Kis Ujság, 1932. szeptember (45. évfolyam, 195-219. szám)
1932-09-01 / 195. szám
I fikisipar védekezik Végre, hosszas zenebonaés szócsata után az izmos ember alakja megjelenhetett az utcákon, hangos mozdulattal hirdetve a magyar kisiparosság nagygyűlését Budapesten. Mert sokáig úgy volt, hogy ezt a nagygyűlést nem lehet s nem fogják megtartani. Kényelmes a helyzet nagyon, már tudniillik nem a kisiparosság, mint inkább a hatalom számára. Ugyanis statárium van s ez más nyelven csendet és némaságot is jelent. Nincs népgyűlés, nincs szónoklás, nincs semmiféle mozgalom. Pedig a kisiparnak éppen elég keserűség gyűlt már össze a begyében, hogy,egy nagy, országos népgyűlés keretében hangot adjon a maga jogos panaszainak. Főként a Társadalombiztosító ügyei zaklatják a kisiparosságot a végtelenségig s igy hat érthető, ha védekezni akar a maga sérelmei orvoslása érdekében. Hogyan védekezhet az istenadta? Ahogyan tud. Hogyan tud? Szóval, panasszal, ha alkalmat adnak hozá. Igen ám, de nem nagyon sietitek ezzel az alkalomadással. Most is, hogy a nagygyűlésre az engedélyt kérték, a miniszter sehogysem találta rendben valónak a dolgot. Azt mondta: — Nem hazafias cselekedet a mai nehéz időkben kiélezni a helyzetet s törésre vinni a dolgot! De a kisiparosság valamelyes módon rendet akar teremteni a maga portáján s, nem hajlandó bevárni, hogy a Társadalombiztosító terhei alatt végleg összeroppanjon maga is. Elvégre a Társadalombiztosító is csak azért van, hogy az iparosság érdekeit szolgálja. Nem pedig azért, hogy az aktákért és az aktatornyokért megfojtsa az adóalanyokat. ■"Aogy a kisiparosság elkeseredése milyen méretű, s hogy, mennyire kiéleződött e téren a helyzet, misem bizonyítja jobban, mint az iparosságnak az a szándéka, hogy egy napra, egyöntetűen, kijelentsék az egész ország területére az alkalmazottaikat. Csupán a hazafias érzés tartotta eddig bekötve a kisiparosság száját. Csak nyelt és hallgatott eddig. Pedig oka lett volna a zúgolódásra bőven. Előtte folyt le a játék, amikor gyári és nagyipari vállalatok kapták a bőséges közmunkákat s amikor a kisipar is oda jutott, hogy egyegy ilyen pályázatban részt vehetett, akkor már a gyár kartelbe lépett , olyan versenyárakon pályázott, hogy a kisipar elvérzett a megkapott rendelésen. Mindez és sok-sok más panasz ott villámlik, ott morajlik az összeszorított ajkak körül. Ennek a morajló elégedetlenségnek nincs hangja, nincs szava, hiszen a 6000 magyar ügyvédnek lehet11 képviselője a törvényhozásban, de a csaknem félmilliónyi kisiparosságnak egyetlen tagja sem ül bent a Házban. Így ma iden szó, ami érdekükben hallik, voltaképpen irgalomból, szánalokiból esik. Pedig megérdemlenék, hogy minden számottevő erő odafigyeljen s meghallja ama panaszokat, amelyek a legszebb múltú magyar társadalmi osztály felett kongatják a halálharangot De nem, nem! Nem szabad engednünk, hogy a kisipar szava a közönymocsarába vesszen. Hirdetnünk, vallanunk kell, hogy nincs az az áldozat, amit ők meg ne érdemelnének a társadalomtól is, az államtól is. És csak hálásak lehetünk azoknak, akik nem hagyták magukat üres frázisoktól elnémíttatni s nem fogadták el azt a »hivatalos« felfogást, hogy a mai viszonyok közt nem szabad »panaszkodni«. Nemcsak