Kertészmérnök 14. (1972)
1972 / 1. szám
tartozó szervek, gazdaságok és termelőszövetkezetek felső és középfokú szakképzettséget igénylő 118.526 munkakörét betöltő személy közül 19,5 % rendelkezett felsőfokú képesítéssel, 36,6 %-nak semmiféle szakképzettsége nem volt és 8 általános vagy annál alacsonyabb volt a legmagasabb iskolai végzettsége. Haaz országos adatok ennyire jogossá teszik a szakembertúlképzés kétségbevonását, mi magyarázhatja mégis a letagadhatatlan gyakorlati tényt, hogy nem minden végzett hallgatónk talál rá rögtön az ideálisnak elképzelt munkahelyére? Az okok közül csak néhányat érdemes megemlíteni. Úgy vélem az első helyen érdemel említést az a körülmény, hogy az üzemekre az a jellemző, hogy nincs üres státuszuk, nem várják, évek óta betöltetlen szakembermunkakörök az új szakembereket, hanem a szakember státuszokat betöltötték az előírt végzettséggel nem rendelkező dolgozókkal. Néhány adatot ennek bizonyítására. Az állami gazdasági főkertészek 25 %ának csak technikumi, illetve általános iskolai végzettsége van. A termelőszövetkezetekben dolgozó főkertészek közül 75 %-nak nincs mérnöki diplomája, s ezen belül 50 % technikumi, illetve szakiskolai végzettséggel, 25 % pedig csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Nagyon is jogos tehát az a miniszteri rendelkezés, amely egy bizonyos türelmi idő után már nem ad lehetőséget arra, hogy szakember munkaköröket előírt képesítés nélkül töltsenek be. Második okként, a jelentkező igény és az elhelyezkedési szándék területi eltérése játszik szerepet. Ez az eltérés nemcsak a kertészmérnökök elhelyezkedésénél jelentkezik, hanem szinte minden diplomás pályakezdésénél. A mi végzett hallgatóink sem tartják ideálisnak a pályakezdést azokon a fővárostól távoleső területeken, ahol jelenleg a legnagyobb szakemberhiány mutatkozik. Úgy vélem, ennek nem annyira a Pesttől való távolság a magyarázata, hiszen a TV műsora Nyírtelken is ugyanaz, mint Budapesten - inkább az, hogy nem szívesen vállalnak kezdő szakemberként olyan üzemben munkát, ahol egyedül kell megküzdeniük a szakvezetés összes gondjával, s az átlagosnál kedvezőtlenebb szociális, kulturális körülményekkel. Harmadsorban nem lebecsülendő az a nehézség sem, amely sok termelőszövetkezetben a szakember szükségességének kétségbevonásából ered, és ami fokozottan érvényesül végzett nőhallgatóink munkájának megítélésében. A szakemberek lebecsülése mutatkozik meg abban is, hogy 200 üzemben végzett felmérés adatai alapján a főmérnökök munkaidejének 31,1%-át, az üzemegységvezető mérnököknek 37,7 %-át, a beosztott mérnökök munkaidejének 66,7 %-át a nem mérnöki elfoglaltság tette ki. Az élelmiszergazdaság - és benne a kertészmérnökök működésének területe - olyan megállíthatatlan, gyorsütemű fejlődési folyamatot jelez, amely belátható távon csökkenti, illetve megszünteti a szakemberekkel kapcsolatos mai negatív jelenségek objektív és szubjektív okait. Ez a folyamat most még nem tart ott, hogy rövid időn belül megszűnjenek azok a gyakorlati példák, amelyek ma érthetővé teszik a szakember-túlképzést állító nézeteket. Úgy vélem azonban, hogy az összképet körvonalazó adatok, az általános helyzetkép a címszóban szereplő kérdőjelet teszik indokolttá. Dr.Zsarnóczai Sándorné 4