Kis Ujság, 1949. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-07 / 5. szám

Miért akar Kovács Jani mozdonyvezető lenni? Hogyan állapítják meg az Állami Gyermeklélektani Intézetben, hogy milyen pályára alkalmas egy tizennégy éves gyermek Tudjuk, hogy a gyermekek nagy­része, ha megkérdezik, hogy milyen pályára akar menni, azt feleli, moz­donyvezető, pilóta vagy tengerész akar lenni. A gyermeklélektan kuta­tói megállapították, hogy a tizen­­négyéves gyermekek kilencven szá­zaléka vagy a közlekedési eszközök­kel kapcsolatos foglalkozást vá­lasztja, vagy technikusnak készül. A barangolás, a gépek titkai foglalkoz­tatják leginkább a fejlődő gyermek képzeletét és ezzel magyarázható ideiglenes pályaválasztásuk is. A gya­korlat ugyanis azt bizonyítja, hogy a gyermekeknél többnyire múló ötlet, amikor ilyen pályára készül­nek. A pszichológusok azonban már a gyermek 14 éves korában is meg tudják állapítani, hogy milyen fog­lalkozásra a legalkalmasabb. Sajnos ritkán hallgatják meg őket és ha a szülők rákényszerítik a gyermeket olyan foglalkozásra, amelyre nem alkalmas, annak kárát a köz látja, mert eredménye az, hogy sok a fásultlelkű tanár, a felületes orvos, az antiszociális köztisztviselő. Az elmúlt rendszerben nem a ké­pesség és a tehetség szabta meg a gyermek későbbi foglalkozását, ha­nem a szülők társadalmi helyzete és anyagi ereje. A pályaválasztási ta­nácsadás tehát a széles tömegek szempontjából nem bírt jelentőség­gel. Ma már más a helyzet, most valóban nagy fontossága van az Állami Gyermeklélektani Intézet pá­lyaválasztási tanácsadó szolgálatának. Mi legyek, ha nagy leszek? Kovács Jani mozdonyvezető akar lenni. Most itt áll félmeztelenül az intézet orvosi rendelőjében. Az or­vos megállapítja, hogy teljesen egész­séges, tehát meg lehet kezdeni a tulajdonképpeni képességvizsgálatot. A gyermek megkapja a tételeket, amelyeknek megoldása általános ér­telmi színvonaláról ad majd hű ké­pet. Nem betanult verseket, egyszer­egyet vagy bemagolt szöveget kell leírnia, hanem olyan feladatokat kell megoldania, amelyek józan, önálló gondolkodást igényelnek. Aki jól megoldja ezeket a feladatokat, az alkalmas szellemi pályára. A további vizsgálatok során a pszichológus azt kutatja, hogy van-e a gyermeknek műszaki érzéke. A gép, amit eléje tesz, több fogaskerékből, hengerből, szelepből áll. A­ gyermek tíz percig figyelheti a gépet, majd kiküldik a szobából, a gépet szétszedik és ami­kor a gyermeket visszahívják, tíz perc alatt újra össze kell raknia. Ez sikerül is, kivéve az utolsó alkat­részt, amely valahogy nem illik bele a gépbe. Rövid gondolkodás, majd a gyermek felsóhajt: — Most már beleillik__ Arra a kérdésre, hogy miért nem illett bele az alkatrész a gépbe előbb, tíz gyermek közül hét véletlenül jön csak rá. Kovács Jani azonban logi­kusan megmagyarázza. Ilyen megfigyelőkészség vizsgálá­­sára szolgál az úgynevezett Moede­­féle fonaltábla is. Erre harminc rövid bot van erősítve, amelyeken cik-cak­­ban fut egy fehér zsinór. Egy piros zsinórt ugyanígy kell a vizsgázónak rátekerni a botokra. Ez nem egy­szerű. Jani azonban határozott moz­dulattal tekeri a nehéz menetvonalra a fonalat. — Jó műszaki intelligenciája van a fiúnak — magyarázza a pszicholó­gus. — A jó műszaki érzék és a jó intellektus egyesül benne. Nézzük a többi gyermekeket. Vár­jon miért lesz belőlük