Kis Ujság, 1927. szeptember (40. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-01 / 197. szám
KIS ÚJSÁG 1927 szeptember 1 KERT ÉS GAZDASÁG A szarvasmarhatenyésztés fejlesztésének eszközei A gazdálkodásnak általában véve a jövedelemszerzés a legfőbb célja, így ez a célja az állattenyésztésnek is. Ezúttal én most csakis a szarvasmarhatenyésztéssel óhajtok röviden foglalkozni. A jövedelmező állattenyésztésnek elengedhetetlen feltételei : a tenyészcélnak leginkább megfelelő fajták kiválasztása, a jószágok okszerű és bőséges takarmányozása, jó elhelyezése és gondos ápolása, kiváló apaállatok alkalmazása. Mindezek a feltételek tulajdonképen ebben a néhány szóban volnának összefoglalhatók , a gazdának jószágait szeretnie kell. Ezzel szemben, különösen a kisgazdák körében és különösen a szarvasmarhánál azt tapasztaljuk, hogy azt a gazda csak mostoha gyermeknek tekinti és ennek megfelelő bánásmódban részesíti. Hiszen csak végig kell járnunk, különösen itt a nagy magyar Alföldön, a falusi és tanyai istállókat, s könnyen meggyőződhetünk arról, hogy bizony azok a tehenek és borjúk legnagyobbrészt kukoricaszáron és tereken telelnek ki, s alacsony, szűk, sötét és bűzös istállókban összezsúfolva vagy semmi, vagy csak nagyon kezdetleges ápolásban részesülnek. Ilyen viszonyok között nagyon természetes, hogy a szarvasmarhatenyésztés nem sok jövedelmet biztosít a gazdának. Ezzel szemben a helyes eljárás az volna, hogy ne sajnáljuk azoktól a tehenektől és borjúktól a jó és elégséges takarmányt, mert ez is olyanforma, mint az éléskamra: ha nem töltjük meg a nyár folyamán, akkor nem is lesz ott mihez hozzányúlni az éléskamra gazdájának a hosszú tél alatt. Különösen áll ez a fiatal növendékmarhákra, mert ha ezeket már borjúkorukban koplaltatjuk, fejlődésükben elmaradnak és ezt a mulasztásunkat később már a legbőségesebb takarmányozással sem pótolhatjuk. Az ilyen elcsenevészedett, elkényszeredett borjúból értékes tehén már sohasem lesz. Erre vonatkozólag tehát szabályul állíthatjuk fel azt, hogy a gazda mindig takarmánykészletének mennyiségéhez képest szabja meg tenyészmarháinak létszámát és ha nincs elegendő takarmánykészlete, akkor inkább tartson csak fél annyi jószágot, de azoktól azután ne sajnálja az eleséget, mert ugyanaz a takarmánykészlet, ha pontos számítást csinálunk, sokkal jobban fog értékesülni és több jövedelmet hoz a gazdának abban a kevesebb jószágban, minthogy ha több marhát tartott volna szűkre fogott koszton. Nagyon fontos az is, hogy jószágai tiszta, könynyen szellőztethető tágas istállóban legyenek elhelyezve, s gondoskodjunk ott nekik bőséges almozással, kényelmes fekvőhelyről, hogy ha már jól laktak, nyugodtan pihenhessenek. A bőséges almozás azért is szükséges és kívánatos, hogy így több istállótrágyát nyerjünk, amire szántóföldjeink, rétjeink, gyümölcsös- és szőlőkertjeink jó termőerőben tartása céljából oly nagy szükségünk van. Említettem még fentebb a gondos ápolást is, ami arra vonatkozik főleg, hogy jószágainktól a vakarát és a kefét ne sajnáljuk és e két eszköznek a használatát egy nap sem mulasszuk el, mert a jószágok fejlődésére ez is nagy befolyással van. Az olyan marhának ugyanis, amelyet nem tisztogatnak rendszeresen, a szőre különösen télen nagyon megnő, s aközé mindenféle por és piszok lerakódik. Az ilyen állatnak a bőre azután folyton viszket, s emiatt nem