Kincses Kalendárium, 1961
Móricz Zsigmond: Ki a tanyára!
Besötétedett s Lukács nehéz, csámpás léptekkelült be az ólból. Tera éppen leszűrte a létét s az orrára ülőt a nyávogó macskának. A kis állat furcsán hőkölt vissza a tűzhely alá s a fiatal asszony nagyot kacagott raja. Ahogy felállott guggollából s az első szoba felé sietett, csaknem beleütődött az urába, aki éppen belépett kívülről. — Ne — mordult egyet Lukács. Az asszonyka sietett félrehúzódni, mer a gazdának igen goromba kemény keze volt. Még mindig kedve teh van nevelni a macskán, de félt az embertől, hogy még rászól. Lukács bement a hátulsó házba, s leült az asztal mellé. Letette félökelét az asztalra, másik kezét a térdén nyugtatta s úgy megült maga elé meredve, mintha a saját hetvenesztendős nagyapja volna. A menyecske észrevette, hogy az ura nem mozog, mert máskor az volt a szokása, hogy legelőbb is a csizmát rúgta le a lábáról, de most talán éhes, várja a vacsorát. Sietett hát a köcsög aludttejet s a félkenyeret is levette a hálasról, odarakta az ura elé az asztalra. Lukács sokáig meg se mozdult, csak bámult maga elé. A kalapja le volt húzva a homlokába s úgy ült, mint egy vad. Aztán mintha magától mozdult volna a keze, lógta a csuprot, fakanala s elkezdett enni. — Gyújtsak lámpát? — kérdezte az asszony. — No. Még mit — morgott Lukács s tovább evett. A sötét szobában csak alig lehetett megkülönböztetni egymástól a tárgyakat. Tera elszánta magát, hogy meggyújtsa legalább az olajmécsest. Egy szál gyufa elaludt, mire vedten megállóit s várta, hogy az ura rákiált. Pe Lukács ámbár megfigyelte az ügy ellen tékozlást, most nem szólt. Ettől az asszony még inkább bátrabb lett ,H a gyenge mecsfénynél elkezdett a macskával játszani. — No csak hátrál — rivallt rá bentről az ura, megsokalva a feleség lármától. — Add ide a fabulát. De szilakon! Az asszony fogta a fanyelű kisbicskát, amely konyhaasztaton volt s szaladt be vele az urához, aki nem tudott jóízűen írta : MÓRICZ ZSIG MOND enni, csak ha azzal vágott magának tatatot a kenyérből. Megállott az asztal sarkánál, mim az ember tisztességtudó, alárendelt társa, aki boldog, ha csak láthatta is a gazdától , nézte, hogy eszik az ura. Azt érdemes volt nézni, mer' Lukács egy ételen télkenyerei megeszik. — No szegletre gyűltem már a takarékkal — szólt a gazda. — Ugyan mifelől! — csodálkozott ez az asszony, akit az ura sose szokott beavatni a dolgaiba. 131