Kis Ujság, 1921. október (34. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-28 / 241. szám

Az egységes párt sorsa. (Csak pártszövetség alakulhat.­­ Egyik párt sem enged önállóságá­éból. — Lemondott a fejérmegyei­­ főispán.) A királypuccssrül­ és belpolitikai­­ részének­­djísezése után azonnal Naemadatifak: a tárgyalások az uj politikai alakulat létrehozására, mely Baiden István gróf miniszter­elnök pécsi programjának alap­ján áll. Az azonban majdnem bi­zonyos, hogy az uj alakulat nem egységes a­ párt, hanem csak pártszö­vetség lesz. Ez ann­ál valószil­űbb, minthogy úgy­­ a kereszténypárt, mint a kisgazdapárt tiltakozik az ellen, hogy önállóságát bármilyen formában, feladja. A pártok úgy ér­telmezik az­ egységes pártot, illető­leg helyesebben pártszövetséget, hogy ennek keretén belül mindkét párt élné tovább a maga életét és csupán a pol­itika alapvető kér­déseiben tartanák magukat egy kö­­zös intézőbizottság utasításaihoz. Lemon­dottM^&férntemiei főispán. * v / Károlyi József gróf, Fejérmegye Jm Székesfejiér­vár főispánja a bel­­higyanújásffierrel levélben tudatta jrtl*krol való lemondását. /Ma, reggel érkezett Pécsre Ráday gledeon gróf belügyminiszter, Ma­­lyary Laly osztálytanác­sos kis­­­minisztert Fischer fő­ispán, Litke Máv.-üzlet­vezető és J­omócsy kanonok fogadták. Dél­előtt Ráday a városházán fogadta a városi tisztviselőket. A belügy­miniszter azután fölkereste a bíró­ságokat és a hivatalokat, majd lá­togatást tett Zichy Gyula gróf me­gyéspüspöknél, továbbá Zichy Lujza grófnőnél. A miniszter meg­látogatta a papság vezetőit, az ügyvédi,­­a kereskedelmi és ipar­kamarát és­ a zsidó hitközség el­nökét. Délben a Pannóniában tár­sas ebéd vált. Főispáni beiktatása , Kedden iktatták be hivatalába Kováccsics Dezső dr.-t, Baja vá­ros főispán­ját. A­ beiktatás előtt Hirsmh­ Stdr. püspök mon­dott szentmisét, azután ünnepé­lyes közgyűlés volt. A kisgazdák küldöttsége ig kormányzónál és a mi­­niszter­elnöknél. K­ék­é Magyar Távirati Iroda jelenti: A kisgazdapárt küldöttsége nagy­atádi Szabó István földmivelésü­gyi siiniszter vezetésével- ma délután tisztelgett Horthy Miklós kormány­zó­val. A kormányzót nagyatádi Szab­ó István, földművelésügyi mi­niszter üdvözölte. A kormányzótól a kögazd­apá­rt küldöttsége E­thlen I­­t­tá i. gróf miniszterelnökhöz ment, akit fíaál Gaszton, a nemzet­gyűlés elnöke üdvözölt a külöset­ség nevében. « Az ántánt követeli Károly király trónfosztását. Megérkezett az ántánt jegyzéke. Ma délben minisztertanács volt. — A királyi pár Tihanyba érkezett. — Cseh-jugoszláv mozgósítás. - Ántánt tiltakozás a mozgósítás ellen. , A Magyar Távirati Iroda egy Havas-jelentés alapján már hétfőn éjjel hírt adott arról, hogy a párisi nagyköveti tanács fogla­lhat­ Károly királynak Magyarországra való visszatérésével, és hogy a határozat alapján ír, szöe­tség­ként a mall b­uda­jpesti képviselői igasíttattak arra, hogy a határozatot a magya­r kormánnyal mielőbb közöljék. Az antant. itteni képviselőinek ez a lépése a tegnapi nap folyamán bekövetkezett­ A magyar kormány­­hoz juttatott jegyzék szövege a következő: Miniszter Úr ! van szerencsénk Önnek a magyar kormány részért a nagykövetek konferenciájának alábbi, jegyzékét átnyújtani­ . A szövetséges hatalm­ak figyelmeztetik a magyar kormányt az április 2-iki határozatokban foglaltakra. Megállapít­ják, hogy a volt uralkodó kitart egy olyan trón visszakövetelése,­­mellett, melyen az ő jelenléte Közép Európa békéje, szám­ára a legsúlyosabb következményeket jelentene, ezért a hatalmak fölhívják a magyar kormányt: 1 . 1. az exkirály trónvesztésének haladéktalan proklamálására; 2. az exkirály személyének biztonságba helyezésére, kinek a magyar földet a szövetséges hatalmak által megállapítandó feltételek mellett el kell hagynia. A hatalmak súlyt helyeznek már most annak a kinyilatkoztatására, hogy ha a magyar kormány nem alkalmazkodnék ehhez a felszólításhoz, úgy ők elhárítanak minden felelősséget a Magyarországgal szom­szédos államok közbelépését és az ebből származó következményeket illetően. : ' Fogadja Stb. ' CASTAGRETO s. k„ HOHLER a. k.‘és FOUCHET s. k. ■ (A szerkesztősé) megjegyzést : Az április­ 2-iki határozat, melyre a jegyzékben hivatkozás történik, a nagyhatalmak párisi tanácskozásának a húsvéti események alkalmából hozott döntése, mely szerint a nagy­­hatalmak’ Károly kírály visszatérését a magyar, trónra se­m* meg nem engedik,­ sem meg nem tűrik­.)

Next