Kincskereső, 2011. (36. évfolyam, 1-5. szám)
2011-05-01 / 5. szám
még kezdetlegesek voltak, nem tudták viszszaadni a ritmust. (A magyar református templomokban manapság már több évtizede küzdenek a kántorok, hogy a Szenczi Molnár Albert által fordított zsoltárokat eredeti ritmussal énekeljék a hívek, szakítva azzal a „demokratikus" gyakorlattal, hogy az Úr színe előtt minden hangjegy egyenlő.) Később a kottaírás tökélyre fejlődött. A kotta olvasás azonban nyomába sem ér, nézzetek körül, ki tud szöveget olvasni, és ki kottát. Olvasásnak ugyanis azt nevezzük, ha valaki ránéz az adott oldalra, és megszólal benne a (akár szöveg, akár dallam) az olvasnivaló.Még egészen kiváló zenészek is igénybe veszik egy hangszer, főleg zongora segítségét, egy zenemű befogadásánál. A dallam nélkül maradt vers részben hasonlít egy csigaházhoz, amely szerkezetében őrzi még az eredeti élőlény emlékeit. Valaha az ének és a kísérő hangszer olykor kijavítgatta a szöveg ritmushibáit, ezután azonban a szövegnek önmagáért kell helytállnia. A verselés belső fejlődését nyomon követhetjük a magyar költészetből vett példákon is. Először a 18-19. század fordulóján emelkedett máig is tisztelhető magasságokba verselésünk. A magyaros (ütemhangsúlyos) verselés Csokonai Vitéz Mihály, a klasszikus (időmértékes) verselés Berzsenyi Dániel költészetében hozott létre halhatatlan műveket. A két versforma szabályait vaskos könyvekben magyarázták jeles tudósok. Tudásukat nem nélkülözhetjük, de szívesen ajánlanék fel egy könnyebben járható egérutat a költészet kincseit keresőknek. Mint mondták, a mai vers azokhoz a görög márványszobrokhoz hasonlítható, amelyekről lekopott az egykori festék és aranyozás. Verselésünk egy olyan zenei világot tételez fel, amelyben nincs dallam, csak ritmus. Az utóbbi is leegyszerűsödött. Az egész, fél, negyed, nyolcad, stb. hangok helyett csak rövid vagy hosszú szótagot ismerünk. Képzeljük el, hogy vannak négy negyedben vagy három negyedben ütemezhető verseink, és vannak hozzájuk fél vagy negyed hanggal jelölt hosszú vagy rövid szótagjaink. Ehhez még kimondjuk azt, hogy minden ütemben kell egy hosszú szótag. Egy kicsit eljátszva a háromnegyedes ütemekben könnyen kialakítható a ti-tá vagy tá-ti ritmus (jambus vagy trocheus), a négynegyedben pedig lehet két hosszú szótagunk (spondeusz), aztán kerülhet a hosszú szótag az ütem elejére vagy végére, táti-ti vagy ti-ti-tá (daktilus vagy anapesztus). Az ütemhangsúlyos versben a szótagok hosszúsága kevésbé számít. A lényeg, hogy a legfeljebb négy szótagos ütem első szótagja hangsúlyos lehessen. Aki már ennyit tud, az már nem tudatlan a verstan világában. KINCSKERESŐ