Kertbarát Magazin, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-20 / 1-2. szám

DVIRAGA őszi hérics A honi botanikusok, a természetszerető, természetjáró nagyközönség bevonásával idén immár másodszor választották meg az Év vadvirágát. Tavaly a leánykökörcsin, idén pedig a tavaszi hérics kapta a kitüntető címet. A mozgalom célja, hogy évről évre ráirá­nyítsa a figyelmet az egyik vadon élő lágy­szárú virágos növényünkre. A tervek sze­rint az elkövetkező években egy-egy olyan vadvirág kerül a mozgalom zászlajára, ami nem helyi előfordulású, hanem ha­zánk több vidékén elterjedt, mégsem kö­zönséges faj, ugyanakkor az sem előírás, hogy feltétlen védett legyen. Olyan látvá­nyos fajokat keresnek, amik veszélyezte­tettségükkel, termőhelyük pusztulásával felhívják a figyelmet a honi természetvé­delem időszerű gondjaira, természeti kör­nyezetünk sérülékenységére. A tavaszi hérics (Adonis vernalis) a tavasz egyik legszebb vadvirága. A nemzetség tudományos nevét Adoniszról, a szép gö­rög ifjúról kapta, akit a monda szerint Aphrodite virággá változtatott, amikor egy vadkan halálosan megsebesítette. A hajtások csúcsán egyesével álló, nagy, fénylő aranysárga virágai sokszirmúak, olykor már március első napjaiban megje­lennek, de jellemzően március második fe­lében, áprilisban nyílnak. Kezdetben még szinte földön ülőnek tűnnek, ám később a tollszerű, sallangos levelekkel sűrűn borí­tott szára 20-30 cm magasra is nőhet. Az egész növény mérgező, hatóanyaga a gyűszűvirágban (Digitalis) is megtalálha­tó, a glikozidok csoportjába tartozó ve­­gyület, ami nagy töménységben szívmeg­állást okoz. A réteken az állatok nem lege­lik le, sőt a széna közül is gondosan kivá­logatják. Évelő, mész- és melegkedvelő sztyeppnö­vény. Európában sokfelé honos, nálunk is gyakori. Ma még hazánk legtöbb vidékén találkozhatunk vele, de nagyon megritkult az Alföldön, és hiányzik a nyugati-délnyu­gati országrészből. Hegységeink, dombvi­dékeink száraz pusztai, vagy sziklai gye­peiben, homoki réteken, száraz, pusztai erdőkben keressük. Állományait élőhelyei­nek megszűnése, cserjésedése, töveinek kiásása, virágainak gyűjtése veszélyezteti. Természetvédelmi értéke 2000 Ft.

Next