Kis Ujság, 1905. május (19. évfolyam, 121-150. szám)

1905-05-02 / 121. szám

2­121. szúksa­ ­ A munkások ünnepe. — A­ „Kis Újság” tudósítójától — Az idén is, mint minden esztendőben impozáns módon ünnepelte meg a világ mun­kássága május elsejét, amelyet a szociáldemok­rata párt párisi kormányzó tanácsa nemzetközi munkásünnepnek jelentett ki. Budapesten, Budapesten május elsején minden gyár­ban, minden műhelyben szünetelt a munka. Miután az idén hétfőre esett május elseje, a munkaszünet két napig tartott. A városnak bi­zonyos , ünnepi hangulatot adott a munkások ünneplése. Azok üzlete, amelyekben a kereskedő segédek a szocialista szervezet tagjai, zárva voltak. A munkások délelőtt a szakszervezetek helyiségeiben gyűléseket tartottak, amelyen a szónokok május elsejének jelentőségét méltatták. A legtöbb munkásegyletben felolvasás volt. A tulajdonképeni ünnep délután volt, amely fel­vonulásból, és a városligetben három óriási kert­helyiségben rendezett ünnepélyből állott. A szocialista munká­k a Tisza Kálmán­­téren gyülekeztek. Már 12 óra tájban csoporto­san érkeztek a gyülekező helyre az ünneplő ruhás, májusi jelvényes munkások. A térnek a gáz­gyár előtti része már két órára teljesen meg­telt ünneplő szocialistákkal, sőt egyes csoportok a melékutcákba is szorultak. A hatalmas menet pont fél három órakor indult el. A menetet a pártvezetőség tagjai nyitották meg. Utánuk következett a munkásnők szerve­zete, amelynek az élén Gárdos Mariska, S­eb­ner Ilona és Jócsákné, a szocialista nőmozga­lom vezetői haladtak. Az érdekes csoport mint­egy BBOO nőből állott. Ezután sorra következtek a különböző szervezetek és pedig: a kőműves, kőfaragó, cement, mennyezet, lengyel, cseh, ci­pész, csizmadia, cipőfelsőrészkészítő, szobafestő, molnár, paszományos, kárpitos, böröndös, kez­­tyüs kosárfonó, kalapos, kövező, fuvaros kera­­mikai és tót munkások, angol szabó és konfek­ció szabó munkások, a szabó kisiparosok, asz­talos, faesztergályos, kocsigyártó, kádár, ács, nyomdász, galikai, könyvkötő, fodrász munká­sok, a kereskedelmi alkalmazottak, a Szabadság és a Jövő munkásképző egyletek tagjai, a laka­tosok, vasúti munkások, reszelővágók, műsze­részek, bronzmunkások, kovácsok, bádogosok, vas- és rézesztergályosok, délszláv munkások, aranyművesek, vas- és ércöntők, fémnyomók és szerelőmunkások. Az egyetemi ifjúság is nagy számú cso­porttal volt képviselve. A gyülekező helyen na­gyobb tüntetéssel és éljenzéssel fogadták az építőmunkásokat, akik a múlt héten diadalma­san vívták meg csatájukat a munkaadókkal. A menet a munkás Marseilles hangjai mellett indult meg. A Kenyérmező-utcán, Kere­­pesi-úton, Erzsébet-körúton és az Andrássy-úton át vonultak ki a Városligetbe. A menetben, a­melynek négyes sorai beláthatatlan bosszúságban haladtak, mintegy 35—40 ezer ember vett részt. Útközben felváltva énekeltek munkás dalokat, majd fel-felzúgott a kiáltás : — Éljen a nemzetközi forradalmi szociál­demokrácia ! — Le a­ kizsákmányolási rendszerrel! — Éljen a 8 órás munkaidő! stb. A menet a városligetben három részre oszlott, mert a munkásság három helyen ün­nepelt. A vas- és fémmunkások a Zöld vadász­hat címzett vendéglőben, a famunkások, nyom­dászok, szabók, szobafestők a Reklám­kert­ben, az építőmunkások és a többi szakmák a Trieszti üd­hös címzett vendéglőben tartottak májusi ün­nepélyt. Voltak szavalatok, ünnepi beszédek, a dalárdák énekeltek, majd a fiatalság táncra per­dült és vidám mulatozás közt a késői éjszaki teákig tartott a­ májusi ünnepély. A vidéken, Kecskeméten a szervezett munkások szárus 1-én délután 3 órakor felvonulást ren­deztek, majd a főiskola­téren népgyűlést tar­tottak. Szabadkán május elsején délelőtt fél 10 órakor a Hungária-kertben népgyűlésre jöt­tek össze a munkások. A gyűlés szónokai május elsejének jelentőségével és az általános választói joggal foglalkoztak. Májusi ünnepeket tartottak a szocialisták Szegeden, Pécsett, Győrött, Czegléden, Aradon és a vidék számos nagyobb városában.