Kis Ujság, 1927. december (40. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-30 / 296. szám

4 KIS ÚJSÁG 1927 december 30 Kiskunfélegyháza díszpolgárrá választotta Móra Ferenc írót, a szegény szűcsmester fiát Móra Ferencnek, a szegedi kultúrpalota igazgató­jának írói jubileuma alkalmából Kiskunfélegyházán mozgalom indult meg, hogy a város válassza meg dísz­polgárává Móra Ferencet, a kiváló írót, aki egy félegy­házi, sárral vakolt kis házban, látta meg először a nap­világot. A mozgalmat osztály- és felekezeti különbség nélkül karolta fel a város egész társadalma és dr. Ka­tona János nyugalmazott tanítóképzőintézeti igazgató kilencvenkilenc társával együtt­ indítványt nyújtott be a képviselőt­est­ülethez Móra Ferenc díszpolgárrá leendő megválasztása céljából. Holló Béla polgármester szer­dán délutánra hívta össze a rendkívüli közgyűlést, amelynek egyetlen­ tárgya volt Katona János és társai indítványának 1/1 tárgyalása. Holló Béla polgármester nyitotta meg a rendkívüli közgyűlést és bejelentette, hogy száz képviselőtestületi tag aláírásával indítvány érkezett hozzá Móra Ferenc díszpolgárrá leendő megválasztása, ügyében. Dr. Katona János nagy figyelem közben emelke­dett szólásra és szép beszédben méltatta Móra Ferenc munkásságát. Rámutatott arra, hogy Móra Ferenc egy szegény félegyházi, subákat díszítő szűcsmester gyer­meke, aki m­ár az iskolában feltűnt. Keserves anyagi gondok között töltötte gyermekéveit, annyira, hogy volt idő, amikor iskolába sem járhat,ott, mert apja nem tudta megfizetni a tandíjat. Móra Márton szűcsmester fia azonban tanulni és tudni akart és a kis­gyerek — mikor nem mehetett be az iskolába — ott settenkedett az iskola körül és a nyitott ablakon-ajtón keresztül hall­gatta az előadást. Elmondotta dr. Katona János azt a megható jele­netet, hogy amikor Móra Ferenc nem mehetett be a tanterembe és kívülről hallgatta az­ előadást, egyszer az­ ablakon keresztül bekiabálta a helyes feleletet a tanár kérdésére, így került ismét be az iskola falai közé, ahon­nan azután tovább haladt diadalmas pályáján. Figyel­meztette ezután Katona János a félegyháziakat, hogy ha már elmulasztották magukhoz kapcsolni Petőfi Sándort, éljenek az alkalommal és válasszák meg a város díszpolgárává Móra Ferencet, az országos hírű írót. Lelkes éljenzés és taps fogadta Katona János meleg szavait. Horváth Zoltán, a függetlenségi párt vezére szólt ezután, kijelentve, hogy az egész város szeretettel hódol Móra Ferenc tehetségének. A közgyűlés ezután elfo­gadta Katona János és társainak indítványát, Móra Ferencet a város díszpolgárává választotta, elhatá­rozta, hogy az erről szóló oklevelet díszközgyűlésen adják át Móra Ferencnek, akinek szülőházát emléktáb­lával jelölik meg és azt az Utcát, amelyben szülőháza van, nevéről nevezik el. Béla cimbalmos felesége Miskolcon világra hozta a tizennyolcadik gyermeket Miskolcról írják: Ott akadunk rá a híres Gordon­ban, a Ghillányi­ utcán, ahol jobbfelől a mindszenti temető palánkja látszik, balról pedig minden külön­legesebb körülírás helyett Cigánysor a nevük az egymás mellé sorakozó házaknak. Itt van a Vattai-Merucza­­porta, a 29-es számú ház, ahol a derék Béla cimbalmos három hónappal ezelőtt tizennyolcadszor kontrázta meg immár az »egykét*. ■.