mérnök, or­vos, tanár, adótiszt, lakatos, vagy hen­tes? Barangolási vágy, precizitás, szociális érzék A következő fiúnak erős a baran­golás vágya. De ösztönszerűen irtózik az értékesebb munkától, nyilván csak Varga lesz. Ha azonban szereti a munkát, akkor kalauz, utazóügynök lesz, ha van benne műszaki érzék, lehet belőle jó mozdonyvezető vagy pilóta és ha még nyelvérzékkel is rendelkezik, akkor egész jó idegen­­vezető válhat belőle. Van olyan gyermek, aki hajlamos az aprólékos munkára, de ugyanak­kor nagy súlyt helyez a precizitásra is. Belőle lesz a jó segédhivatali tiszt­viselő, ha van műszaki érzéke, órás, vagy finomműszerész lesz, de ha eh­hez a precizitáshoz elmélyülés és ma­gasabb intellektus járul, akkor köny­­nyen lehet belőle kutató tudós is. — Volt egy esetünk — mondja a pszichológus. A gyermek mindenkép­pen mozdonyvezető akart lenni, mi­után a nagybátyja is az volt, az apja pedig postás volt. Ennek a két is­mert mesterségnek az élményei kel­tették benne azt a vágyat, hogy kü­lönböző tájakat és embereket láthas­son. A vizsgálatok azonban kimutat­ták, hogy a gyermekben nagy az ér­telmi készség és­­van szociális érzéke és megfigyelőképessége is. Örömmel fogadta el a pszichológus tanácsát, hogy népművészeti kutató legyen. Azóta már egyetemi hallgató. Országos tehetségvizsgálat Ilyen tudományos apparátussal ké­szül az Állami Gyermeklélektani In­tézet tavaszi nagy feladatának meg­oldására, amelyről dr. Molnár Imre, az intézet igazgatója a következő tá­jékoztatást adta a Kis Újságnak. — Orvosi és pszichodiagnosztikai apparátusunkkal már eddig is sok segítséget nyújtottunk pályaválasztási kalap az uszodában Elképze­lhető ezek után, hogy ta­vaszra — amikor a levegő várhatóan kint is felmelegszik — milyen ruhá­kat terveznek a divattervezők. — A tavaszi ruha a nyaknál kez­dődik és a kebel vonaláig tart — állapították­­meg — és voltaképen nem egyéb, mint egy vagy két pánt. Úgy mint a fürdőruháknál. Ez a teljes „nincst­elenség“ a mondott vo­nalon némileg megszűnik, majd gyen­gén húzott derékban folytatódik, az­tán lemegy egészen a csípő vonaláig. Innen széles, bő áradatban lebeg a hölgy körül, mintegy utánozva az Óceán hullámainak játékát. Afféle „vízhatlan ruha" ez, amelynek nem árt az eső már csak azért sem, mert köznapi viselet az arany és ezüst ce­lofán, amely befedi az egész „ruha­­költemény“. A vízhalatlanságot és az esőtől való félelmet még jobban bi­zonyítja az, hogy eltűnik a kalap. Elegáns amerikai nő kalapot ezentúl nem visel csak az­­ uszodában. Mert az új fürdőruhadivat előírja a kalapviseletet. Nem afféle fürdő­­sapka ez, hanem kifejezett fürdő­kalap, amelyet vízbeugrás közben is a fejen kell hordani. Kívül bársony, belül gumibélésű „kötény" és „Pelenka" Mintha új vízözöntől félnének az amerikai nők s mintha öltözetükkel és nevelési kérdésekben a szülőknek és nevelőknek. A budapesti köz­ponton kívül eddig 10 állomásunk működött az országban, most újabb öt állomást szervezünk munkáslakta vidékeken Révai József programjá­nak megvalósítására, amelynek az a célja, hogy az általános iskolák nyolcadik osztályát végző munkás- és szegényparaszt-gyermekek közül az arra alkalmasak középiskolába ke­rüljenek. Kétségtelen, hogy a valóban szabad pályaválasztás csak olyan társada­lomban képzelhető el, amely egyfor­mán megbecsül minden foglalkozást. Új vízözöntől félnek az amerikai