Kis Ujság, 1928. november (41. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-25 / 268. szám
s Öt millió pengő adósságot csinált Kecskemét városa Kecskemétről jelentik. A közigazgatási bizottság izgalmas ülésén szóvátették, hogy ebben az évben több mint ötmillió pengő adósságot csinált a város a régebbi adósságai mellé. Ez ijesztően nagy szám. Derzsy Ede pénzügyigazgató indítványozta, hogy az adófizetés mérlege olyan rossz, hogy Kecskemét vezetőségének felelősségét indítványozza. Dr. Szabó Iván képviselő a bizottsági tagok érdeklődése mellett a következőket mondotta: — Nem a behajtó közegek mulasztása az oka az adók késedelmes befizetésének, hanem a hihetetlenül nehéz gazdasági állapot. Kecskemét lakossága más években novemberig legalább a fele bortermését eladta. Ellenben az idén alig egytizedét értékesítették a bortermésnek és így száznyolcvanezer hektoliter bor van a kecskeméti termelőknél. Nincs arról szó, mintha a gazdák nem akarnának fizetni. Akarnak ők, de ha egyszer nem tudnak! A pénzügyigazgató előadta, hogy egy és negyedmillió pengőre rúg az az összeg, amit akecskemétiek nem fizettek be az adóhivatalokba, holott az esedékessé vált. Halál rádiószerelés közben Hajdúnánáson Máró Antal ácsmester antennát akart felszerelni és a drótot átdobta a villamosvezetéken, azután a sáros udvaron húzta maga után. A drót összeköttetésbe jött a villamosárammal, amely megölte Máró Antalt. Robbanás a vasúti alagútban A délamerikai Santiago és La Coruna között az épülőfélben levő vasút alagútjában egy akna idő előtt felrobbant. Négy ember meghalt, öt ember súlyosan megsebesült. Tornai Gyula festőművész meghalt.A magyar képzőművészetet újból csapás érte. Tornai Gyula festőművész aki különösen keleti tárgyú képeivel a külföldön is nagy sikert aratott, az éjszaka 67 éveskorában hirtelen meghalt. Temetése hétfőn délután fél 4 órakor lesz a kerepesi temető halottasházából. Állattenyésztési tanfolyam. A gazdák egyesülete január 21 és 25 között a jelentkező gazdák részére továbbképző tanfolyamot rendez. A takarmányozásról, állatbetegségekről, marha, ló, juh sertés és baromfitenyésztésről tartanak előadást a legkiválóbb szakemberek. Jelentkezni Üllői út 25. szám alatt lehet január 1-ig. Jó emésztés — fél egészség. Székrekedés, bélrenyheség esetén ARTIN-dragée könnyű, normális ürüléshez segít. Árverés. A magyar királyi postatakarékpénztár Árverési Csarnoka (IX., Kinizsi utca 2.), minden hétköznap délelőtt és délután árverést tart, melyen közszükségleti cikkeit mindenki olcsón beszerezheti. Péntek délután bútorok, szerdán és szombaton ékszerek kerülnek sorra. Az árverésre kerülő tárgyak kiállítása minden délután 3—6 óra között tekinthető meg. A ROVKO-féle Tiszatájlaki 8kl$n$ZP6118S mindenütt kapható. Patkányok, egerek, mezei egerek tökéletes kiirtására legjobban ajánlható a »RA 1INOL« irtószer, mely fertőző betegségeket plántál az illető állatfaj közé és gyökeresen kiirtja. Ugyanezen cég sváb, ruszin, csótány stb. irtóanyagokat is készít Szétküldi: Ratinol Laboratórium, Budapest Murányiutca 36—38. Prospektust ingyen küld. Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bágyadtság, levertség, félelemérzések eseteinél a természetes » Ferenc József* keserüviz ’ kitűnő háziszer amely az emésztőszervek legtöbb részéből eredő zavarokat gyorsan megszünteti és visszaadja a testnek és szellemnek régi munkaképességét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József víz öreg embereknél is enyhén, kellemesen és megbízhatóan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben fő . KIS ÚJSÁG Lopott motorcsónakon utazott Passautól a magyar határig A budapesti büntetőtörvényszéken szombaton reggel önként jelentkezett Reinák Antal soffőr, aki