Kis Ujság, 1905. szeptember (19. évfolyam, 243-272. szám)

1905-09-01 / 243. szám

Pária, aug. 31. Loubet elnök a békekötés után a kö­vetkező táviratot intézte Roosevelt elnökhöz: Excellenciád az emberiségnek rendkí­vüli szolgálatot tett, a­melyért szívből üd­vözlöm. A francia köztársaság örül neki, hogy testvér államának ily kiváló szerep ju­tott ebben a történelmi eseményben. Loubet a cárnak és a mikádónak is kül­dött üdvözlő táviratot. A cár és Witte, Portsmouth, aug. 31. (Saját tudósítónktól.) W hitte 29-én a kö­vetkező táviratot intézte Miklós cárhoz Portsmouth­ból: Van szerencsém cári felségednek jelen­teni, hogy Japánország elfogadta felséged békeföltételeit és igy a béke, hála felséged bölcs és szilárd elhatározásának, helyre van állítva, még pedig felséged utasításai­nak szigorú megtartásával. Oroszország továbbra is ugyanaz a nagyhatalom ma­rad a szélső keleten, a mely eddig volt és az marad minden időben. Felséged megbízá­sának végrehajtására minden szellemi erőn­ket kifejtettük és bocsássa meg felséged, hogy nem tehettünk többet. Portsmouth, aug. 31. Miklós cár üdvözlő táviratot küldött Wittének. London, aug. 31. (Saját tudósítónk távirata.) A táviratot, a­melyet a cár a békekötés után­­Kittéhez in­tézett, még nem tették közzé. Ebből azt kö­vetkeztetik, hogy a cár nem fejezte ki teljes megelégedését a békéért. Pária, aug. 31. A »Matin“ portsmouthi tudósítója je­lenti: Vintte nagyon lehangolt, amiből azt következtetik, hogy 'Szent-Retet vár­­ói már is élettelik­­hittével, hogy nincsenek vele meg­­elégedve. Arany olaj ág Roose­veltnek, Lyon, aug. 31. A »Lyon“ című köztársasági lap gyűjtést indított, amelynek jövedelméből ajándékot vesz­nek Roosevelt elnöknek, aranyból készült Olajág tonnájában, a béke érdekében kifejtett működésének elismeréséül. A japánok által elért előnyök. Pária, aug. 31. (Saját tudósítónk távirata.) Egy távirat, melyet a „Malin“ Oysterbayból kapott, azt mondja, hogy a japánok magatartása távol­ról sem volt oly engedékeny, mint amilyen­nek látszik. A japánok Roosevelt elnök köz­benjárására olyan engedményt kaptak, mely sokkal többet ér, mintha nekik a kért hadi kárpótlási összeget megfizették volna. E sze­rint Oroszország átadja Japánnak azt a vas­utat, melyet a kínai kormánytól nagy áldoza­tok árán szerzett. Ez a vasút Japánra nézve óriási kereskedelmi előnyöket biztosít, mert Japán ilyen módon a kínai vasutak üzemét saját ellenőrzése alá helyezheti. A fegyverszünet: London, aug. 31. New­ Yorkból jelentik, hogy a fegyver­­szünetre vonatkozó megállapodást vitte és Omuta már aláírták. A fegyverszünet tényle­ges megkötése az orosz és japáni vezérkar között fog megtörténni és ünnepélyes módon fogják azt a két szeregnek tudtára adni. Pétervár, aug. 3. A cár tegnap Orlov gróf kíséretében a petrihov kastélyból automobilon a krasznoje­­szeiói sátorba ment s kiadta a parancsot, hogy az újonnan bevonult tartalékosokat is­mét haza kell bocsátani. A cár örömmel tu­datta a tábor parancsnokával, hogy Ports­­mouthban megkötötték a békét s közölte, hogy Linevics tábornok és Oyama marsall­lal megállapodtak az általános fegyverszü­­ntberu ,W DJSAG 1 r 243. szftm 5 Az utolsó összeütközések, Tokio, aug. 3. A japáni főhadiszállás jelenti Mandzsúriá­ból, hogy 27-én Csingcsing vidékén összeütközé­sek voltak. Az oroszok támadásait Naucsan­­chenta és Rusanza mellett visszaverték. 