A kert 1907

1907-12-15 / 24. szám - Közelről és Távolról - Kys: A Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteménye. II.

téglaalakú darabokban kerülnek forga­lomba. Ezeket a téglákat legjobb dara­bokra tördelve megfelelő etetőkbe elhe­lyezni, de lehet egészben is kitenni, előnye az, hogy zimankós időben is összeáll és a madarak szívesen csipegetik. De lehet ezen kalácsot felolvasztott állapotban is meg­felelő készülékekbe öntve alkalmazni. Ujab­ban ez a módszer lett jobban és sikeresebben felkarolva. Nagy előnye e kalácsoknak hogy hidegben hamar megkeményednek és minden idővel daczolnak. Az egyes etetőeszközökről majd követ­kező czikkemben számolok be. Dr. Kukuljevic József, m. kir. állatorvos. A Magyar Nemzeti Muzeum növénytani gyűjteménye. II. •­­ A növények gyűjtése is szép eredmény­űvel járt, amint ezt a jelentésben láttuk kimutatva. És pedig gyűjtés folytán a növénytár gyarapodott 1631 fajjal, mag­vas és spórás növények számos példáival egyetemben. A gyűjtést maga az osztály­igazgató kezdte, aki a Magas-Tátrában, a szepesi Magurában, a szepesi Erczhegység­ben és Budapest környékén gyűjtött, to­vábbá dr. Kümmerte J. Béla segéd­őrrel együtt a Királyhegyen és a murányi hegy­vidéken, Szívorka Sándor gyakornokkal pedig a máramarosi havasokon ; dr. Küm­merle J. Béla segédőr gyűjtött Budapest környékén, Fiume vidékén, a horvát ten­gerparton, Horvátországban és a külföl­dön, Helgoland szigetén és Hamburg vidé­kén ; Jávorka Sándor gyakornok gyűjtött Arad-, Hunyad-, Esztergom- és Pest me­gyékben ; Szurák János gyakornok pedig Abauj-Torna megyében. A növénygyűjtemény összesen 8186 her­báriumi példánynyal gyarapodott s a nö­vénygyűjtemény rendezési munkálatai a lefolyt esztendőben is serényen folytak ; így különösen a nagy gombagyüjtemény, az edényes kryptogamok gyűjteménye és a Flora Hungarica összeállításában és rendezé­sében történt nagy haladás ; a többi csopor­tokban, nevezetesen : a moszatok, zuzmók és mohok gyűjteményeiben csak egyesítési munkálatokat végeztek. Gyarapodott azon­kívül a külön fölállított és rendesen lajstro­mozott dendrológiai gyűjtemény is újabb példányokkal, részint vétel és részint aján­dékozás útján. A növényfelragasztási mun­kálatok eredménye az, hogy 8182 lapon magyarországi és külföldről származó mag­vas növény, edényes kryptogam növény és növényteratológia van elrendezve, meg­határozva és beosztva. A szemléltető gyűjtemény vétel útján gya­rapodott mindössze csak 96 fajjal, a­melyek mind fás növények. Az ajándékozás révén ezekben már 40-nel többet mutat a jelentés s a gyarapodás végszáma 136-ra tehető. Ebben a csoportban vannak gomba­fajok, virágos növények, fafélék, mosza­tok, zuzmók stb. Áthelyezés folytán az osztály törzsgyűjteményének régibb gyűj­teményéből kivett, nem herbáriumba való növényrészekkel vagy kiállításra inkább alkalmas fajokkal, ú. m. : 8 faj gomba, 1 faj zuzmó, 1 faj moh, 3 magvas növény és 9 teratologia, összesen 22 fajjal. Gyűj­tési gyarapodás 414 szám és pedig : 179 faj gomba, 24 faj zuzmó, 61 faj moszat, 9 faj moh, 1 faj edényes kryptogam növény, 61 faj magvas növény, 65 faj gyűjteményi tárgy és 14 faj teratologia. - 759 -

Next