Kezilabdázás, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

KÉZILABDÁZÁS - Mint ismeretes, az egyesület igen jó utánpótlás-bázissal rendelkezik. Mennyit profitál ebből a felnőtt csapat? - Igen, valóban jó az utánpótlás-bázisunk. A Sportiskolában öt edző dolgozik, munkájukat módszereiket egymásra építették. Az iskolákból sokan és szívesen jönnek kézilabdázni. Csapataink igen jól szerepelnek a bajnokságokban. Ifjú­sági első csapatunk megnyerte a Budapesti Ifjúsági Bajnokságot és mint egyetlen budapesti csapat, bekerültek az Orszá­gos Ifjúsági Kupa döntőjébe. Sajnos a csapat játékosainak teljesítménye nagyon messze elmarad az NB I-től, s ennek az ifjúsági bajnokság igen alacsony színvonalában látom az okát. Hiszen csupán három-négy csapat játszik szerepet a bajnokság végső kimenetele szempontjából, e csapatok többi ellenfelük ellen 10-15 gólos győzelmeket aratnak. Nincs tehát szükségünk komolyabb erőkifejtésre! Ennek ellenére mai felnőtt csapatunkban tíz olyan játékost találunk, akik az ifjúsági csapatból kerültek fel. - Mint hasonló esetekben mindig, most is felmerül a kérdés, miért került sor az edzőváltozásra? - A klub vezetése felkért, vállaljam el néhány szakosztály módszertani irányítását. Erre igent mondtam. Nyolc szakosztály szakmai munkájáért vagyok felelős. Ez nagyon nagy és nehéz feladat, emellett a csapat edzéseit már nem tudtam volna vállalni. Komoly problémát jelentett, ki vegye át a csapat irányítását. A jó szakmai felkészültségű edzők az élvonalban dolgoznak, és nem "mozognak". Olyan emberre volt szükség, aki fiatal és szakmai felkészültsége mellett ambiciózus, így került Csepelre Hikádé István, akivel úgy érezzük, hosszú időre megoldottuk a szakosztály vezető-edző kérdését. - Hogyan, milyen tervekkel vág a jövőnek - kérdezzük most már az új edzőtől Hikádé Istvántól? - Egy megkezdett folyamatot kell továbbfejlesztenem. A csapat sok pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Történtek a csapatban személyi változások is, melyek behatárolják terveinket. Fő problémánk, hogy ezek a személyi változások ne negatív irányba befolyásolják a munkát. Bár ennek ellenkezőjére zálog a közösség, mellyel folytatható a megkezdett tevékenység. Fenti beszélgetés után meglátogattam az ifjúsági csapatot, a Sportiskoláé is. A sportiskola vezető edzője Farkas Antal így mutatta be őket. Első évfolyamunk, melynek tanulói még nem versenyeznek, csak az alapokat kapják meg Szabó Pálné edzőtől. Második évfolyamunk edzője Budavári Márton és Horváth Frigyesné. Csapataik már játszanak a budapesti serdülő baj­nokságban. Mindkét csapatunk a 4. helyen végzett. Van egy - a budapesti sportiskolák ilyen irányú érdektelensége miatt - kuriozitásunk is: az ifjúsági 3. csapat. Ez az NB II. ifjúsági bajnokságban játszik, s Hajnal József edzi. Erre a csapatra - úgy érezzük - a serdülő bajnokság nívótlansága miatt van szükségünk, így e csapattal könnyebb az "átfedés" a serdülő és az ifjúsági osztály között. Itt már nem korcsoport, hanem tehetség szerint csoportosítjuk a fiatalokat. A csapat egyébként osztályban a második helyen végzett.­­ A csapat megnyerte az NB I. ifjúsági bajnokságot, s mint egyetlen budapesti csapat került az ÓIK döntőjébe. Hogy csinálták ezt? - Bevezetésként talán egy adat: az ÓIK döntőjéig a csapat 225 edzésen vett részt. Ebbe beszámítjuk természetesen az edzőtálésrt is, a napi három foglalkozással. Év elején a tervünk az 1-5. hely valamelyikének megszerzése volt (ezen csapatok jogosultak Budapestről ifjúsági kupa részvételre). A múlt évi csapatunktól 3-4 játékosunk maradt meg, fő fel­adatunk volt tehát az új emberek beépítése. A csapat határtalan lelkesedéssel kezdte, majd folytatta is a munkát. Mind­két ifjúsági csapatunk szereplésében jelentős részt vállaltak a kapusok. Az első csapat kapusa Emhéfer Ilona Romániá­ban, Barátság Versenyen vett részt junior válogatottban, Éder Zsuzsa pedig a budapesti ifjúsági válogatottban is védett. Ez utóbbi csapatba júliusig adtunk játékosokat, utána viszont részben a bajnokság szoros volta, részben pedig a többi csapat "visszatáncolása" miatt mi is visszavettük játékosainkat. Csapatunkban példás a kollektív szellem. Segítette még nagyszerű szereplésünket az is, hogy valóságos törzsközönség tekintette meg rendszeresen mérkőzéseinket, sőt, néha talán többet voltak kinn az ifjúsági, mint a felnőtt, csapat mérkőzéseken. Legkomolyabb ellenfelünket, a Bp. Vasast, érzésem szerint, azzal tudtuk magunk mögé utasítani, hogy amíg ők lényegesen jobb egyéni tudású játékosból tudták csapatukat összeállítani, addig mi kihasználtuk a kézilabda "társasjáték­voltát". Csapatunk igen fiatal. Jövőre még mindenki játszhat, sőt van egy 1959-es születésű játékosunk is, akit idén a terhelés miatt még jobbára a második csapatban játszottunk. Mit is mondhatnék el arról, hogy mi vagyunk az egyetlen budapesti csapat az OSK döntőjében? Talán még annyit, hogy mi a saját erőnkből olyannyira saját erőnkből, hogy csapatunkban még utolsó évfolyamos játékos sincs - kerültünk a döntőbe. Itt említenék meg egy javaslatot az ifjúsági bajnokság, s általában az ifjúsági korhatár módosítását illetően. Le kellene szállítani az ifjúsági korhatárt, mert nézzünk meg egy ifistát. Kiöregszik az ifjúsági csapatból - egy NB I. ifjú­sági csapattól - s egy-két kivétellel nem tud felkerülni a felnőtt csapatba. Az ifjúsági csapatból tehát kiöregedett, a fel­nőtt csapatba nem fér be, mi történik vele - elmegy. Ezzel az intézkedéssel visszaállna a tartalék, vagy talán egy junior bajnokság, mely lényegesen könnyebben áthi­dalhatná a két korosztály közti színvonal-különbséget. - Milyen a kontaktus az ifjúsági és a felnőtt csapat edzője között? - Jó elgondolás volt az, hogy sportiskolákkal rendelkező egyesületeknél a felnőtt csapat edzője legyen a vezetőedző. Eddig is nagyon jó volt a kapcsolat, s őszintén reméljük, így lesz az új edzővel is. A felnőtt csapat edzője instrukciókat .

Next