27-én a japáni csapatok egy 100 főből álló orosz lovas­­csapatot űztek vissza Jutlangzu mellett. Tulu mellett a japánok 27-én előnyomultak és két községet bevettek. Ney Dávid meghalt. — A mais Újság­ tudósítójától. — A magyar királyi Operaház homlokzatán ma reggel óta fekete lobogót lenget a szél. Egyszerű gyászlobogó jelenti azt a mérhetlen veszteséget, mely a magyar énekművészetet érte. Ney Dávid meghalt. Meghalt az énekművészet egyik legnagyobb dísze, büszkesége. A magyar királyi Opera hatalmas hangú basszistája volt ő, akit rajongva szeretett minden zeneértő és zenekedvelő. Erős oszlopa volt az Operának, mert minden szerepében kiváló volt. Hatalmas énektudás, csodás hanganyag felett rendelkezett, amelylyel párosult a művészi alakítóképesség. Kiváló egyéniségét kiegészítette a ritka köteles­ségtudás és lelkiismer­etesség. Bármily szerep­ben énekeit, mindig új, eredeti vonást vitt alakításába. A­míg játéka gyönyörködtetett, hangja elvarázsolta a hallgatót. Harminckét esztendő óta hatalmas repertoárt énekelt végig és mindig csodálatos volt. Éneke csupa érzés volt. Énekes még úgy nem tudta érvényre jut­tatni az érzelmeket, mint ő. Ha a szerepe úgy kívánta, tudott lágy, szerelmes lenni. Tudott tomboló, szenvedelmes, haragvó, indulatos lenni. Énekelt roumantikus operákat, de ugyanolyan sikerrel énekelte a Wágner-dald­űveket is. Mű­vész volt a szó teljes énelmében. Mint ember híres volt szerénységéről. Úgyszólván haragu­dott, amikor ünnepelték. 1897-ben volt huszon­ötödik évfordulója, hogy az énekművészi pá­lyára lépett. Valóságos erőszakot kellett alkal­mazni, hogy megülje a jubileumot. A művé­szetet végtelen nagyra becsülte és talán ez okozta azt a vaserőt, legendás kötelességtudást, amelylyel a magyar énekművészetet szolgálta. Amilyen csendes, békés volt az élete, olyan volt a halála is. Hosszas, kínos betegség gyötörte. A halát kíméletesen, fájdalom nélkül ortotta ki életét. A művész ezelőtt hat héttel Reichenhallba utazott feleségével, majd Ischibe ment, a­honnan hétfőn tért vissza. Tegnap délelőtt el­látogatott az Operaházba, ahol kedélyesen el­beszélgetett művésztársaival. Egyszerre azonban hirtelen rosszul lett s ájultan esett össze. Jrsat Artúr tanár, az Operaház orvosa, hamarosan magához térítette a művészt, aki saját lábán ment Andrássy­ út 48. szám alatti lakására. Délután ismét mellszúrásról panaszkodott, amire lefeküdt. Agyához elhívták frsai, Hirschter ta­nárokat , Farkas Dániel dr. háziorvost, akik három injekciót adtak. A művész erre jobban lett s nyugodt álomban töltötte az éjjelt. Ma reggel hat óra után fekete kávét, majd bort ivott, amelyet elfogyasztva, igy szólt: — Ejnye, de jól esett ! Alighogy ezt kimondta, hátra hanyatlott s pár pillanat alatt kiszenvedett. Halálát özvegyén, szül.­­heisz Annán kívül négy gyermeke: Her­mina, az Operaház tagja, Leona, a lipcsei opera tagja, Izsák és Etelka gyászolják. A nagy művész temetése valószínűleg vasárnap délelőtt tíz órakor lesz az Operaház előcsarno­kából, amelynek ormára kitűzték a gyász­lobogót. Halála híte milyen megrendített minden embert, aki Ney Dávidot ismerte, vagy csak egyszer is hallotta. De gyászol az egész mű­velt magyar társadalom, mert nagy veszteség érte Ney Dávid halálával. Ney Dávid élete valóságos regény. Vesz­prémben született, 1843-ban, ahol az atyja tí­már volt. Tizenhárom éves volt a fiú, mikor­­ szabó inasnak adták. Már akkor mély, csengő hangja volt Egy napon Ranschburg, a híres veszprémi zsidó­ kántor meghallotta Ney Dávid énekét, s ezzel ,föl volt fedezve.