Katolikus gimnázium, Kézdivásárhely, 1908
ro kívül az ország nagyobb városai és irodalmi társulatai is emlékünnepély keretében áldoztak a nagy költő emlékezetének. Ez a körülmény indította arra a Kászonfürdő közönségét is, hogy a nevezetes évforduló alkalmából meggyujtsa az emlékezés mécsesét. Mindjárt erre az ünnepélyre Petőfi serleget is szereztek be közös adakozásból és elhatározták, hogy az évfordulót minden évben megünneplik. Az 1899-ben rendezett, első ünnepély lefolyását külön nem ismertetem, hanem e helyett közlöm az ünnepélyről felvett jegyzőkönyvet, amely felvilágosítást nyújt az ünnepély keletkezéséről, lefolyásáról és a serleg beszerzéséről. A jegyzőkönyv igy hangzik : JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett a kászonjakabfalvi fürdőn, 1899. évi julius 30-án a fürdőző közönség által, ugyan e napon a Petőfi Sándor halálának 50 éves évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepélyen. Jelen lévén alalkottak: Petőfi Sándor halálának 50 éves évfordulója alkalmából a segesvári csatatéren, hol a költő elesett 1849 ik évi július 31-én, országos emlékünnepély, s azonkívül hazánk nagyobb városaiban ez alkalomból emlékünnepélyek rendezéséről értesülvén az itt fürdőző kis számú közönség, egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a maga részéről is emlékünnepélyt rendez s a nap emlékének maradandóbb megörökítése céljából egy ezüst serleget hozat, mely a következő feliratot viseli : „Petőfi Sándor halálának 50. évfordulója emlékére Kászonfürdő közönsége 1899. jul. 31.“ Azután elhatározta, hogy egy márvány táblát helyez el a fokút körüli rotunda homlokzatán az évfordulóra emlékeztető felirattal s egyúttal elnevezi ezen áldásos forrást Petőfi forrásnak. Az emlékserleg megrendeltetvén annak költségeire a befolyt összegből 96 korona — fillér forditatott. A márványtábla felállítása, megrendelés, felirat bevésés és beállítás miatt hosszabb időt