Kincskereső, 1979 (6. évfolyam, 1-9. szám)
1979-01-01 / 1. szám
Jankula győzelme (Bolgár népköltés) Jankulát a török körbevette! Szlánkementől egész Bicskáig! Hír se jött a nagy veszedelemről. Nyugodt volt a Jankula hős vajda. Ült a vajda a tarka hodályban. Fiacskáját igen csókolgatta. Mikor pedig ifjú Jankulica Föltérdelt a szép magas dívánra , lenézett a leveles erdőre, Csudát látott, nem hitt a szemének: Jankulát a török körbevette! Ló ló mellett, mint a sűrű erdő, A sok török, mint a fenyőszálak, A sok zászló, mint a bolygó felhők, Szablyájuk, mint repkedő villámlás. Gyöngyös fejük csillagsziporkázás. Jankulát a török körbevette! - Kelj föl, kelj föl, Jankula hős vajda! Fiacskánkat ne csókolgasd vajda. Tégedet a török bekerített! - Fölkelt akkor Jankula hős vajda. Föltérdelt a szép magas dívánra. Lenézett a leveles erdőre. Csodát látott, nem hitt a szemének. Mert önmagát látta bekerítve! így szólt akkor ifjú asszonyának: - Jankulica, ifjú feleségem! Harminc singes porászt keríts nékem. Kerítsd elő azt a keskeny szablyát. Mely kilencet rándul egy sújtásra, S gyémántot ér minden rándulása. Mely szálfákat, sziklákat is aprít S mellesemben igen könnyen elfér. Szép hatágú nyilamat kerítsd meg. Nyergesd föl a lovamat, a tarkát. Szügyét díszítsd pillangós szíjakkal. Kerítsd elő sárga buzogányom. Kösd bele a jobbos üstökébe. Így megyek a törökök elébe! Tarka lovát elő is vezette, Jankulica szépséges vajdáné. Ment Jankula a sereg elébe. Bevágtatott annak közepébe: - Halljátok-e, ki üt most teátok? Krali Markó-e, a híres bajnok. Vagy pedig a Jankula hős vajda? - Feleltek a török zászlótartók: - Nem üt reánk Markó híres bajnok. Te ütsz reánk, Jankula hős vajda! -- Ha én vagyok Jankula hős vajda. Kerüljetek mindkét oldalamra. Megtudjátok, ifjú zászlótartók, Illik-e a hős név Jankulának! Jó szablyáját hirtelen kivonta. Tarka lovát sarkantyúba kapta. Ugratta a lovát baloldalra, Jankula a fejeket vagdalta. Ugratta a lovát jobboldalra. Valamennyi török levagdalva! Visszanyargalt Jankula hős vajda. Benyitott a szép tarka hodályba. Jankulicát ott találta sírva. Sírva sírt, a könnyeit hullatta. Fehér kezét kebelének nyomva. - Jankulica, ifjú feleségem. Ne sírj nekem, siess az udvarba. Ott látod a lovamat, a tarkát. Hasig véres az én jó lovacskám! Ott látod a meztelen szablyámat. Fogójáig véres az én szablyám! Akkor fölkelt ifjú Jankulica, Föltérdelt a szép magas dívánra, Lenézett a leveles erdőbe. Törököket nem látott semerre. Akkor pedig kiment az udvarba. Látta, hogy a tarka hasig véres, Álmélkodott a nagy csuda dolgon: Édes ura, Jankula hős vajda Törököknek magvát szakasztottal NAGY LÁSZLÓ fordítása