­ ­ KIS ÚJSÁG Május 7. A magyarok szenvedése Amerikában, Panaszos leidol Kossuth Ferenchez. Az Amerikába kivándorolt magyarok meg­döbbentő helyzetéről szomorú hir érkezik az „uj hazából.* Több Amerikába vándorolt hazánk fia pa­naszos levéllel fordult Kossuth Ferenchez, a függetlenségi párt vezéréhez, amelyben szívet facsaró hangon panaszolja el a kivándorlott magyarok szomorú sorsát. Leközöljük a panaszos levelet, hogy az szolgáljon elrettentő például a kivándorolni akaró honfitársaknak. A levél így hangzik: „Alázatos tisztelettel alulírottak forrón szeretett magyar hazánkból az általánosan is­mert szökés viszonyok folytán — idegen földön jobb megélhetést remélve — fájdalommal teli szivvel véve búcsút imádott hazánktól, — ki­vándoroltunk Amerikába. Sok igaz magyar honfi vándorol ki az áldásos élettel kecsegtető újvilágba, hogy®szorgalma és becsületes mun­kája által az otthon maradt családnak boldo­gabb jövőt, önmagának pedig biztos megélhe­tésen alapuló jelent létesítsen. Így reméli ezt legalább minden becsületes kenyérkereső ember, aki otthonról kivándorol. A Nagyméltóságú miniszter úr a kiván­dorlási törvényt enyhébb pontokhoz főzte, így a magyar honfiak ezrei a zilált anyagi viszonyok által üldöztetve bánat és reménytől kísérve in­dulnak útnak a Kánaánnak ígérkező újvilág felé, a­hol állítólag minden szorgalmas munkás meg­állapíthatja a maga jövőjét. E kecsegtető re­ménységgel eltelve indultunk neki mi is a nagy útnak ez év március havában és a Fium­jéból induló hajóval kijöttünk Amerikába. Már két hónap óta itt vagyunk s azóta reményeinkben csalatkozva kénytelen-kelletlen szemtanúi vagyunk honfitársaink nagy nyomorúságának, vala­mint keserves szenvedői a magunkénak. A magyar kivándorlónak hetven százaléka a legnagyobb nyomorban él. Alázattal kérjük tehát Nagyságos elnök urat, mint a függetlenségi és 48-as párt népszerű vezérét, hogy tiszteletteljes kérelmünket és nagy nyomorúságunk szülte ke­serves panaszunkat meghallgatásra méltatni ke­gyeskedjék, hogy ezáltal messze hagyott szere­tett hazánkban honfitársainknak a legüdvösebb közhasznú szolgálatot lehessük, nehogy Ameri­káról terjesztett mesék által elvakíttatva, a csaló­dás örvényébe rohanjanak. Alázatos panaszunk a következő: A mennyiben az itteni körülmény igazolja a munka elnyerhetésére tizszer annyi más ajkú nemzetbeli munkásokat méltatnak , mint ma­gyart. Ahol munka kínálkoznék, ott már van ember fölöslegesen és igy minden munkatelepen lehet találni százával a munkát kereső emberek sokaságát. Mivel pedig a magyar pénz itt igen csekély értékkel bir, igy az otthonról hozott pénzt a munkátlan ember mihamarabb feléli és azután ha nincs aki kisegítse, azon esetben ki van téve a lehető legnagyobb ínség és éhnyo­mor szenvedéseinek, melynek már csak a látása is siralmas. Mi alulírottak is csak a baráti szív segélye által tarthatjuk fenn életünket, mivel még eddig egy órai munkát sem nyertünk két hónap óta; ha peiig a baráti segély is megszűnik, azonnal ki leszünk szolgálta­va az éhínségnek, így alig remélhetjük hazánk viszontlátását, mert minden­ben segélytől és szeretteinktől távol a legna­gyobb megalázással és nyomorral leszünk kény­telenek a végletig küzdeni. Evégből tehát nagy alázatossággal kérjük a Nagyságos urat, hogy a többi honatyákkal együttesen — mint a k­ivádorlás mielőbbi be­szüntetését, mind pedig az itt nyomorban fet­­rengő magyar polgárok haza szállítását — a le­hetőséghez képest kieszközölni és törvénybe ik­tatni — méltóztassanak! Vagyunk Duguesne, P.­a alegenyi c. o. Box, 912. 1905. évi április 13-án, a nagy­ságos urnák alázatos szolgái, teljes tisztelettel: Barna Pál, Borsodra, geleji illetőségű ; Kovács Károly ugyanottani illetőségű ; Kis János, Bor­sodra, igrici; Kis Bálint, Borsodra, igrici; Er­­sek Sándor, Borsodra, Aranyos ; Hóra Mihály, Borsodra, Aranyos; Gyurkó János, Borsodm. Mező-Gsáth; Pasák János, Borsodra. K.-Bölcs ; Kis Károly, Borsodra, K.-papi; H. Nagy István, Borsodm. igriczi; Takács Sándor, Borsodm. igrici; Kis Sándor, Borsodm. igrici Kis An­drás, Borsodm. K.