Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1927

Intézetünknek régi kedves gondolata volt az 1913. óta miniszterileg is szorgalmazott tanulmányi­ és szórakoztató kirándulások megszervezése. Ezek a kirándulások felerészben Keszthely vidékére, felerészben túl a Balatonon zaj­lottak le, sőt külföldi is akadt. A kirándulásokban rejlő erkölcsi és egészségi szempontokon kívül az ismeretszerzés, tanulmány volt a cél. Amit a cserkészet 1921. óta az egész országban megszervezve egyik programmpontja gyanánt olyan szívesen ír zászlójára, a honismeretet, azt intézetünk évtizedek óta alkalmazásba vette. Elég a mellékelt összeállítás száraz adatait olvasni,­­ hogy intézetünknek kisvárosi, vidéki középiskola kereteteihez mért teljesítményéről helyes képet alkossunk. 1914. óta érthető okokból a kirándulás rendezés egy kissé megcsappant. A tanulmányi kirándulásokkal kapcsolatban egy másik analóg eseményre is kitérünk. Az előbb felsorolt kirándulások kapcsán ismételten találkozunk azzal, hogy intézetünk részt vett a fővárosban a Magyar Jövő által a középiskolák számára rendezett dalosversenyen és pedig olyan eredménnyel, hogy az ének­tanárunkra s énekkarunkra egyaránt dicséretet hozott, és a keszthelyi gimná­zium nevét a dalosvers­enyen résztvett összes középiskolák mint a legerősebb ellenfél nevét vitték haza. Ezekhez a dalosversenyekhez hasonló, az ország összes középiskoláira kiterjedő tanulmányi versenyek is voltak, amint az ilyen tanulmányi versenyek gondolatának megszületését először az 1920. VII. 8. kelt főigazgatói leirat jelezte. 1922. nov. 23.-án a főigazgatóság már felszólítja intézetünket az 1923. tavaszán rendezendő országos tannulmányi versenyen való részvételre, ahol a középiskolák négy ágának tanulmányaiból: 1 latin­görög, 2. magyar irodalom, 3. történelem-földrajz, 4. számtan-fizikából egy­egy, tehát összesen négy versenyző küldhető intézetenként. Háromszor vettünk részt az országos középiskolai tanulmányi versenyen, az 1923.-24, 1924.-25. és 1925.-26. tanévekben. 1924. május 29.-én három diákunk hozta el a legtöbb verseny­pontot, földrajzból az első, görögből az első, magyarból a második helyre ítélve s tanulmányi eredmény tekintetében gimnáziumunk az ország első intézetének nyilváníttatott. 1925. május 24.-én egy versenyzőnk latinból harmadik helyre került az ország intézetei között. Ezeket szándékoztam elmondani, mielőtt iskolánk tanulmányi rendjének beható tárgyalásába kezdenék. A tanulmányi kérdéseknél is először a formá­lis és azután a tananyag materiális része jön sorra. 1896.—97. évben a keretek, amelyek között a tanulók haladtak, a kö­vetkező volt : I. osztályba minden előzetes vizsgálat nélkül a IV. elemi bi­zonyítványával voltak felvehetők junius 30.—julius 5. és szeptember 1.—3 kö­zött. A beírásokat nálunk szeptember 1.—3. között eszközölték. Az 1895. II. 17.-én kelt 50667—94. sz. V. K. miniszteri rendelet értelmében betöltött 9 év kellett a beiratáshoz, ezen az 1907. évi 136337. sz. V. K. miniszteri rendelet azt a módosítást eszközölte, hogy korengedéllyel felvehető, ha ugyan­azon év *) Tanulmányi kirándulások : 1897. Sümegre. 1899. V. Ikervárra. 1899. IX. Bada­csonyba Kisfaludy házhoz. 1905. húsvéti szünetben Rómába, ment Peér és 4 diák. 1905. május 28. Sümeg Kisfaludy ünnepre. 1907. szept. 19. Badacsony. 1908. húsvétkor Fiuméba igazgató, 4 tanár és 30 fiú. 1908. junius 22. Egyházashetye. 1908. október 7. Sümeg. 1908. junius 20.—27. Tátra, Kassa, Rozsnyó, Dobsina, Miskolc, Vág völgye 6 tanár és 28 fiú. 1909. október 2.-4. Veszprém, Zirc, Pannonhalma, Győr, igazgató, 4 tanár és 30 fú. 1910. junius 25.—julius 2. Alduna, Belgrád, Orsova, Temesvár, Arad, Szeged, Kecskemét 3 ta­nár, 29 tanuló. 1910. szeptember 28. Balatonalmádi, Tihany 100 tanuló. 1911. jun. 20—24. Wien, Pozsony 4 tanár 21 tanuló. 1912. október 3. Szombathely. 1913. junius 1. Nikla Berzsenyi házhoz. 1913. junius 7. Budapest 5 tanár és 54 fiú. 1913. június 21. Fiume, Ab­bázia, Venezia, Trieszt 3 tanár és 21 fiú. 1922. május 25. Budapesti-Vigadó Dalos ver­seny. 1923. pünkösdjén Budapesti-Vipadó Dalos verseny. 1925.-ben a szent évben római zarándoklat. 1926. május 16.—19. Budapest: Jakab, Hermán, 27 fiú. 1927. május 30.—június 2. Budapest: Janzsó, Lakos, 21 fiú.

Next