régóta keresett, veszedelmes bűnöző. Mivel a soros vizsgálóbíró megállapította, hogy az elmúlt hónapokban több körözőlevelet bocsátottak ki ellene, a jólöltözött fiatalembert átkísértette a főkapitányságra. Reinak a főkapitányságon a bűncselekményeknek valósággal kalandorregénybe illő sorozatát ismerte be. Elmondta, hogy amikor hónapokkal ezelőtt egy autókereskedelmi vállalat alkalmazottja volt, a pénztárból kétezer pengőt lopott el. A pénzen motorkerékpárt vett, de később, miután pénze elfogyott, eladta és egy barátjával együtt Franciaországba szökött. Ott azonban dolgoznia kellett volna, hogy megélhessen, tehát inkább visszaindult Magyarország felé. Pénze fogytán útja egy részét gyalog, tette meg. Passauban betört egy dohánytőzsdébe és az igy szerzett pénzből pár napig eléldegélt. Amikor ez is elfogyott, a passaui kikötőben motorcsónakot lopott s azon jött le a Dunán a magyar határig. Ott a szigorú igazoltatástól félve, elhagyta a motorcsónakot és átszökött a határon. Budapesten pár nap múlva egy mozgószínház előtt ellopott egy mo-A gazdák gyűlései. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület december 3-ától 9-éig tartja évi közgyűlését és tanácskozásait Budapesten. Mentőállomás Zalaegerszegen és Sümegen. Vasárnap délelőtt nyílik meg a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének 24-ik, illetőleg 25-ik vidéki mentőállomása Zalaegerszegen és Sümegen. Mindegyik állomást az egyesület egy-egy modern felszerelésű mentőautóval látja el. A megnyitáson részt vesz az Országos Egyesület ügyvezető igazgatója: Urbanics Kálmán országgyűlési képviselő és az egyesület igazgató-főorvosa: Dr. Paulikovics Elemér, továbbá a vármegye alispánja a helyi notabilitások élén. Együtt ment a halálba az öreg házaspár. Halálosvégű házassági tragédia történt Bécsben. Walko Bertram ötvenhétéves vasúti tisztviselő és felesége, aki a bécsi telefonhivatal alkalmazottja, világítógázzal véget vetettek életüknek. Búcsúlevelükben azt írják, hogy a férj gyógyíthatatlan betegsége miatt mentek a halálba. • Elsülyedt az angol hadsereg új ágymmintája. A legutóbbi angliai nagy viharok alkalmával a Themze-folyó torkolatában a többi között elsülyedt egy vontatóhajó, amelynek fedélzetén az angol hadsereg egyik új ágyúmintáját szállították. Az ágyút, amely az első próbákon nagyszerűen bevált, további próbák végzésére szállítottak a fegyvertárba. Előállítási költségét 20.000 fontra becsülik. Az elsülyedt egyetlen példányt állandóan kotrógépekkel, búvárokkal kutatják, de eredménytelenül. Attól tartanak, hogy már belesülyedt a Themze iszapjába, mely esetben az elveszettnek tekinthető. Mielőtt bármily hangszert vásárolna, ne mulassza el a világhírű Mogyoróssy hangszergyár (Budapest, Vili., Rákóczi út 71.) áljegyzékét kérni. Olvasóink nőikabát s egyéb divatáru szükségletüket legjobban Grosz Lajos divatáruházában, K Károly körút és Király utca sarok szerezhetik be. Felhívjuk olvasóink figyelmét a jóhírnevű Selinger órás és ékszerész cégre, Budapest, IV., Kálvin tér 3., ahol arany és ezüst zsebórák, ékszerek, a legjobban és legolcsóbban szerezhetők be. Biztos kenyere lesz, ha a soffőrséget Magyarország legrégibb soffőriskolájában, Ungárnál, Vili., Karpfensteini-utca 20., tanulja ki. Menjen oda, s győződjön meg az iskola nagyszerűségéről Ingyen kóstolót és receptkönyvet küld Stella sütőporgyár, VII., Rosenbiller-utca 46. Bebútorozkodás kérdését legelőnyösebben úgy oldhatja meg, ha fölkeresi Nagy Zsigmond Lázár utca 3. szám alatti nagy választékú bútoráruházát, torkerékpárt. A gépen Szegedre ment, ott betört, azután a jugoszláv határon átszökött Szabadkára. Kisebb-nagyobb betöréseket és lopásokat követett el Szabadkán is, majd amikor az ottani rendőrség