Kincskereső, 2011. (36. évfolyam, 1-5. szám)

2011-05-01 / 5. szám

még kezdetlegesek voltak, nem tudták visz­­szaadni a ritmust. (A magyar református templomokban manapság már több évtizede küzdenek a kántorok, hogy a Szenczi Molnár Albert által fordított zsoltárokat eredeti rit­mussal énekeljék a hívek, szakítva azzal a „demokratikus" gyakorlattal, hogy az Úr szí­ne előtt minden hangjegy egyenlő.) Később a kottaírás tökélyre fejlődött. A kotta olvasás azonban nyomába sem ér, nézzetek körül, ki tud szöveget olvasni, és ki kottát. Olvasásnak ugyanis azt nevezzük, ha valaki ránéz az adott oldalra, és megszólal benne a (akár szö­veg, akár dallam) az olvasnivaló.­­Még egé­szen kiváló zenészek is igénybe veszik egy hangszer, főleg zongora segítségét, egy zene­mű befogadásánál. A dallam nélkül maradt vers részben ha­sonlít egy csigaházhoz, amely szerkezetében őrzi még az eredeti élőlény emlékeit. Valaha az ének és a kísérő hangszer olykor kijavítgat­ta a szöveg ritmushibáit, ezután azonban a szövegnek önmagáért kell helytállnia. A ver­selés belső fejlődését nyomon követhetjük a magyar költészetből vett példákon is. Először a 18-19. század fordulóján emel­kedett máig is tisztelhető magasságokba verselésünk. A magyaros (ütemhangsúlyos) verselés Csokonai Vitéz Mihály, a klasszikus (időmértékes) verselés Berzsenyi Dániel költé­szetében hozott létre halhatatlan műveket. A két versforma szabályait vaskos könyvek­ben magyarázták jeles tudósok. Tudásukat nem nélkülözhetjük, de szívesen ajánlanék fel egy könnyebben járható egérutat a költészet kincseit keresőknek. Mint mondták, a mai vers azokhoz a gö­rög márványszobrokhoz hasonlítható, ame­lyekről lekopott az egykori festék és aranyo­zás. Verselésünk egy olyan zenei világot téte­lez fel, amelyben nincs dallam, csak ritmus. Az utóbbi is leegyszerűsödött. Az egész, fél, negyed, nyolcad, stb. hangok helyett csak rö­vid vagy hosszú szótagot ismerünk. Képzel­jük el, hogy vannak négy negyedben vagy há­rom negyedben ütemezhető verseink, és van­nak hozzájuk fél vagy negyed hanggal jelölt hosszú vagy rövid szótagjaink. Ehhez még ki­mondjuk azt, hogy minden ütemben kell egy hosszú szótag. Egy kicsit eljátszva a három­negyedes ütemekben könnyen kialakítható a ti-tá vagy tá-ti ritmus (jambus vagy troche­­us), a négynegyedben pedig lehet két hosszú szótagunk (spondeusz), aztán kerülhet a hosszú szótag az ütem elejére vagy végére, tá­­ti-ti vagy ti-ti-tá (daktilus vagy anapesztus). Az ütemhangsúlyos versben a szótagok hosszúsága kevésbé számít. A lényeg, hogy a legfeljebb négy szótagos ütem első szótagja hangsúlyos lehessen. Aki már ennyit tud, az már nem tudatlan a verstan világában. KINCSKERESŐ

Next