Evangélikus egyházkerületi lyceum, Késmárk, 1871
Emlékbeszéd Hajner György felett. (I. 1872. junius 25.) Mélyen tisztelt gyülekezet! Kedves ifjúság! Végig hallgatván, különféle érzelmek hatása alatt hallgatván végig az ifjúsági szózatokat, melyekkel az illetők részint az ifjúság nagylelkű pártfogóiról és a tanárokról, mint lelkük képzőiről hálásan megemlékeztek, részint az elválás édes, fájdalmas „Istenhozzád“-ját intézték mindazokhoz, kiket a barátság és szeretet köteléke fűzött egymáshoz, — nem marad egyéb hátra, minthogy mindnyájatoknak kedves ifjak pályátok folytatására atyai áldást és legjobb sikert kívánjak kartársaim nevében is. És úgy vélem, hogy a kegyelet kötelességét teljesítjük, ha ezek után egy kedves halott emlékezetének néhány szót szentelünk. És befejezvén a tanévet, méltóbban nem fejezhetjük be, mintha történetéhez egy lapot csatolunk, mely boldogult Rajner Györgyink, Lyceumunk e melegkebtű barátjának emlékét örökítse. És ezt annál inkább, miután meg vagyunk győződve, hogy tanodánk ez évi története, ha nem is épen új fényes korszaknak a kiindulási pontja, de kétségbevonhatlanul nagy hatással lesz Lyceumunk beléletére, mint a virágzó földre hulló harmatja az égnek. És midőn most a dicsőültnek emlékezetét megújítjuk, úgy találom, hogy ugyanazon érzelmek, ugyanazon gondolatok azok, melyek l ebetemet elfoglalták és elmémet foglalkoztatták, midőn nehány hónappal ezelőtt a dicsőültnek sírján állottam. Mit ér az élet, ha valamely eszmének nem szenteljük ! Csak az eszme, csak az ihlet szent forrásából eredhetnek a halhatatlan tettek! Ezt gondolom, midőn én is örök nyugalomra kísértem a boldogultat, és úgy érzem akkor, hogy e jó barát elhunyta feletti fájdalomnak hullámai lecsendesedve, a vigasztalás angyalának szózatát hallatták. Hadd hullassátok könyeiteket, ez épen nagy előnye az élőknek, hogy könyvükből az elhunytak emlékezetének hervadhatlan virágai kelnek, melyek illata ég felé száll és melyek a mindennapiasságon felülemelkedni emlékeztetnek. Meg-megújulnak e gondolatok lelkemben most, midőn a dicsőültnek képét még egyszer szemünk elé állítjuk és szivünkbe véssük mindnyájunk emlékéül. És melyek azon vonások, melyek Rajner Györgyünk életképének tulajdonképi fényét és jellemét teszik ? Ki volt és mit tett, hogy nevét annyi tisztelettel említjük ? Szabadjon e kérdésekre a következőkben felelnünk: Rajner György, ez egyszerű, igénytelen férfi, e század elején Szepes-Szombatban becsületes, szegény polgári szülőktől született, kik nagy gonddal kezdték az ő, meg három nővérének nevelését. A családnak egyszerű, kedélyes, vallásos zamata élete nem csekély hatást gyakorolt azon sajátságai kifejtésére, melyek férfi jellemének díszét alkották. Csendesen és észrevétlenül folytak le gyermekkorának napjai, és akik őt ismerték, mondhatják, hogy későbbi éveiben is különösen csendes, kedélyes modora, szerénysége, igénytelensége és szivjósága által tűnt ki. Kik őt ismerték, mondhatják , hogy azon ritka emberek közé tartozott, kik szivök nemes tulajdonságainak inkább emlékezetre méltó tettek, mint szépen hangzó üres szavak által szereznek érvényt. Szerényen, de kellő szorgalommal dolgozgatott tanulói pályáján, melyet a késmárki Lyceumban a Rhetorikáig folytatott, hogy innen előbb a kereskedelemnek és azután más gyakorlati czélnak áldozza tevékeny életét. _ És a mitől, mint a gyakorlati élet embere, át volt hatva, az korántsem az enyészendő haszon utáni vágy, mint azon öntudat volt, hogy az, a mit a munkás kérges kezével keres, istenáldásként átad ő reá, és a minek kivitelét ernyedetlen munkássággal, rendithetlen kitöréssel eszközölhette, ezt a földi örömökön felülemelkedő akarattal vitte ki, hogy mások gyönyörködjenek rajta, hogy vele számos rokonainak, felebarátainak használhasson, és jólétüket s boldogságukat előmozdítsa. Ki ne hallotta volna, mily gyöngéden szerette és mily meghatóan siratta és mily érzékenyen gyászolta meg korábban elhunyt derék nejét, szül. Barcs Erzsébet, kivel 40 évig élt boldog házasságban, mily nagylelküleg gondoskodott fogadott gyermekeiről, mennyi jót tett rokonaival s mind azokkal, kik csak némileg állottak vele közelebbi viszonyban?! De ki tudná megmondani, mijük volt szeretteinek, azt ők tudják legjobban, de annyi bizonyos, hogy legjobb barátjuk volt, aki javakat óhajtván, tanáccsal és tettel segíté őket.