szabad, de kell is, főként mikor a magyar kisiparról van szó, amely annyi derék munkáskezet foglalkoztat s amely öntudatosságában és szorgalmában olyan biztos védőbástyája a hazának is, a társadalomnak is. Németország közvéleménye még mindig a birodalmi gyűlés megnyitásának eseményeit tárgyalja. Elítélik, hogy a kommunista korelnök, Zelkin Klára ,a forradalom nagyanyja, egyórás izgató beszédet tartott és még Hindenburg elnök vád alá helyezését is követelte. Annál nagyobb meglepetést és elismerést kelt a nemzeti szocialista párt higgadt viselkedése és Göringnek, a birodalmi gyűlés elnökévé választott nemzeti szocialista vezérnek pártatlan magatartása. A birodalmi gyűlésben kitűnt, hogy a tekintélyes centrumpárt és Hitlerék állják a korábbi megegyezést és együttműködnek, hogy Papén kancellár alkotmányellenes törekvéseit ellensúlyozzák. Ennek a célnak az érdekében napolták el az üléseket, nehogy Papén idő előtt okot találjon a birodalmi gyűlés feloszlatására. Mert a legelső alkalommal, mikor a parlament bizalmatlanságát nyilvánítja a kormánnyal szemben, Papén a bizalmatlanságra a birodalmi gyűlés azonnal való feloszlatásával válaszol. A német politika tehát odafordult, hogy a politikai pártok, elsősorban a nemzeti szocialisták védelmezik az alkotmányt a most is önhatalmúlag működő, de teljes diktatúrára törekvő Papen-kormánnyal szemben. A legközelebbi napok el fogják dönteni, hogy ki marad fölül ebben a végsőkig megfeszített küzdelemben, akkor módot talál rá, hogy Göringet meghallgassa. Hindenburg felelete barátságos hangú és az elnök udvarias szavakkal köszönetet mond benne Göringnek, amiért hozzáfordult. *j ■ | |1* w: Göring regényes pályafutása A birodalmi gyűlés új elnöke, a nemzeti szocialista Göring, aki a horogkeresztesek barnainges egyenruhájában foglalta el az elnöki széket, bár fiatal ember, érdekes és veszélyekkel teljes múltra tekinthet vissza. * IV A Tenderiskola elvégzése után belépett a hadseregbe, a háború kitörésekor repülőtiszt lett, majd 1917-ben az egyik repülőosztag vezetője és mint ilyen, számos nagy repülőküzdelem győztese. 1918-ban a híres »repülőstaféta« parancsnokává„nevezték ki, melynek egészen a háború végéig vezetője maradt. 1920-ban Stockholmba költözött, ahol a svéd légiforgalmi társaság vezetőjévé nevezték ki. 1922-ben tért vissza Németországba és azóta belekapcsolódott a nemzeti szocialista mozgalomba, ő lett a rohamcsapatok első parancsnoka. • A müncheni utcai harcokban, a Hit-ter-puccs alkalmává, Göring megsebesült és barátai mentették meg azzal, hogy átszöktették az osztrák határon Innsbruckba. Onnan Rómába költözött, ahol 1925-ig maradt és ő volt az, aki a fasizmus és a nemzet szocializmus között az első kapcsolatokat megteremtette és Mussolini figyelmét felhívta a nemzeti szocialista mozgalomra. Göring 1927-ben amnesztiát kapott és, visszatért Németországba. 