nők Ehhez az ijedséghez idomul az új ruhadivathóbort Csaknem kibírhatatlan gond sza­kadt Amerikára: a sajtó és rádió alig győz belekapcsolódni­­ a propaganda egyéb eszközeinek munkájába annak eldöntésébe, hogy milyen legyen a tavaszi divat? Mert a tavasz nemcsak Ameriká­ban, hanem a világ egyéb helyein is közeled­ő. Hosszabbak már a nappa­lok s ha csalóka is még a téli ta­vasz, mégis csak kifelé megyünk már a téli zordságból. A föld egyéb he­lyein örömteli várakozással néznek a tavasz elé, nem így Amerikában. Ott „gond“ a tavasz. Szoknya a ruhatárban A felmerült problémát megoldandó — írja Phylis Battelle, a neves pá­risi újságírónő­­— a divatdiktátorok olyan ruhakombinációkat terveznek tavaszra, amelyeknek következtében „a nappali öltözék egyre inkább­­­ha­sonlít a fürdőruhához és a fürdő­ruha egyre inkább nappali öltözék lesz.“ Van egy érdekes sajátsága az ame­rikai nőnek — szól a párisi újság­­írónő megállapítása — és ez a saját­ság­a — szemérem. Ez a sajátság előírja számára azt, hogy — valami mindig legyen rajta. Ennek a köz­­óhajnak engedve a téli ruhák is akként születtek meg, hogy „bár hi­deg van, azért mégis csak hordjunk valamit...“ így az az öltözék, ame­lyet a hölgy akkor vett fel, ha tör­ténetesen táncolni indult, egy blúzból és egy hozzácsatolt szoknyából állt. Ám ha a tánchelyiség levegője me­leg, akkor a hölgy egyszerűen kibújt a szoknyájából és­ a ruhatárba tette ezen a télen. Ami rajta maradt, az a nyári strandolás idejéből már meg­szokott rendkívül rövid alkalmatos­ság, amelyet csak a fentnevezett szemérem keresztett el shortnak ... éppen a vízözön korába kívánnának visszatérni. A „hivatalos“ divattudó­­sítás beszámol arról, hogy háromféle fürdőruhát viselnek majd a nyáron a hölgyek: a „Kisfiú-fürdőruhát“, a „Kötényt“ és a „Pelenkát“. A „Kisfiú“ afféle visszájára fordí­tott pólya, amely azonban szabadon hagyja a lábszárakat, a „Kötény“ astílű­s szoknyácska, a „Pelenka“­­pedig egyik „új“ változata annak a francia fürdőruhamodellnek, amely miatt annyi amerikai katona ellen adtak be gyermektartási pert az el­múlt esztendők során Franciaország­ban. Az új „pelenkaváltozat“ is kétré­szes s reá is vonatkozik az az adoma, amely a múlt nyárról ered s amely szerint a rendőr figyel­mez­tetett a római strandon egy hölgyet, hogy nem szabad kétrészes fürdőruhában a strandon tartózkodni, mert ennek viselését tiltja az új törvény. Mire a hölgy angyali szelídséggel megkér­­dezte: — És mondja uram, ha csak egy­­részesbe lehet, akkor most melyik­­részt vessem le?... MEGHÍVÓ Duna-Tiszam­elléki Gazdák Ter­melő és Értékesítő Szövetkezete, Budapest, Károlyi­ utca 22. január hó 14-én, délelőtt 10 órakor RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉST tart, melyre tagjait tisztelettel meghívja. Tárgy: Az igazgatóság jelentése. Felügyelőbizottság jelentése. Szövetkezet felszámolása. Igazgatóság Naptár Ilyenkor, január első napjaiban, amikor hosszabb-rövidebb lelkitusa után eldöntöttük már, hogy az aján­dék-zsebnaptárak közül melyik mel­lett kötünk ki, s melyeket ajándéko­zunk tovább,­­ végre rászánjuk ma­gunkat, hogy a múltévi naptár ada­tait átvezessük az újba. Kezdődik természetesen a név és a pontos cím feltüntetésével. Mármint saját nevünk bejegyzésével, abban a reménykedésben, hogyha egyszer el­vesznék a notest, akadjon majd be­csületes megtaláló, aki