­­ Mikor a rendőrség bejelentő hivatalában érdeklőd­tünk a nevezetes família iránt, elibénk tartottak egy lapot. Apa, anya, utánuk pedig egy hosszú névsor örökíti meg a (nyilvántartási törzslapom) a Vattai­­■ Merucza-családot. A névsor a gyerekeké. Nem mindé persze, csak ahányan ráfértek a lapra. Mert az­ állam csak hat gyerekre, számított a derék, becsületes Béla ci­gánynál is, úgy hogy a hetedik gyerek már a­ rovatok alá, a lap aljára került. És még így is tizenegy név hiány­zik a bejelentőlapról, tizenegy gyerek. Vattai-Merucza Béláné, született Hlavati Anna, tizennyolcszor látta vendégül házában a gólyát. Tizennyolc gyerek! Még kimondani is sok, hát még bajlódni vele. Pláne egy szegény cigánycsaládban és pláne mikor a jazzbarpt még azt a soványka kenye­ret is ki akarja verni a magyar cigány szájából, ame­lyen eddig eltengődött. Ha nem volna olyan nagy nyo­morúságban a magyar cigány, akkor talán fel is tudta volna nevelni Béla cimbalmos mind a tizennyolc gye­rekét, de hát így nem él belőlük, csak kilenc. Hanem azért ez csak szomorúságot, mélységes bánatot okoz­hat a Béla cigánynak, de ez sem az ő, sem az Anna asszony érdeméből nem vonhat le semmit. Mégis nagy dolog az, mégis szép dolog az­: tizennyolcszor feküdni fog a gyermekágyba, tizennyolc gyermeknek adni életet akkor, midőn az erész ország az egyke miatt kesereg. Nincs panasz a Vattai-Merucza portán. Olyan boldog a vén cigány, mikor mondja: —­ Tessen elhinni, sok a gyerek, de sok is velük az öröm. , És szeretettel néz a legifjabb csöppségre, a tizen­nyolcadikra, akit éppen most altatott el az anyja az ölében. A kis Anna­ Ilona egyébként is nevezetes személyi­ség a Vattai-Merucza házban. D°rók, pufók, arcú kis palánta ő is, mint a többi tizenhét volt ekkor­a korá­ban, ám a különbség mégis az közöttük, hogy ennek a gyereknek a révén jutott méltóságos keresztkomához a Béla cigány. Méltóságos Hodobay Sándor polgármes­ter úr vállalta a gyerek keresztapaságát, mert még­se egészen mindennapi dolog az, hogy valaki akkor jöjjön a világra, mikor előtte már tizenhét kis­­testvérke sírt a bölcsőben. És sorolja az öreg cigány, a boldog, öreg cigány a »családot»: a Béla már asztalos Em­ődön, Aladár 17 éves, de már prímás és négytagú bandát vezet, Miklós, Feri, Margit, Endre, Szerén, aztán megint Béla. Az öt­éves. — Hallja-e — élünk a gyanúval — mért keresztelte maga két fiát is Bélának­? Tán csak nem azért, hogy ha a sorköteles Bélát kell adni katonának, akkor az ötéves Bélát vegye elő, ha meg a tanköteles Bélát keresik, akkor meg a katonaköteles Bélával rukkoljon ki? Elmosolyodik az öreg cigány : —­ Már minek volna az, kérem alássan? Nevelte­tem én minden fiam becsülettel, járatom iskolába őket is, meg a lányokat is. Hia meg katonának kellenek, én küldöm őket. Csak menjenek, ha kell a hazának. —­ Bizony — mondjuk csendesen —— kelleni fog. Meglátja, öreg, még keik­ni fog ! — Fog? — mered maga elé az öreg cigány. Tudom. Hat fiút nevelek a hazának, de ha kelleni fog, magam is elmegyek. Csak gyorsan kelljen ám, — teszi hozzá­— mert tetszik tudni, azért már ért is öregszem egy ki­csit... Az ajtóban még megkérdi, hogy miért aka­runk róla írni? Sehogy se megy a fejébe, h­ogy mi van azon írni való, hogy­ az embernek öröme telik a sok gyerekben. Mit tudja ő, mi az az »egyke». Járjanak hajók a Sión Tolna vármegyét jobban bele kell kapcsolni az ország forgalmába Villamost terveznek Szekszárd és a Duna partja között Tolna vármegye ősi székhelye, amióta a törhetet­len energiájú vitéz Vendel István ül a polgármesteri