is tud nyugodtan pihenni és emészteni, amely körülmény kívánatos fejlődését hátrányosan befolyásolja. Ettől eltekintve azonban több gyönyörűségét is leli a gazda a jól táplált és gondosan ápolt marhákban, amelyek tágas, tiszta és világos istállóban vannak elhelyezve. A tenyészállatok kiválasztására és az apaállatok tartására ezúttal nem akarok bővebben kiterjeszkedni, csak még egy körülményre óhajtom kedves gazdatársaim figyelmét felhívni. Tudjuk azt, hogy a szarvasmarhát, habár annak a hasznosítása többoldalú, mégis főleg tejtermelés céljából tartjuk. Ennélfogva tehát arra kell törekednünk, kivált a nyugati fajta vörös-tarka marhánál, hogy ennek a tejelő képességét, vagyis a tejtermelését minél magasabb fokra emeljük. Ezt a célt szolgálják újabban a tejelést ellenőrző egyesületek, amelyek a földmívelésügyi minisztérium irányítása és ellenőrzése mellett, különösen a dunántúli részeken és a Duna-Tisza-közén vannak s igen jelentékeny és hasznos munkálkodást fejtenek ki. Legfőbb céljuk ezeknek az egyesületeknek, hogy a belekapcsolódott tehenészetek tejtermelését hivatalosan ellenőrizzék és később azokat a teheneket, amelyeknek fejési évi átlaga bizonyos meghatározott mennyiségen már felülemelkedett, törzskönyvezzék, amelyik pedig alul van, azt kiselejtezzék. Ennek a törzskönyvezésnek azután az a haszna, hogy az ilyen törzskönyvezett tehenek a piacon sokkal jobban értékesíthetők, mint amelyek nincsenek törzskönyvezve. Ilyen egyesületeket nemcsak a közép- és nagybirtokosok, hanem a kisgazdák is létesíthetnek községenként, ha elegendő mennyiségű és elég jó minőségű tehenekkel rendelkeznek. Ez esetben a fejőseket saját maguk közül választott fejőbiztosokkal ellenőriztetik, akik a közigazgatósági hatóság előtt előzőleg fogadalmat tesznek arra, hogy ebbeli feladatukat lelkiismeretesen és részrehajlás nélkül fogják teljesíteni. Ahol a tehéntartó gazdákban megvan a hajlandóság ilyen tejelést ellenőrző és törzskönyvező egyesület alakítására, azok forduljanak az illetékes Mezőgazdasági Kamarához, amely e részben a legnagyobb készséggel adja meg a szükséges útbaigazításokat és minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik a gazdaközönséget támogatni. Ezek után azzal fejezem be ezt a kis rövid elmefuttatásomat, amivel kezdettem : szeressük állatainkat, szeretettel tápláljuk és gondozzuk azokat, mert az állat a jó bánásmódot minden bizonnyal meghálálja, ellenben ha úgy bánunk velük, mint a mostoha gyermekkel szoktak, akkor azután ne is csodálkozzunk, ha ráfizetünk az állattartásra, mert a mostoha gyermektől hálát nem is várhatunk. Kemény Szilárd, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara titkára. A szamóca ültetésére legalkalmasabb augusztus vége azért, mert ebben az időben ültetett tövek őszig még jól megerősödnek és a következő évben termést hoznak. A szamóca legjobban kedveli a televényben gazdag középkötöttségű talajt. Ültetés előtt a területet érett istállótrágyával megtrágyázzuk, gondosan aláássuk, a gazt a földből kiszedjük. Az indáról szedett és előnevelt palántákat egymástól legalább 40 cm. távolságra kell ültetni. Ennél sűrűbb ültetés károsan hat a tövek fejlődésére. Ültetés után a töveket beöntözzük és a talajt érett trágyával vékonyan beterítjük. Lehet a töveket 80 cm. távolságban haladó sorokba is ültetni egymástól 40 cm. távolságra. A sorok közt aztán egyéb kapásnövényeket termeszthetünk. 