visszajuttatja. Mert rengeteg cím és telefonszám van egy ilyen zsebnaptárban, nehéz lenne újra összeírni. A többi között olyan címek és telefonszámok is szerepel­nek, amelyeknél már meg kell eről­tetni az agyunkat, tulajdonképpen ki­ről is van szó? Évről-évre átvezettük gépszerűen, pedig közben minden kapcsolatunk elveszett. Itt van pél­dául a címe Czene néninek, akit nyolc év előtt láttunk utoljára kutya­nyíráson. Burghadt mester egyszer, régen ragaszkodott, hogy felírjuk a címét, hátha valamikor szükségünk lesz alacsony nyomású öntöttvast­o­­lattyúra. A jutányosan felajánlott árura nem volt szükségünk, viszont a cím minden évben új életre kel. Mi van várjon Connie Olmsted kisasz­­szonnyal, akivel tizenöt évvel ezelőtt Paris és Bázel között ismerkedtünk össze az Arlberg-expresszen. Még min­dig Göteborgban lakik, a Friggagatan 29 alatt? És itt van régi kollegánk beverlyhillsi címe is.­ 532 North Al­­mont Drive, beírjuk, pedig a kedves barát esztendeje ismét Magyarorszá­gon él. Vájjon kié lehet az a telefon­szám, amely előtt csak ennyi meg­jelölés van: Miklós és ki lehet az a titokzatos Magyary, akit délután 4 és 6 között nem lehet hívni, mert akkor édes álmát alussza ... Mindegy. Mint valami jó könyvelő, mindent pontosan, lelkiismeretesen átvezetünk, mert ki tudja... hátha egyszer...­­ Azutána a naptári részben szüle­tésnapok, névnapok, házassági év­fordulók mellett gyulladnak ki, mint apró figyelmességek jelzőtü­zei, a töltőtoll megjelölései. A tavalyi naptár figyelmeztet, ne feledkezz meg január tizennegyedikéről, pedig már semmi közöd ahhoz, aki január tizennegyedikén született. Mert, Villon mester — ha nem tudnád — nemcsak a tavalyi hó olvad el, hanem a tavalyi hó, a ta­valyi szerelem is..* —czél EZEKBEN A NAPOKBAN van éppen száz esztendeje annak, hogy Windischgraetz herceg, a Pestre benyomult császári hadsereg főve­zére elfogatta és haditörvényszék elé állíttatta Czuczor Gergelyt, a nyitra­­vidéki jobbágyfiúból lett bencéspa­pot. Egyetlen verse miatt ítélték kö­tél általi halálra a tudós bencés pa­­pot, aki ellen egyébként már Metter­nich bécsi kancelláriája is hajszát indított a Magyar Tudományos Aka­démiában kifejtett hazafias tevékeny­sége miatt. Az akkor már sokat be­tegeskedő pap még­sem bitófán fe­jezte be életét, Windischgraetz her­ceg nagy rábeszélések után később a büntetést hatévi várfogságra vál­toztatta, amit Czuczor Gergelynek nehézvasban kellett kitöltenie a kuf­­steini várban. Megrokkanva, súlyos betegen tért vissza börtönbüntetésé­nek kitöltése után hazájába és hátralévő néhány évét tudományos munkájának szentelte. Ciuczor Gergely a nép fia volt és egész életét a néphez való hűsége jel­lemezte. Természetes, hogy lelke ép­pen akkor forrósodott meg legjob­ban korának eszméitől, mikor úgy érezte, hogy a sokat szenvedett ma­gyar nép végre megszabadult a Habsburg-fejedelmek zsarnokságától. Lángoló hittel tett erről vallomást a szabadságharcot meghirdető versé­ben, amelyet kézről-kézre adtak az országban. És fel kell jegyeznünk most azt is, hogy Czuczor Gergely bátor költeményét sem a kiegyezés utáni korszakban, sem az 1919 utáni Magyarországon soha nem jelentet-­ ték meg eredeti szövegében, hanem egyes szavait kipontozva találjuk a ma is közkézen forgó régebbi kiadás­­okban. Czuczor Gergely halálraítélt tetésének századik évében hadd idéz­­zük végre a közel