Kincskereső, 1995. (22. évfolyam, 1-9. szám)
1995-12-01 / 9. szám
Ekkor átmész Csokonai szerepébe. Óvakodj attól, hogy a tüdőbajos haldokló hörgéseit leutánozd. Egyébként erre semmiféle írásjel nem biztat. De halkan beszélhetsz: csenddel feszült figyelmet válthatsz ki. A halk beszéd azonban kockázatos eszköz, ha nem válik be, azonnal abba kell hagyni. A Csokonai nevében elmondott első mondat mindjárt a vers egyik legfontosabb kiejelentése. A haldokló így szólítja meg Istent: „Add, óh, Uram, ki vagy, vagy nem vagy...” Ebben benne van Csokonai egész felvilágosodáskori vallásosságának a lényege. És mellesleg benne van Ady Endréé is. A megszólításban két dolog a fontos: az imádkozó egyáltalán nem biztos a hitében, ugyanakkor ez egy cseppet sem zavarja abban, hogy imádkozzon. A hit ugyanis már folyamatosan kicserélődik a tudomány diadalmasan gyarapodó ismereteire. Ezek fokozatosan mindent megmagyaráznak a bennünket környező világ titkaiból, viszont nem tudnak segíteni a mi legfontosabb belső problémáinkon, elsősorban azon, hogyan viseljük el halandóságunk tudatát. A második kérdés szintén közös Ady és Csokonai életében: ez a magyarságuk. Mindketten a „legmagyarabb” vallás, a kálvini hit töretlen hazaszeretetével nézték hazájuk minden problémáját. Ugyanakkor rengeteg bajuk, konfliktusuk van a magyarsággal. Csokonai szinte menekül a halálba kora magyarjai elől. Ady rá emlékezve szintén ugyanezt érzi át. A „magyar” szónak éppen ezért sokféle jelentésében kell ebben a versben elhangzania. A következő szakaszban például arra kéri imájában az őt meghallgató égi beszélgetőtársat, amikor belepillanthat a jövőbe, adjon neki a valóságos kép helyett szép illúziókat. Nem baj, ha tudod, hogy Ady ebben az esetben egy konkrét Csokonai versre céloz. A Magyar, hajnal hasad! című költemény derűlátó jóslatainak beteljesedését bízza Csokonai a huszadik századra. Ady a század elejéről visszatekintve úgy véli, hogy a jóslatok nem igazán teljesültek. De egy magyar jobban szereti a biztató öncsalást az igazságnál. A következő két szakaszban — bár egy szóval sem mondja ki a vers költője — neked érzékeltetned kell, hogy ezúttal egyértelműen Ady Endrére vonatkoznak a sorok. Hiszen ő az, akit Csokonai egy századdal előrébb tekintve saját utódjának láthat. A célzások által megrajzolt Ady-kép kettős szerepet tölt be. Egyrészt nagyon pontosan érzékelteti kettőjük lélekbeli rokonságát, másrészt azt a mondja ki, hogy magyarnak lenni a huszadik században sem nagyobb öröm, mint egy századdal korábban. Az utolsó szakaszban minden elrendeződik. Az első sor azt közli velünk, hogy egy egész éjszaka tartott a látomás. A harmadik sorból pedig az is kiderül, hogy a valóságot látta meg a költő. És azt is innen tudjuk meg, hogy a költőt ősként felvállaló, hősként megörökítő másik költő szerint milyen szomorú ez a valóság. Az ilyen őskeresés, nem ritka a költészetben. Alkotó művészeket téren és időn keresztül különféle rokonságok szálai fűznek egybe. Ady nagyon nehezen ismerte el ezt a rokonságot. Petőfit értette és sok mindenben értékelte, de úgy nézett rá, mint a kisöccsére, hiszen a nagy előd fiatalabban halt meg, mint ő elkezdte volna írni igazi verseit. Arany Jánost nem szerette, nyomasztotta a hivatalos Arany-kultusz. Csupán a Buda halála olvasásakor csapott át bámulatba ez az idegenkedés. Ady Csokonait tartotta igazi ősének, ha jól mondod el ezt a verset, érezni fogjuk, hogy miért. 4 Ady Endre hólabdáját most nagyon messze hajítjuk. Szokásunktól eltérve nem mondjuk meg kit célzunk meg vele. Két Ady versből idézünk. Az egyik: „Góg és Magóg fia vagyok én” , a másik pedig: „Fecerunt magnum albumas..." Kérdés: melyik versekből idéztünk és honnan származnak az idézetekben olvasható nevek, valamint a latin mondat. Aki ebben az évben elküldi válaszát, azt jutalomban részesítjük, ugyanúgy mint más rejtvényeink megfejtőit. Sőt megígérjük, hogy az igazán jó megfejtők neve belekerül a legközelebbi Hólabdába. Az ilyen hólabdázásnak akkor van értelme, ha minél többen dobálják. Rigó Béla 15