3 évi termesztés után a sorközöket bőven megtrágyázzuk és felássuk s az indákat a sorok közepére vezetjük, ahol az indanövények begyökereznek. Az indákat úgy vezetjük, hogy azok éppen középen és sorban egymástól 40 cm.-re verjenek gyökeret. Ha ez megtörtént, úgy az elvénült töveket kiszedjük, eldobjuk, mivel az új szamócasorok már kifejlődtek. Ha azután ez az új telepítés is elvénül, úgy éppen ilyen módon visszavezetjük az új indanövényeket a régi sorok helyére. Vagyis egy helyben 3 évenként állandóan új telepítést és váltógazdálkodást folytatunk s ezáltal a területet is jól kihasználjuk, viszont a talaj táperejét egyoldalúan fel nem éljük. A trágya elraktározása. A melegágyak készítésére éretlen istállótrágya a legalkalmasabb, azonban a legtöbbször éppen a melegágy készítése alkalmával nincs elég friss trágya rendelkezésünkre és így munkánkban meg vagyunk akasztva. Ennek a fennakadásnak elkerülése végett már a nyáron át gondoskodhatunk a melegágy készítéséhez szükséges trágya elraktározásáról. A raktározásnak egyszerű módja az, hogy a szalmás friss lótrágyát nem hagyjuk beérni, hanem minél előbb és gyorsabban kiszárítjuk. A kiszárítást akként végezzük, hogy a nyáron át összegyűlő szalmás lótrágyát 2 vagy legfeljebb 3 méter széles, 4—5 méter magas, a trágya mennyiségéhez képest tetszés szerinti hosszúságú kazalba rakjuk és tetejét domborúan fejezzük be. Az ily keskeny és magas ,kazalba» rakott trágyát a levegő minden oldalról éri, hogy jól átjárja, úgy deszka-,vagy bádogcsöveket is helyezhetünk el benne, melyek oldalán apró nyílásokat készítünk. A kazal nedvessége ily módon gyorsan elpárolog. Tavasszal a trágyát a melegágyak mellett kupacokba rakjuk és langyos vízzel beöntözzük és esetleg friss trágyával is keverjük, miáltal begyulladásra kényszerítjük. Ez az eljárás a gyakorlatban jól bevált s ezért melegágy készítésénél figyelembe venni ajánlhatom. Ellenkezőleg kell a trágyát kezelnünk, hogyha érett trágyát kell készítenünk, mert akkor inkább szélesen és laposan, mint magasan és keskenyen rakjuk össze a trágyát és tetejét homorúan fejezzük be. Ha a trágya száraz, úgy jól be is öntözzük s évente néhányszor át is rakjuk. csonti Szabó. A trágyát magas és keskeny halmokba rakjuk, hogy beszáradjon Augusztus végén, szeptember elején ébredezik hosszú nyári álmából a körtefák egyik legveszedelmesebb ellensége , a körtefarügy-likasztó bogara. Hosszú nyári alvása után a hidegebb idők beálltával felocsúdik szendergéséből, meglepi a körtefát s annak rügyeit kezdi vizsgálni nagy szakértelemmel. Különösen a vegyes (virágos és leveles) rügyeket válogatja ki, ezeket megfúrja s belé rakja petéit. A kikelt kukac nagyon jól érzi magát a rügy belsejében. Falatozik benne, egyre nő, s nem törődik a tél szigorával, amely ellen megvédi őt a rügy pikkelytakarója. Mikor tavaszszal fesleni kezdenek a rügyek, a bogár által meglepettek szárazon, sárgán maradnak a fán. A kukac tönkretette, elpusztította azokat. Kártevése különösen azért igen nagy, mert egy-egy pondró egész nyárshajtásokat tesz tönkre s kártevése több évre kihatással van a termésre. Mint kártevő, társa és rokona az almafabimbófúró bogár ellen, ellene is főként lerázással védekezhetünk. A fák aljára, egészen a csurgóig ponyvákat, lepedőket kell teregetni s ezekre a bogarakat zökkenésszerű lökéssel a fáról