Kincskereső, 1986 (13. évfolyam, 1-9. szám)

1986-03-01 / 3. szám

RÁKOSI VIKTOR Ellenség kezében (részlét) Az idő múlt, odakint sűrű áprilisi köd ereszkedett le a földre. A fogoly honvédcsoport szélén, hátát a kert kerítésének vetve tompa kétségbeesés közt ült Tomory, és azon törte a fejét, hogyan lehetne Bárdy Gazsit megmenteni. Mély csend uralkodott mindenfelé, sűrű köd szállt az udvarra, kertre, házra, sötét volt az éj. Tomory figyelt. Néha messziről az osztrák őrök elnyújtott kiáltása hallat­szott. Mit csináljon, mit csináljon! Levette a sipkáját, és törölgette izzadt homlokát. Egészen forró volt a feje az erős gondolkozástól. Csak nem engedi meghalni ezt a vitéz fiút? Hisz borzasztó volna, ha egy fához kötözve agyonlőnék Bárdyt! Nem, nem, tör­ténjék bármi, ő a fogoly honvédekkel megrohanja a kivégzésre rendelt osztrákokat, és inkább essenek el mind együtt, de Bárdyt nem hagyják. Ekkor úgy tetszett neki, mintha a háta mögött valaki halkan megkopogtatta volna a kerítést. Figyelt. A kopogtatás ismétlődött. Mi lehet az? Tomory csendesen hátrafordult, és visszakopogtatott. Ekkor észrevette, hogy az egyik deszkát valaki kiveszi a helyéből. - Honvéd bácsi! - suttogott egy hang a kertből. - Ki az? - kérdé Tomory szintén fojtott hangon. - Én vagyok. Gyurka, a kisbéres, bújjék át a kertbe hamar. Tomory kitapogatta, hogy hol hiányzik a deszka, s egy szempillantás alatt átcsúszott a kertbe. Érezte, hogy egy kéz megragadja az övét, s egy hang suttogja: - Jöjjön csak utánam csendesen, honvéd bácsi! Valami harminc lépést tettek a sötétben. - Hová vezetsz? - kérdé Tomory. - Az egészet elmondom. A kastélyból mindenki elmenekült, csak én maradtam itt, hogy vigyázzon valaki. Nappal el vagyok bújva, de este előjövök, és a ház körül bujká­lok, és lesem a németeket. Láttam mindent, tudom, hogy két honvédet a pincébe csuk­tak, és reggel agyon akarják lőni. Hát gondoltam magamban, hogy azokat ki kellene szabadítani az ellenség kezéből. - Lehet? - kérdezte Tomory szívdobogva. - Persze, hogy lehet. Azért csúsztam oda magukhoz, hogy valakit szólítsak a honvé­dek közül, segíteni... Van szerszáma, amivel tüzet lehet csinálni? - Van! - Akkor nem lesz nehéz. Tessék utánam jönni. A parasztfiú újra megfogta Tomory kezét, és vezette. Valami kunyhófélébe vezette. - Hol vagyunk? - A méhesben. Most segítsen ezt a hordót megfogni... itt van la... és odébb gurítani. Most pedig, honvéd bácsi, ne röstelljen négykézlábra állni és utánam mászni... Csak ta­pogassa meg, hogy merre mászok... - No most, vitéz úr, felállhat és csiholhat. Tomory felállt, és tüzet vert ki, a kisbéres kivett az inge ujjából egy faggyúgyertyát, és meggyújtotta. - Adj isten jó estét! - köszönt illedelmesen.

Next