visszatérjenek a szent városba. Mennyire hasonlít a mai nemzedék sorsa az egykori tanítványok helyzetéhez! Az utóbbi évtizedekben világ­szerte és nálunk is felújították a Jézus-pert és sorban születtek a jogtipró, hazug ítéletek. Mindent elkövettek, hogy összetörjék az emberek hitét, Istent kiutasítsák az egyéni és társadalmi életből. Sikerült is sok ember szí­véből kiűzni az istenhitet, péteri tagadásra, túdási áru­lásra kényszeríteni. Nincs szükség a vallásra, az evangéli­umot túlhaladta az idő, itt a földön kell új paradicsomot teremteni. Nincs Isten, nem kell a lelkiismeretet meghatá­rozó erkölcsi rend, az ember legyen saját istene. Ilyen hangokat hallottunk és hallunk Európában és sokan el­hagyják az egyház szent városát. Vajon mi lett és mi lesz ennek a következménye? Az istentelen világ egyre mélyebbre süllyed az értelmetlenség, az erkölcstelenség mocsarában. Minden ellenkező látszat ellenére félelmetes agónia szemtanúi vagyunk. Beigazolódik Jézus jövendö­lése: nálam nélkül semmit sem tehettek. Akárcsak az emmauszi tanít­ványok, mi is tele vagyunk pa­nasszal és kilátástalannak látjuk a jövőt. Ám a kesergésnél sokkal fontosabb lenne megkeresnünk teendőink útját, ami kivezetne szorult állapotunkból. Vajon mi lenne a feladatunk? Többet dol­gozni, emelni a visszaesett élet­­színvonalat, gyarapítani tudá­sunkat, technikai civilizáción­kat? Ezek is fontosak. A pénz nem boldogít, de a pénztelenség sem. Ám az élet igazi minőségét, életünk megújulását csak a sze­retet, a lelki értékek elsősége biztosíthatja Semmi sem olyan fontos, mint a Jézussal történő találkozás. Mindent meg kellene tennünk annak érdekében, hogy az analfabétizmusba süllyedt emberiség megismerje az evan­gélium üzenetét. Mindent meg kellene tennünk annak érdeké­ben, hogy a híradástechnikai eszközök ne a bűn, hanem az erény szolgálatába álljanak. Nem igaz, hogy a televízió elé ülő emberek mind bűnözők, házasságtörők, amint a képernyő akarja ezt elhitetni. Meg kellene keresni azt az utat, amely a jelenlegi és a letűnt gazdasági ,,rend” helyett bátran új utakra terelné az em­beriség életét. Bárcsak találkoznánk olyan hiteles em­berekkel, akik Jézushoz hasonlóan mellénk társulnának a XXI. század jerikói útján! Az evangélium beszámolója világosan értésünkre adja, hogy a két tanítvány és a tizenegy apostol számára milyen sorsfordító esemény volt a Jézussal történt talál­kozás. Azonnal visszafordultak a csüggedés útjáról és ez a visszafordulás diadalát tett számukra. Ilyen visszafor­dulás menthetné meg az úgynevezett európai kultúrát és benne magyarságunkat is. Nincs más lehetőség, mint visz­­szatérni a keresztény értékekhez, életünket Jézus tanítá­sához igazítani. Maradj velünk, Urunk, kérték Jézust ta­nítványai és ezt kellene tennünk nekünk is. Csak így remél­hetnénk, hogy eszébe hullott életünk szent reménnyel várja a hajnali virradatot. György Attila Kitüntetés a pannonhalmi főapátnak Jedlik Ányos bencés szerzetes tanárról nevezett szakmai díjakat adtak át március 12-én Budapesten, a Magyar Szabadalmi Hivatalban, a ki­magaslóan sikeres feltalálói munkát ismerték el ezzel. Az adományozók az idén a Honoris Causa Jedlik Ányos-díjak átadásáról is döntöttek. A tiszteletbeli elismerést a szabadalmi hivatal elnökétől dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is átvehette. A díjon túl a szabadalmi hivatal a Ma­gyar Bencés Kongregáció rendelkezésére bocsátott 500 ezer forintnyi támogatást, hogy megteremtsék vele az elismerés alapjait a jedliki örökség kései alkotó és tanító utódjai számára. Jedlik Ányos 1817-ben lépett be a Szent Benedek rendbe, majd dok­torrá avatását követően elöljárói a győri líceumba helyezték. Tanított a rend pozsonyi akadémiáján, majd a budapesti tudományegyetem fizika­mechanika tanszékének professzora­ként fejtette ki a tudomány és a nem­zet számára elévülhetetlenül értékes tevékenységét. Várszegi Asztrik főapát köszönő szavaiban arról beszélt, hogy a bencés rend jelmondata, az „Imádkozzál és dolgozzál” felfelé tekintő és egymás felé forduló életstílust közvetít és ma is időszerű. Jedlik Ányos rendtár­saként fogalmazott, amikor azt mond­ta: jó volna megígérni, hogy a bencés rend soraiból ma Jedlikhez hasonló fizikusok, feltalálók kerülnek ki. Re­méli, tanítványaiknak olyan útra valót adnak, hogy összegyűjtött talentu­maikkal és emberségükkel a világ hasznára lehetnek. - Meglepett, hiszen nem tudtam sem a díjról, sem arról, hogy a tisz­teletbeli Jedlik Ányos-díjra kisze­meltek - nyilatkozta az ünnepség után lapunknak dr. Várszegi Asztrik. - Természetesen örülök neki, hiszen az elismerés a rendemnek is szól. Külön öröm számomra, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal nem magas hi­vatalos, sokkal inkább rangos hely, s ez az elismerést is minősíti. A díj mellé kapott félmillió forintot évente öt-öt ígéretes, feltaláló és kutató haj­lamú tanítványunk díjazására fordít­juk majd. K. L. A. Krisztus követése - ma?! A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ifjúsági találkozót szer­vez április 5-én 9 és 20 óra között a debreceni Szent Anna-székes­­egyházban. A találkozó témája: Krisztus követése - ma?!, vezetője Bíró László segédpüspök úr lesz. Énekpróbával kezdődik a nap, majd a reggeli dicséret után a püspök atya első előadása követke­zik. Tizenegy órától vitafórum, ebéd után pedig zenés bűnbánati áhítat kezdődik, gyónási lehetőséggel. A püspök atya második elő­adására 14 óra után kerül sor. Kis szünet, majd 16 órakor Sillye Jenő: Mária oratóriuma. Tizenhét órától ismét énekpróba, majd szentmise. Zenés búcsúzkodással és vacsorával ér véget a minden bizonnyal derűs, kellemes nap.

Next