is keresni kezdte, újból visszatért Budapestre. Itt azután kétszer is betört egy helyre. Kiszemelte egy gyárigazgató villáját s a pince ablakán bemászott az alsó helyiségekbe. Az ott talált ruhanemüekkel elszökött. Éjfélkor azonban újra visszament a villába, mert úgy vélte: más zsákmány is akad. Most a lakószobákat kereste föl, amelyekből minden értékesebb holmit összeszedett. Csakhogy időközben már hazajöttek a villa lakói s a gyárigazgató a zajra fölébredt. Reinak revolvert szegezett rá s mozdulatlanságra kényszeritette. A gyárigazgató kénytelen volt végignézni, hogy Reinak összecsomagolja az értékes holmikat, majd pedig az ablakon kiugorva megszökik. A gyárigazgató feljelentésére megindult a vizsgálat, de Reinakot nem sikerült elfogni. A kalandor soffőr megint Szabadkára szökött. Mivel ott már nyomában volt a rendőrség s a hurok szorulni kezdett a nyaka körül, följött Budapestre s itt aztán önként jelentkezett. Magyar anyáit tanácsadója. Az Országos Stefánia Szövetség érdekes és igen hasznos évkönyvet adott ki, amelyben főleg a magyar anyák részére" van sok megszívlelendő" tanács. Egyelőre csak a városokban és nagyobb községekben működik fiókja a kiváló szövetségnek, de kívánatos lenne, hogy az ország minden lakója tudomást szerezzen a szövetség működéséről. Erre igen alkalmas az évkönyv, amely olcsó pénzért szerezhető meg. Megszűnik a mohácsi személyhajójárat. A budapesti mohácsi személyhajójárat az előrehaladott időszakra való tekintettel megszűnik. Az utolsó menet Budapestről Mohácsra november 30-án, Mohácsról Budapestre pedig december 1-én lesz. Vesztett a kártyán, megverte a vendéget címmel a Kis Újság november 18-iki számában közlemény jelent meg, amelynek több adata téves alapon íródott. Dóm István nefelejts utcai vendéglős az üzletében megjelent és hangoskodó Mezei-fivéreket jogosan utasította rendre. Az nem felel meg a valóságnak, mintha kártyaveszteség miatt támadt volna az összekülönbözés. Két öngyilkosság szerelmi bánat miatt. Takács Erzsébet budapesti szobaleány József körút 2. szám alatti szolgálati helyén gázzal, Tóth Krisztina szobaleány a Petőfi Sándor utca 7. szám alatti szolgálati helyén légkövel megmérgezte magát. Mind a ketten szerelmi bánatukban akartak megválni az élettől. A Rókus-kórházba szállították őket. Felhívjuk. olvasóink figyelmét az Olcsó Maradékvásár és Textilraktárra (Király utca 32., csak az udvarban), ahol a legszebb karácsonyi ajándékot, egy menyasszonyi kelengyét 98 pengőért lehet vásárolni. Értesülniük arról, hogy az elsőrangú gyártmányú készülékeket, mint Tungsram, Telefunken, Philips, Telefongyár, készpénzár mellett 3—6 havi részletfizetésre szállít hitelképes egyéneknek a Reich Miklós-cég, (Budapest, VI., Vilmos császár út 45.) s ezekkel oly nagy forgalmat bonyolít le, hogy rendeléseket most már csak az előjegyzések sorrendjében tud eszközölni. Zola művei. Lapunk mai számában feltűnést kelt az a hirdetés, hogy a világhírű francia regényíró, Zola Emil művei ingyen kerülnek a nagyközönség kezébe. Aki ingyen, a hirdetésben megjelölt módon akar Zola műveihez jutni, vágja ki a lapunkban megjelent szelvényt és küldje be Zola műveinek kiadójához, a Gutenberg Vállalathoz, (Budapest, IV., Váci utca tizenhét), ahol a 32 kötetre tervezett első ciklus megkezdte diadalmas útját a nagyközönséghez. - 8 I Minden magyar tegye vidámmá családi tűzhelyét ! Keresse fel evégből MA8S1TZ hangszerterepét ÁrjegyzésA tWsS-31 I József körút harminchét szám alatt n tr v n n 1 Kaphat minden tökéletes hangszert magyart 1928 november 25 . A negyedik parancsolat Polgár Géza 40 éves alsószilvágyi földművest most vonta felelősségre a szombathelyi törvényszék. Meg akarta fojtani öreg, beteges atyját, mert előzőleg