lerázni. A lerázott bogarak aztán a ponyvákról könnyen összeszedhetők és megsemmisíthetők. A rázást már legkésőbb szeptember közepén meg kell kezdeni. Először egy-két próbarázással győződjünk meg a bogarak megjelenéséről, s ha látjuk, hogy bogár került a ponyvára, folytassuk a rázást mindaddig, amíg csak bogárra akadunk. Nagyobb fákat ágról-ágra haladva, kampós bottal rázzuk meg. A bot kampóját ajánlatos valamilyen ronggyal becsavarni, nehogy az ágakat megsértsük. Természetesen az olyan fáknál, amelyeken még termés van, a rázás nehézségekbe ütközik, az ilyen fáknál a rázást hagyjuk áprilisra, amikor a bogár már előbújt az elpusztított rügyekből. Ezzel az idei kártevést ugyan már nem tudjuk meggátolni, de elejét vehetjük a jövő évi pusztításnak. Áttelelő fejes- és kelkáposzta. A káposztafélék korai termesztését tavasszal melegágyban előnevelt palánták útján szoktuk eszközölni. Lehet azonban melegágy nélkül még az előző év augusztus végén szabadföldi ágyásba is vetni és az így nyert palántákat a szabad földben kiültetve teleltetni át, amikor is tavasszal még hamarabb vágható fejeket nevelnek. A palántaágyást jól megmunkált területen jelöljük ki, a vetést árnyékolva tartsuk és száraz időben naponta öntözzük, annál is inkább, hogy a bolhákat a palántáktól távoltartsuk. Szeptember végén a palántákat állandó helyére kiültetjük. Lehet a palántákat kelet-nyugat irányba húzott 15 centiméter mély barázdákba is ültetni, hogy ott télen némi védelmet nyerjenek. Téli fejeskáposztául a braunschweigi kelkáposzta és az ulmi kései fajta a legalkalmasabb. A téli káposzta júniustól, a kelkáposzta május végétől kezdve ad felhasználható fejeket.. A palánták telelése nem sikerül minden esetben és tavasszal gyakran túl apró vagy laza fejek fejlődnek. Méhszúráskor, ha a méh fullánkja a sebben maradt, legelőször azt kell kihúzni apró csiptetővel, mert más mód csak zúzza a sérült helyet s a fullánkon esetleg meglevő mérget még jobban elkeni a bőr alá. Ha a fullánkot kihúzzuk, akkor a megszúrt helyre egy csepp ammoniákot (szalmiákszeszt) csepegtetünk, mit minden gyógytárban kaphatunk. A méh szúrása azonban sehol sem válhat veszedelmessé, csak a nyakon, szemen, de főkép a nyelven és garaton ; ez utóbbi olyankor eshetik meg, ha lépes mézet esznek kifüstölt méhek után és a lépben elbódult, de meg nem halt méhek vannak. Faluhelyen szoktak hidegvizes agyagot, sarat a szúrás helyére tenni, de ez nem ajánlható, mert a föld is szenynyezett lehet s ekkor igen veszedelmes bajokat okozhat. Ugyanazt az enyhítő hatást pedig elérjük a hidegvizes borogatásokkal is. Annál jobb háziszer a vöröshagyma leve, melyet a sérülésre csepegtetünk, miután a fullánkot eltávolítottuk. A napraforgó magja igen jó takarmány a tyúkoknak, de csak úgy, ha mással keverik. Habár nagyon tápláló ez a mag, de mindenesetre ocsúval vagy más gyönge eledellel kell vegyíteni. Nem lehet pontosan kiszámítani, mennyit kaphat, naponként egy tyúk, mert ez a tyúk nagyságától, fajától és keresetképességétől függ (tudniillik bír-e sok bogarat, legyet, csigát, magot stb. keresni?). Száz tyúkra legföljebb 5 kiló napraforgómagot lehet számítani, a többi eledelük inkább könnyebb emésztésű legyen, másodrendű búza, rozs, forrázott kukorica stb. Az olyan izgató eledeleket, mint a napraforgómagot, húst, vért, kendermagot stb. csak mellékeledelnek kell nekik vetni.