Kincskereső, 1979 (6. évfolyam, 1-9. szám)

1979-04-01 / 4. szám

„...az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” Korábban - múlt év áprilisi számunkban - már bemutattuk József Attila: Gyöngy a csillag és Nagy László: Csodafiú-szarvas c. kötetét. Ebben a sorozatban jelent meg az alábbi mű is. Csokonai Vitéz Mihály húszéves korában írta le a címül írt mondatot, ennek ellenére vállalta a „szent bolondság”-ot. A lesanyarúbb sorsú költők közé tartozik. Betegség, szerelmi csalódás, számtalan megalázás, s ma már szinte elképzelhetetlen anyagi gondok és kiszolgáltatottság kísérik végig életében. Mégis, Csokonai a leg­vidámabb magyar költő. A Reményhez címmel huszonkét versét, versrészletét válogatta kötetbe Vargha Balázs. Megtalálhatók benne a természet­ ihletésű versek, melyek az egyes évsza­kok, hónapok, esetleg napszakok szépségeit, hangulatát idézik, nem titkolva a költő természetszeretet. AZ ESTVE A napnak hanyatlik tündöklő hintája. Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló sugári halavánnyá Úsznek, Virult horizontunk alatt elenyésznek. Az aranyos felhők tetején lefestve .Mosolyog a hires szárnyon járó estve. Rövid ideig Csurgón tanítóskodott. Itteni élményei szolgáltak alapul a Jö­vendölés az első oskoláról a Somogybán című verséhez. Szomorú fájdalommal és fel­háborodással panaszolja: .......csak kanásznak termett / A somogysági paraszt?” Bíztatóan hirdeti, hogy.......jó / Olly idő, / Mellyben nékünk / A vidékünk / Új Helikon lesz. Csokonai ritka szellemessége különösen csillog, ha az emberi hibákat, hit­ványságokat gúnyolja ki. A Zsugori uram című versének egy-egy sora, sortöredéke szállóigévé vált. PL: sajnálkozik, „miért nem adhatja az ájert árendába”, vagy még a nevét is sajnálja ingyen megmondani - idézzük ez utóbbi esetben szabadon a költőt, ha a mohó embert jellemezzük. Igazán akkor sziporkázik, ha őt bántó-gúnyoló embert tesz nevetségessé, mint a Rút ábrázat s szép ész c. versében. „De megállj, barátom!” szólítja meg fenye­getően a külsejét ócsárló, üres fejű lovagot. Bebizonyítja, hogy mindaz a külső csíny, amire büszke, az egyes állatoknál sokkal tökéletesebb formában fellelhető. Ha elolvassátok ezt a verset, jót kacagtok a - mi tagadás: buta - szájhős rová­sára. Csokonai költészetének még vázlatos bemutatása sem képzelhető el csodá­latos, természeti-költői képekben gazdag szerelmes versei nélkül. A Lilla-dalokról van szó. ,,A hatalmas szerelemnek­­ megemésztő tüze . . .” hol boldog, lelkes dalokra fakasztja a költőt, hol a sors mostohasága miatt ,,Jajgat és sír elpusztult remé­nyén.” A címadó vers tömörítve érzékelteti szerelmének jó­­s balsorsát, boldog­sága és csalódásai váltakozását. A csupa dallam, csupa trilla vers bánatos búcsú a szerelemtől. A hányatott sorsú költő fiatalon halt meg, még 32 éves sem volt, de jóslat­ként hangzó vallomása -.....írok a huszadik vagy a huszonegyedik századnak” - már valóra vált. VÖRÖS MÁRIA 39

Next