* Tudniillik, később bejutott a templomi énekkarba segéd­énekesnek. De mennyit kellett fölfedeztetésétől kezdve nyomorognia még! Ney Dávid egy ideig fújta a kórust a templomban, s a gyönyörű hé­ber dalok itt vésődtek a lelkébe. Ekkor elvitték katonának. Ez 1863-ban volt Három esztendeig állomásozott az ezrede Olaszországban, a Ney Dávid ott kezdett komolyan tanulni az éne­­kesi pályára. A tisztjei nem voltak szigo­rúak hozzá. Egyszer-másszor hallották az éne­két és megértették, hogy a fiúban mű­vész lakik. Így azután megengedték, hogy ellá­­togathasson az operai előadásokra és nem is igen dolgoztatták, inkább hallgatták az éne­két. Ney végig harcolta a 66-iki hadjáratot. A békekötés után Gráczba került, lovaglómester lett, míg obsiija elnyerése után, a sok unszo­lásra a kiszolgált tüzér végül szerényen beko­pogtatott a Carl-színháznál Bécsben, 1872-ben, most harminchárom éve. Suppé volt a karmes­ter s az első próbára felvették a magyar fiút, de busz forint havi gázsi mellett. Ebben a helyzetben is megismerhette tehát az élet nyo­morúságait. Ellátogatott a kezdő színész néha, ritkán Győrbe, s egy ily látogatás után ott is maradt. Megismerkedett Rheisz Annával és el­vette feleségül. Győrben megtelepedett, a zsidó hitközség énekese lett csekély fizetéssel, sok ambícióval, gyötörve a tétfentartás keserűségeitől. Győrben 1873-ban a természetvizsgálók országos gyűlést tartottak, tiszteletükre koncertet rendeztek, ezen énekelt meg s ekkor lettek igazán figyelmessé reá. Richter János szerződtette kóristának a Nemzeti Színházhoz. Megnyílt végre a jobb jövő kora. Pár évig nem méltatták ugyan eléggé a művészt s csak 1876-ban énekelt először solo­­szerepet. Hangja csodálatos hatást keltett; ki­vették a karból, de karrierjét igazában csak 1877. február 18-án alapította meg. A Varázs-fuvola Bar­astro szerepét kreálta akkor. Kíváncsian nézett a közönség, a kritika a kezdő énekes első szereplése elé, — de mikor megrendült csodálatos hangja, s betöltötte az egész színházat — egy csapásra a maga párt­jára hódította a kétkedőket is. Másnap a legna­gyobb elismerés hangján méltatta a sajtó, ün­nepelte a közönség, és egyszerre az elsőrangú énekesek közé szerződtették őt. És azóta min­dig csak nekünk énekelt. Fényes szerződésekkel csábítgatták külföldre, többek közt Newyorkba is, de ő megmaradt fészkében. Nem is szeret­­ték volna úgy sehol, mint itthon. Az Operaház férfi tagjai közül senki nála népszerűbb nem volt. És híveinek tábora a legkülönbözőbb rétegekből toborzódott. Mert azok is ismer­­ték és szerették, a­kik Operába nem igen járnak és Ney Dávid művészete nagyságá­ról csak hallomásból tudnak. Kis, szegé­nyebb sorsú zsidóem­berek például, akik tem­plomban, valamelyik nagy ünnepen hallották Ney Dávidot énekelni és esküdtek reá. Mert so­hasem tudta elfelejteni, hogy a veszprémi zsidó­ templom kórusából indult el hatalmas útjára. Minden zsidó főünnepen elment a tem­plomba és rázendített a sirató-dalra: „Ha az Isten kedvesünket . . .“ Ég van egy híres zsidó zsoltár, »Kol nidre“ a neve, ezt senki szebben nem énekelte, mint Ney Dávid, az egykori kar­énekes. Valahányszor társaságban volt, meghitt, bizalmas emberei körében, mindig rágyújtott végezetül valami nótára. Magyar nótát is gyö­nyörűen dalolt. »Most van a nap lemenőben* és a másik: ,Túl a Dunán, Baranyában*, — ez volt a két legkedvesebb dala. Bizalmas kör­ben sok kedves tréfát is elkövetett. Egyszer a cigány odament hozzá, hogy megkérdezze, mit húzzon neki. Rendületlen komolysággal mondta a művész: »Az én legkedvesebb nótám a Wotan búcsúja*. Ezt persze a cigány nem tudta »elhúzni.*

Next