újabb jusst követelt tőle, de nem kapott. — Tanulta maga a tízparancsolatot? — kérdezte az elnök. — Igen, — válaszolta Polgár Géza. — Akkor azt is tudja, hogy szól a negyedik parancsolat! A vádlott lehajtotta a fejét. Azzal védekezett, hogy elitta a józan eszét, de még nem akarta az édesatyját megfojtani. A bíróság másfélévi börtönre ítélte Polgár Gézát. Merénylet a sztrájktörők ellen. Az angliai melbournei hajóssztrájk során már a hetedik merényletet követték el a sztrájktörő önkéntes munkások ellen. Egy gépkocsi a kora reggeli órákban megjelent egy ház előtt, amelyben tizenöt önkéntes munkás lakik. Az automobilban ülők egyike bombát dobott a házba, amely "majdnem egészen rombadőlt. Egy munkás súlyosan megsebesült. A kormány kétezer font jutalmat tűzött ki a tettes kézrekerítésére. SZÍNŰK - MOZI A BUDAPESTI SZÍNHÁZAK VASÁRNAPI MŰSORA Operaház: A múzsa csókja; Csele csel (fél 8). — Nemzeti Színház: Délután: Cyrano de Bergerac; este: Déryné ifjasszony (3, fél 8). — Kamaraszínház: Délután: Elzevir; este: Siralomházban (3, háromnegyed 8). — Vígszínház: Délután: A házibarát; este: Beölcsedal (3, 8). — Magyar Színház: Délután: Danton halála; este: Végre egy úriasszony! (3, 8). — Király Színház: Délután: Puszipajtás; este: Eltörött a hegedűm (3, fél 8). — Városi Színház: Délután: Lammermoori Lucia; este: Orfeusz a pokolban (3, fél 8). — Belvárosi Színház: Délután: Jolly Joker; este: Szegény leányt nem lehet elvenni (fél 4, 8). — Fővárosi Operettszínház: Délután: Zenebona; este: Az utolsó Verebély-lány (3, 8). A BUDAPESTI SZÍNHÁZAK HETI MŰSORA: Operaház. Hétfő: Az Országos Református Lelkészegyesület díszelőadása. Kedd: Figaro házassága. Szerda: Parsifal. Csütörtök: Pillangókisasszony. Péntek: Falstaff. Szombati A múzsa csókja. Cselre cselt. Vasárnap: Don Juan. — Nemzeti Színház. Hétfő: Egy magyar nábob. Kedd, csütörtök, szombat: A tábornok. Szerda: Bunbury. Péntek: A fátyol titkai. Vasárnap délután: János vitéz, este: Déryné ifjasszony. — Kamaraszínház. Hétfő: A vadkacsa. Kedd: A túlbuzgó fiatalember. Szerda: A krétakör. Csütörtök: Nóra. Péntek: A krétakör. Szombat: A túlbuzgó fiatalember. Vasárnap délután: Bunbury; este: A túlbuzgó fiatalember. — Vígszínház. Hétfő, kedd, péntek: Bölcsődal. Szerda: A testőr. Csütörtök, szombat: A testőr. Vasárnap délután: A farkas; este: Mary Dugan bünpöre — Magyar Színház. Hétfő, kedd: Végre egy Juriasszony. Szerda: Hotel Imperial. Csütörtök: Nincs előadás. Péntek, szombat, vasárinap este: Pajtásházasság. Vasárnap délután: Hivatalnok urak. — Király Színház. Egész héten minden este: Eltörött a hegedűm. Szombat délután: Gyermekelőadás. Vasárnapi délután: Puszipajtás. — Városi Színház. Hétfő: Bohémélet Kedd: A cigánybáró. Szerdai Az álarcosbál. Csütörtök: A cigánybáró. Péntek: A szevillai borbély. Szombat délután: Ludas Matyi. este: Az 500 éves magyar dal Vasárnap délután: Rigoletto; este: Az 500 éves magyar dal — Belvárosi Színház. Egész héten minden este: Szegény leányt nem lehet elvenni. Vasárnap délután: Jolly Joker. — Fővárosi Operettszínház. Egész téten minden este: Az utolsó Verebély-lány. Szombat délutái: Dörmögő Dömötör. Vasárnap délután: Zenebona. ar-In FILMSZÍNHÁZ. (VE. Nagymező* WIÖT utca 22—24.) Éva almája. Burleszkvilágattrakció 10 felv. Ördögszekér. Paramount-superfilm 10 felv.-ban. Magyar és Paramount híradók. — Előadások kezdete (szombat kivét aáy telével) hétköznap: 5 negyed 8, fél 10 órakor, szombat, vasár- és 15 Víg- ünnepnap 4. 6. és 10 órakor. Valódl svájci „PENSYLVANIA WATCH“ zsebóra elegáns viasatokban £ 43 pengő. f féVI KaPl,alá jobb órásüzletekben és a laar Gyári lerakatnál: Roskopf és Reclám óranagykereskedés Budapest, VII., Nefelejis-mca 9. Szállít s utánvéttel.________