Új Kertgazdaság, 1997 (29. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Termesztőknek - Papp János: Dr. Tamási János
Új Kertgazdaság 1997. 3. (3) 97 Dr. Tamási János 1921-1997 Egy önzetlen, embertársain mindig segíteni akaró, megértő, figyelmes egyéniség távozott körünkből 1997. július 8-án. Alig múlt 76 éves, amikor csendesen és életét jellemző békességgel hagyta itt földi világunkat. A sors által kiszabott 76 év alatt a tehetséges emberekre jellemző, befejezett szakmai életpályát és gazdag életművet hagyott ránk. Becsületesen végigjárta, végigküzdötte tartalmas életútját. Olyan szakmát választott, amelyhez sokezer szál kötötte, amelyet fáradhatatlan szenvedéllyel űzött, amelyben megtalálta önmegvalósítását. A kertészet, amelynek életét szentelte óriásit fejődött munkássága idején, ebben az ő tevékenysége is tükröződik. Embert próbára tevő volt a korszak, amelyben élt. 1921. június 8-án született szegény munkás családban. Félárván, nehéz körülmények között nevelkedett az első világháború utáni időkben, de különösen a gazdasági világválság éveiben. Egész életében hálával gondolt nővérére és az alsótekeresi támogatóira, akik segítették abban, hogy a szegény sorsú, városi gyerek a bajai középfokú Kertészeti Tanintézetbe kerüljön és kertész szakképesítést szerezzen. Ez az indíttatás határozta meg egész életpályáját. Baján nemcsak bizonyítványt szerzett, hanem magába szívta egy szép szakma szeretetét és hivatástudatát is. A bajai évek ember- és jellemformáló korszaka volt életének, ahol a szakmai ismeretek mellett elsajátította a közösségi szolidaritás eszméjét és gyakorlatát is. 1945-től 1948-ig a Kelner Ilka Vetőmagtermeltető cégnél, majd 1949-től 1950-ig a Vetőmagtermeltető Nemzeti Vállalatnál dolgozott Nógrád megyei, majd országos növénytermelési felügyelőként. 1951-től 1953-ig az MTA Agrártudományok Osztályának kertészeti előadója, közben az Acta Agronomika szerkesztője és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola levelező hallgatója. Egyetemi doktori értekezését 1958-ban védte meg „summa cum laude” minősítéssel. 1954-ben került a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Gyümölcstermesztési Tanszékére, ahol 1961 júliusáig tudományos munkatársként dolgozott. Kutatási támogatás hiánya miatt 1961-ben a Kertészeti Kutató Intézet tudományos munkatársa lett. 1962-től 1964-ig a Biológiai Osztály megbízott vezetője, majd 1965 és 1969 között a Gyümölcstermesztési Osztály helyettes vezetője volt. Kandidátusi értekezését 1967-ben védte meg. 1969-ben pályázat útján került vissza a Kertészeti Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszékére egyetemi docensnek, ahol nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető helyettesként is tevékenykedett. Szakmai munkásságának indulásánál dr. Maliga Pál és dr. Okályi Iván bábáskodtak. Ösztönzésükre és tanácsaik alapján kezdte el a gyümölcsfák addig kevésbé kutatott részének, a gyökérrendszernek a vizsgálatát. A 60-as években a Kertészeti Kutató Intézetben teljesedett ki, vált világviszonylatban is egyedülálló gazdagságú a még előzetesen a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán elindított kutatómunkája. Évtizedeken át igazi kutatói szívóssággal, szenvedéllyel kutatta munkatársaival a gyümölcsfák „láthatatlan", nehezen hozzáférhető részének, a gyökereknek a sajátosságait. Majdnem minden hazánkban termesztett gyümölcsfajra kiterjedt fáradságos, nagy állóképességet igénylő gyökérfeltáró tevékenysége. Még elképzelni is nehéz, hogy milyen odaadást és kitartást igényelt a nyírségi, Duna-Tisza közi és a zalai gyümölcsösökben a 100 m2-t is meghaladó tenyészterületű és több méter mélységig lehatoló gyümölcsfák gyökérzetének vallatása, amely sokszor hónapokig is eltartott. Ez a feladat olyan kitartást, önfeláldozást, a megszállottak konokságát, oly gondos és precíz munkát igényelt, amit eddig