KERESZTÉNY MAGVETŐ • 2002
1. szám - SZÓSZÉK – ÚRASZTALA – SZERTARTÁSOK - Dr. Szabó Árpád: A húsvét szabadsága
rálehelt e világra, s az nemcsak tisztává lett, de ragyogása évezredeken keresztül is átvilágít. Jött Zákeus, a kőszívű kizsákmányoló, a kegyetlen uzsorás, és hozta a maga elnyomorodott, megkövesedett lelkét - s Jézus szeretete átsugárzik rajta, és íme, ő szórja, szórja szét kincseit, mindenét, csakhogy követője lehessen a Mesternek. Jön az ábrándozó Mária, leül Jézus lábaihoz, s lelke mélyén ismeretlen, boldog szépségek ébredeznek, mert megérzi, hogy soha nem sejtett igazság birtokosa lett, amely „el nem vétetik őtőle". Ott fenn a kereszten, a borzalmak kapujában reátekint a haldokló gonosztevő, s ő még ezt az életet is a megbocsátás fényével ragyogja be. íme az ember! Aki életével bizonyságot tett arról, hogy az ember, ha lelkével felfogja az Isten lényéből kiáradó erőket, képes megszépíteni a világot, és áldottá tenni az életet. Virágvasárnapját ünnepeljük, kedves Testvéreim! Közeleg hozzánk Jézus, az örök ember, mint egykor az Olajfák-hegyén Jeruzsálem felé. A várakozó sokaság ajkán felcsendül a köszöntés, a hozsánna. Álljunk be mi is az őt várók közé. Szakítsunk egy pár szál virágot, készítsük el felső ruháinkat, tárjuk ki szívünket, s amint megérkezik, ajánljuk fel szeretetünket és hűségünket, egész életünket és teljes emberségünket. S aztán álljunk be az őt követők sorába, mint akik már tudják, hogy ő „az út, az igazság és az élet". Az útja a jóság és a békesség útja, az ő igazsága a szeretet és a testvériség igazsága, s az ő élete az Istenben megtalált szabadság és örök élet. Ez az élet túlmutat a virágvasárnapok ünneplésén, a hétköznapok küzdelmes, értékteremtő világába, és benne van az ígéret: nem hiábavaló a küzdelem, a szenvedés és az áldozat, mert nyomában boldog, békés, diadalmas emberi élet támad. Ámen. A HÚSVÉT SZABADSÁGA Jn 8,32 A mostani húsvéti ünnepünk középpontjába a szabadság gondolatát állítjuk. Amikor az ember szabadságát vallási szempontból tárgyaljuk, akkor azt mindig kapcsolatba kell hoznunk Isten valláserkölcsi rendjével. Meg kell látnunk, hogy a személyes szabadság gondolata összefügg az élet értelmével. Képességeink kibontakoztatásában, önmagunk megvalósításában munkát, fáradtságot, áldozatot kell vállalni, s ez a célra való beállítottság egy irányban terel, meghatározza és szűkíti szabadságunkat. Az értelmes cél követését mégsem tartjuk a szabadság korlátozásának. Átéljük, hogy szabad választásunk az értékek megszerzését szolgálja, amelyek megszerzése által gazdagabbak lettünk. A szabadság ilyen szemléletében kifejlődik bennünk egy meglátás: az élet önmagában nem abszolút érték. Akkor értékes igazán, ha megvalósul benne egy felsőbbrendű feladat. 121