1928-ban képviselővé választották, míg most a német politika első sorába lépett. A németek nem tartják be a békeszerződést——————————— ■1 „Németországot nem lehet tovább is rabszolgaként kezelni" Papen kancellár mindenáron fel akarja oszlatni a birodalmi gyűlést „ .Göring KIS ÚJSÁG Hindenburg távirata Göringhez Ismeretes, hogy a birodalmi gyűlés új elnöke, Göring, táviratban arra kérte a Neudeckben pihenő Hindenburg birodalmi elnököt, hogy fogadja őt és elnöktársait, mert személyesen akarják meggyőzni az elnököt a birodalmi gyűlés munkaképességéről. Hindenburg ugyancsak táviratban válaszolt Göringnek, arra kérve őt, hogy a birodalmi gyűlés elnöksége ne fáradjon Neudeckbe, mert a jövő héten a birodalmi elnök Berlinbe érkezik és. Németország visszaköveteli a Saar-vidéket Az igazságtalan versaillesi békeszerződés úgy intézkedik, hogy a híres német bányaterületnek, a Saar-vidéknek népe tizenöt év múlva szavazással döntse el, várjon a Saar-vidék Franciaországhoz, vagy Németországhoz akar-ecsatlakozni. Papen német kancellár most üzenetet küldött a Saar-vidék lakosságához és többek közt a következőket mondja: — Magam is saarvidéki származású vagyok és egyik legfontosabb feladatomnak tartom,hogy minden irányban lehetőségek után kutassak, amelyeknek segítségével minél előbbi vissza lehessen csatolni a Saar-vidéket Németországhoz. A saarvidéki kérdés az utóbbi időben Európa és a világ közvéleményének érdeklődésébe került és az ottani állapotokat és viszonyokat ez a közvélemény most már oly éles fényszóróval világítja meg, hogy nem lehet többé össze-vissza hazudoni és félrevezetni a világot a saarvidéki lakosság nemzetiségét és kívánságait illetően. Egészen fölösleges büntetés volna, hsé ■továbbra is fenntartanák a versaillesi szerződésnek azt a rendelkezését, hogy a Saar-vidék tizenöt évig nem csatlakozhat az anyaországhoz. [ » A saarvidéki lakosság kívánságait nem lehet többé meg nem hallgatni és, meghamisítani. A saarvidéki helyzeti megismerése egyre nagyobb körökben terjed és kijelenthetem: bizton remélem, hogy most már rövidesen sikerül majd oly megoldást találni a Saar-kérdésben, amely megfelel, a Saar-vidék & egész Németország akaratának.'13 A németek bejelentik, hogy nem tartják be , a fegyverkezési tilalmat Németország döntő lépésre szánta el magát a fegyverkezés jogának!! kérdésében. A német kormány emlékiratot küldött Franciaországnak, amelyben ismerteti a német véd- Napsugár Elbeszélés, írta Hajdú Lajos Heverek a kertek alatt. A homokos árokparton szinte egybefonódom a föld testével. Milyen jó így. Leheletem alatt meghajolnak a fűszálak, közelről szagolom a kakukfüvet, a zsályát és megillatosodik a lelkem is .. . Most csak szépre tudok gondolni, az édesanyámra; a kedvesemre ; a gyerekévekre, amikor először jöttem nyaralni a falura .., Mennyivel más volt akkor !.. . Rövidnadrágban, mezítláb végignyargalásztunk a mezőn, a kiserdőben a pajtásaimmal. .. A pajtásaim! A Tóth Pali, gazdatiszt Tolna megyében és már megnősült, az öccse, a Laci, egy hirtelenszőke, nyurga, kékszemű legényke, vőlegény. A Kis Pali, aki olyan jókat tudott nevetni, meghalt tavaly ősszel. A negyedik pajtásom , a Jónás Ady. Talán őt szerettem mind között a legjobban ! Muzsikus cigány volt és olyan szépen tudott hegedülni !... Negyedikes realista koromban mér nyiladozott a szivem ; öreg gyerek voltam már akkor az osztálytársaimhoz, mert egyszer elhasaltam magyarból Maron tanár úrnál és beiratkoztam ötödik elemibe. Itt meg nagyon jó tanuló lettem és ennek köszönhetem, hogy újra középiskolába adtak. Mint mondom, negyedikes koromban már legénykedtem egy