székében, rohamos fejlődés képét mutatja. A vízveze­ték kiépítése, az aszfaltozás és csatornázás, az egymás­után emelkedő középületek (pénzügyigazgatóság, ipa­rosotthon, közkórház, evangélikus templom, városi bér­házak, stb.) lassankint a csonkaország modern városai közé emelik Szekszárdot, de a város minden látszólagos fejlődése sem tudja elcsitítani azt a jogosnak tetsző aggodalmat, amely szerint a város lakosságának gaz­dasági megerősödése és igazi fejlődése csak akkor lesz biztosítottnak tekinthető, ha új közlekedési politikával Szekszárdot kiemelik mai elzárt helyzetéből. Szekszárd város vasúti összeköttetéseinek hiá­nyosságai közismertek. Csupán szárnyvonalak érintik,, amelyeken elképzelhetetlenül lassú tempóban és csak sűrűn ismétlődő átszállásokkal bonyolódhatik le a vas­úti forgalom. (A Szekszárdtól 66 kilométernyire fekvő Pécs például vasúton hét óra alatt érhető el.) Ezeknek a szárnyvonalaknak egyike csak Tolnáig épült ki, s egy tőkeérdekeltség már évekkel ezelőtt kapott en­gedélyt a tolna—paksi vonal kiépítésére, egyelőre semmi remény arra, hogy ebben a­ kérdésben más is történjék. A közlekedés hiányosságait érezte a város vezetősége is­, amely nemrég három irányban, Bony­hádi­g, Tolnatamásig és Dunaföldvárig indíttatta meg a városi autóbuszüzemet, s ugyanekkor indult meg báró Jeszenszky Andor autóbuszüzeme, Tengelic— Gyönk—Simontornya irányában is. A nagy tömegek szállítására ma még nem alkalmas autóbusz-üzem be­állítása azonban csak fél megoldást jelentett. Az ér­dekeltek­­ állandóan keresik­­azokat a‘ lehetős­égeket, amelyekkel a megyeszékhelyt­, elzárt­ helyzetéből--ki­emelhetnék, így merült fel­ az a nagyszabású terv is. amely a Sió-csatorna ha­józhatóvá­­ tételével közvetlen összeköttetést teremtene egyrészt Szekszárd és a Balaton, másrészt Szekszárd és a Duna között. Úgy a város, mint a vármegye, de az annyit han­goztatott Balaton-kultusz érdekében is oly­annyira kívánatos terv megvalósítása állandóan azok érdeklő­désében áll, akik a vármegye közlekedésének megjaví­tásával igyekszenek elsősorban­­javítani a lakosság kielégítőnek éppen nem mondható gazdasági h­elyze­­tén. A Sió nagyszerű fekvése rengeteg községet kapcsolna bele a vármegye vérkeringésébe és hozna közvetlen kapcso­latba a m­egye székhelyével, Szekszárddal. A nagyszabású terv megvalósítása elé kizárólag csak pénzügyi nehézsé­gek gördülnek, de, hogy mint terv állandóan foglalkoz­tatja az illetékeseket, mi­­sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Tolna vármegye alispánja nemrégen bizottság kíséretében motorcsónakon járta, be a Siót­, s ez alkalommal is a csatorna hajózhatóvá tételének mindin­kább való kérdéséről volt szó. Van egy másik terv is, amely Szekszárdot a villa­­­mosvasúttal óhajtaná összekötni a mindössze tizenkét kilométerre fekvő Dunával. Szekszárdtól a dunaparti Szekszárd-Keselyűs hajóállomásig már régebben ki­épült az út, amely azonban jelenleg nincs megfelelő karban. Legkedvezőbb megoldás természetesen az volna és Szekszárd város jövője csak akkor bontakozhatnék ki mai mozdulatlanságából, hogy egyenes vonalban új vasúthoz juthatna egész Siófokig. Ezzel a tervvel azonban ma illetékes helyeken egyáltalán nem fog­lalkoznak. Mi újság a vidéken ? Érdemes községi bíró kitüntetése A mórágyi vasúti alagút mellett elterülő kis Mö­­csény község, melyről ezelőtt igen kevés szó esett, mint­egy 10 év óta igen szép fejlődést mutat. Ekkor került ugyanis községe élére Szieb András egyszerű kisgáziyseg ki veleszületett józan eszével és szorgalmával roesig szerzett képességeivel községét felemelte és edajut­­tatta, hogy ma már Möcsény községet állattenyésztő® jéről, rét- és legelőgazdálkodásáról úgyszólván ország® szerte ismerik.