-Böcs ; Kolossai János, Bor­sodm. Mező-Gsáth; Gyurkó József, Borsodm. Mező-Gsáth. » Rózsa Sándor sírja, — A Kis Újság tudósitójától — A hires haramia vezérről szól az alábbi­ történet, a kiről a legcsudálatosabb legendák” maradtak fenn a nép közt és [sok helyen ma is nem mint valami gonosztevőt, hanem mint hőst­ emlegetik a régebbi világ hírneves alakjaival együtt. Rózsa Sándor, szegedi betyárvilág le­gendás alakja a szamosújvári fegyház kis teme­tőjében porladozik. A napokban látogatók jártak­ a szomorú sírok kőit. E látogatók egyike mon­dotta el aztán levélben, hogy Rózsa Sándor sír­ját kietlen zordságában is felkeresi emlékezséé­­vel a megható és titokzatos kegyelet. Egy titkos kéz — melynek kilétét nem sikerült megtudni — minden évben, halottak napján virágokat tesz , Rózsa Sándor sír­dja s meggyujtja rajta a ha­­­lottak apró mécseseit. A rejtélyes koszorú még egyszer sem maradt el azóta, hogy a nagy ha­ramia meghalt. Ezt a romantikusan érdekes kegyeletnyil­­vánítást mondja el a szamosújvári rabtemető egyik látogatója levelében, a­mely következő­képpen hangzik: Pár nap előtt Szamosújváron jártam, ter­mészetesen körültekintettem az élő emberek ólomlevegős temőkertjében is, a­hol sok neve­zetes gonosztevő szenvedett hosszú, nehéz bün­tetést. A szamosújvári híres rablók közt minden,­esetre legérdekesebb, annak idején legemlege­­tettebb és bizonyos fokig a regényesség zomán­cával is bevont, mondhatni európai hím alak a szegedi Rózsa Sándor volt, az alföldi rónák betyárbandáinak vezetője, aki a börtön falai kö­zött fejezte be irányt-vetett bűnös életét, miután élete utolsó időszakában csupán a fegyház sze­­lídlelkű lelkészével érintkezett. Rózsa Sándornak a sírja ott domokrodik a fegyencek szomorú, kietlen, jeltelen sirhantjai között, ahol sem fejfa, sem kereszt nem hir­deti, hogy kit takarnak a hantok. És mégis e szomorú temetőbe is behatol a bűnbocsátó ke­gyelet némely sugara, néhány áitokban a sir­­hantra dobott virágszálacskája, mert — mint a szamosújvári börtöntisztviselő mesélte, 6 esz­tendő nem múlhat el, hogy virágkoszorút ne találnának e híres betyár, Rózsa Sándor sírján.­­ Sőt a halottak borongós napján, midőn a maga ködös sötétségében még zordonabb, lesúj­tóan árva s elhagyatott a rabtemető mintha azt jel-­­képezné a keresztyén hittel ellentétesen, hogy a­ szegény bűnösöknek a siron tűl sincs megbo­, csátás — mindig gyertyát gyújtanak a szegény bűnös Rózsa Sándor sirján. Ennek, a néhány gyertyaszálacskának pislafénye ragyog gyönge derűt, a ködös éjszakával nehezen küzdő fényt a rabok sötét, szomorú temetőjébe. És ma sem tudják, talán a szerény, a megható, titokzatos emlékezést sem akarva za­varni, hogy ki fonhatja a bűnös ember sírjára a­ hervatag koszorút és ki gyújtja fel az éjsza­kában oly hamar lobbanó gyertyánikákat, me­lyek a szeretet, a megbocsátás meleg fényével ragyogják be legalább néhány percre a legszo­­morubb, a legárvább temetőt . . . NAPI HÍREK. __ — A rablógyilkos házaspár el­ítélése. Szombaton, lapunk zárta után érkez­­zett meg Bécsből a bécsi rablógyilkos házas­pár elitéltetésének a híre. Lapunkból akkor már sok ezer példányt kinyomott a gép és így a hír azokba a példányokba már nem kerülhetett bele, csak a később nyomott lap­számokba. Ezért most ismét leközöljük a szenzációs ítéletet. Az esküdtek hosszas ta­nácskozás után hozták meg igazmondásukat. Klein Franciskát 9 igennel, 3 nemmel bűnös­nek mondották ki az orrul elkövetett rabló­gyilkosságban. Klein Henriket bűnösnek mondották ki az orrul elkövetett rablógyil­kosságban való bűnr­észességben. Az esküd­tek határozata alapján a törvényszék Klein Franciskát kötél általi halálra, Klein Henriket 8 évi súlyos börtönre ítélte. — A szerelmes gulyás boszuja. Bak­­sai tudósítónk Írja: Csapó János 25 éves gil­­vánfai gulyás már évek óta vadházasságban élt El­ler Juli 22 éves cselédleánynyal, viszonyuk­ból már egy leánygyermekük is született Elem­ién csak meg voltak együtt a természetes élet­társak, de később, különösen az utóbbi időkben, napirenden voltak köztük a veszekedés, civako­­­d­ás, úgy hogy a leány ott hagyna párját s egyik rokonánál a­ tenger községhez tartozó Pálnak

Next