kicsit. Csak a Jónás Ádi tudta, hogy szerelmes vagyok. Kimentünk vele a Kiserdőbe és megbújva a bokrok között, elábrándoztunk a patak partján. Zsongva, suttogva ölelt et bennünket a természet, az Ádi meg magyar nótákra tanított, készültünk az első szerenádra. Most is látom a kis mesteremet, gömbölyű álla alá fogta fekete hegedűjét és húzta-húzta keservesen a legszebb magyar nótát. Ádi legalább is azt mondta, hogy ez a legszebb, mert az apjának is ez a nótája .Csillagtalan, felhőtelen estesen Megállok az ablakodnál kedvesem. Addig állok, mg könnybe lábad a szemem, a két szemem. Aztán busán odébb megyek, szomorúan, csendesen ...« Titkos remegéssel vártuk a nagy eseményt. Ádi azt mondta, jó hangom van, én fogok énekelni, ő meg majd kisér a hegedűjén. Megtanultuk még azt a nótát, hogy: » Kondor utcát véges végig Rakom ki virággal, Csak a tizenharmadikát Orgonavirággal, Hadd tudja meg az a kislány, Hogy miatta vérzem.« Aztán amikor eljött julius 29, nagy izgalom fogott el. Folyton csak az unokahugom nevét suttogtam : Judit, Judit. . Este odalopództunk a kiskertbe és az orgonabokrok közt reszkető inakkal énekeltem : Csillagtalan, felhőtlen esteien .,.« Még most is előttem van minden. Judit kibújt az ágyból, egy pirosrózsás selyemkendőt terített a vállára és odajött az ablakhoz. Bársonyos arcocskáját odaszorította az ablakrács közé és az ő könnyei is megeredtek, mint az enyémek. Az Ádiban is megmozdult a szív és bömbölt kegyetlenül. Judit visszaszaladt, a szekrény mellé tolt egy széket és néhány piros almát szedett lenekünk. Ez volt a kivilágítás. A Bodri éktelenül ugatni kezdett, a szomszédokban is rákezdtek a házőrzők s mi könnyes szemmel, egymásra borúim, rágicsáltuk a piros almát, Judit almáit, gj * Istenem, milyen szép is volt az egész !. ..« A szemem könnye végigharmatoz a kis virágokon, mint akkor júliusban a Judité szerenádon. A rét túlsó szélén, mint hatalmas ezüst tallér csillog a halastó .. . Reszkető ujjakkal babrálok a fű között és kaparom a szürke homokot. Milyen más így közelről a föld és ez a rengeteg apróság ■. • Hangyák, meg ezer ismeretlen bogár mászkál előttem. Az ég alatt most repül át egy nagy csapat madár . és — Báci ! Báci ! ... Felriadok. A kis unokaöcsém szólitgat, a Judit fia ... Felugrom. Messziről integet a kiserdő, ahol Adival készültünk az első szerenádra ... Ölembekapom a gyereket és magam sem tudom mért, énekelni kezdem neki, hogy: a Csillagtalan, felhőtelen estesen ...« Egy pillanatra árnyék telepszik a lelkemre, de már nem siratom meg a nótát. És jól van ez így. A nap sugárkévéi végigcsókolják az öreg portát, a konyháról finom pecsenyeillat árad kifelé. Az ajtó előtt elnyúlva sütkérezik a Bodri, néha-néha nagyot kaffant az orránál zümmögő legyek után. Egyet sikerül elcsípnie. Elégedetten szuszog, összehúzott szájjal megroppantja, majd ledobja a földre és nagy fehér lábának egyetlen csapásáva széttapítja. Alszik tovább. Nem keltem fel, a másik ajtón megyünk be az öcskössel. A Bodri mégmindig azt a régi világot, a tündérmesék várkastélyát őrzi. Nem birkózom a múlttal. Amint belépek a másik ajtón, már visszanevetek a mosolygós, kedves arcokra és a lelkem egére öröm, virágokat csókol a diadalmas élet napsugara. és 1932 szeptember 1