­­ Szieb­ András községi bíró volt az, aki önmagától® rájött arra, hogy az­ elhanyagolt, kopárosodó községi® legelő semmi jövedelmet nem hoz. Ezért már a háború® előtt elhatározta annak gyepfeltöréssel való feljavító-® sát. Bár a községben igen sok ellenzője volt, tervét ke- ■ resztül vitte és ma már igen szép, dús füvű legelő (mely-­­ nek minden egyes fafajtáját, azoknak nevét Szieb­­ András latinul ismeri) ad be táplálékot a kijáró jó­­­­szágnak. A feljavított legelő lehetővé tette a lovak és jó­­ szarvasmarha tartását és ebből a község meggazdago­dását. A jómódú község így meg tudta csinálni a köves utat, mely a községen vezet át, ahol ezelőtt vízmosásos árok volt, kenderáztatóját, halastavát, kitűnő faiskoláját, az új apaistállóját, fűmaggal létesített növendékbika és üsző kifutóját és m­ég több intézményét Szieb András bíró kiváló ténykedései nem marad­tak elismerés nélkül.­A földmívelési miniszter első ízben 1925. évben elismerő okirattal, majd 1927. évben az állattenyésztés terén kiejtett munkálkodásáért állami elismerő oklevéllel tüntette ki. A legelőgazdálkodás terén elért eredményért pénzbeli jutalmat s a földm­í­­velési miniszter elismerő soraival ellátott szakkönyve­ket kapott. Szieb András munkálkodása legyen követendő példa minden községi bíró előtt és akkor az ország bol­­dogu­ása nem fog elmaradni. PERKÁTA ÉS SZOLGAEGYHÁZA, Fejér vár­megye két községe között igen elkeseredett harc folyik , azért az 1700 hold földterületért, amelyet régen csa­toltak Perkátától Szolgaegyházához. Mindkét község lakossága mindent elkövet, hogy a felettes hatóságok a kérdéses terület hovatartozandóságát érdekének meg­­felelőleg intézzék el, annál is inkább, mert Perkátának a közeljövőben iskolát kell építtetni és viszont Szolga­­egyházának is szintén nagy anyagi érdekei fűződnek a kérdés, részére való kedvező elintézéséhez. Pár nappal ezelőtt igen elkeseredett hangulatban tartott ülést Per­­káta község képviselőtestülete ebben az ügyben. PÁPÁN Horváth Istvánnak, a pápai katholikus polgári iskola megalapítójának és igazgatójának 30 éves tanári jubileuma alkalmából az intézet tanári kara és ifjúsága az intézet tornatermében meleg és bensőséges ünnepélyt rendezett a római katholikus iskolaszék, a város, az egyházi és világi hatóságok részvételével. SZOLNOKON teljesen elkészült a Fa- és Fémipari Szakiskola. A hatalmas épület minden részét szolnoki iparosok készítették na­gy szaktudással és dicséretükre való lelkiismeretességg­é. TÓ­VÁROSON az iskolán kívüli népművelés jelen­tős eredményekkel folyik. L­eutóbb Csóka Géza mér­nök tartott értékes előadást a kisipar fejlődésének fel­tételeiről. Tar Paula, Szandbauer József, Balla János, Deutch­ László, Weiser Károly szereplése tette sokszí­nűvé az előadást. VAS MEGYÉBEN a nép oktatásának terén való­ban figyelemre méltó munka folyik. A megyében már minden olyan községben van iskola, ahol harmincnál több a tankötelesek száma. VESZPRÉMBEN •vitézi napot rendeznek január 7-én. Enn k órán Körmendi-Ékes Lajos főispán beszéd­e■kisér tében ünnepélyesen átadja majd­­ az új vitézi telkeket.-

Next