száz év óta meg-­ cenzúrázott vers két versszakát —, nem minden politikai aktualitás nél­kül — az eredeti szövegében. A cenzúrázott szavakat dúlt betű jelzi: Nem kell zsarnok király! Csatára­i magyarok, Fejére vészhalál, ha reánk agyarog, Ki rabbilincseket s igáz kohol nekünk, Mi sárga-fekete lelkébe tört velünk ... Tiporva szent jogunk, szent harccal rójuk azt, Pusztítsa fegyverünk a fejedelmi gazt, A zsarnok torán népek vigadjanak, A nép csak úgy szabad, ha ők el­­­buktanak. Ezt a verset utoljára, ebben az ere­deti szövegben a Debrecenben meg­jelent Alföldi Hírlap közölte 1849 ta­vaszán, a vers közlése akkor már nem rontott a rab költő sorsán. Száz esztendő távlatában úgy él a népéhez hű bencés pap emléke előttünk, halálraítéltetésének századik évfor­­dulóján, mint akiben a magyar nép igazi lelke szólalt meg. A tejelés világrekordera Tizenhatezer liter tej egy év alatt A szovjet állam egyik legfőbb fel­adatának tekintette a cári Orosz­országban rendkívül elmaradt föld­művelés és állattenyésztés fellendí­tését. Az állattenyésztés jórésze a szovjet rendszer előtt a földesurak és a nagygazdák kezében összpontosult. A XIX-ik század végén az orosz­ gaz­daságok 60 százaléka egyetlen lóval rendelkezett, vagy eggyel sem, a pa­rasztgazdaságok 15—20 százaléka pe­dig szarvasmarha nélkül szűkölkö­dött. A meglévő állatállomány is na­gyon silány minőségű volt. A szovjet állattenyésztés fellendü­lésében döntő szerepet játszottak a kolhozok és az állami mezőgazdasági üzemek, az úgynevezett szovhoszok. Ezeknek a birtokában volt a háború kitörése előtt a szarvasmarhaállo­­mány 50 százaléka, a kecske, és juh­állomány 57 százaléka, a sertésállo­mánynak több, mint a fele és az ország lóállományának 90 százaléka. Az állatállomány növekedése azon­ban nemcsak a szovhoszok és kol­hozok állattenyésztése révén történt. A szovjet állam minden eszközzel hozzájárult és ma is hozzájárul ahhoz, hogy az egyes kolhoz-parasz­tok birtokában szintén megfelelő mennyiségű állatállomány legyen. Csak 1938-ban a kolhoz-parasztok több mint nyolcmillió sertést vásá­roltak, ami a parasztok egyéni bir­­tokában lévő sertésmennyiség 63 szá­zalékát jelenti. Nagy súlyt helyeztek a minőségi eredményekre is. A cári Oroszország­ban az általános tejhozadék egy te­hén után nem haladta meg a 800 litert, míg 1940-ben az átlag 1800 li­terre, a fajtatenyésztő szovhozokban pedig 3900, sőt egyes speciális szov­­hoszokban 4500 literre emelkedett. A fajnemesítés terén is jelentékeny munkát végeztek. 162 állami méntele­­pen, 170 szarvasmarhatenyésztő tele­­pen, 36 juhtenyésztő szol­hászban, 64 sertéshizlaldában és 96 baromfi­­tenyésztő telepen folytak a kísérletek, melyeknek eredményeképpen keresz­teződés útján a Szov­jetúnióban érté­kes jószágállományt tenyésztettek ki. A Karavajevo-szovhoszban új tehén­fajtát tenyésztettek, amely évi 6130 liter tejet ad. Ebben a szovhoszban nőtt fel a „Poszlusnicza“ nevű tehén, amely évi 16.262 liter, 3,9 százalékos zsírtartalmú tejjel világrekordot ért el. A szovjet mezőgazdaság fejlesztése tovább halad a megkezdett úton és­­ az új ötéves terv szerint 1950-ben az­­ állattenyésztés mind mennyiség, mind minőség tekintetében messze meg i­s haladja a háború előtti színvonalat. Súlyos villanykorlátozások a nyugateurópai államokban Az idei szokatlanul száraz ősz Nyu­­gateurópa országaiban váratlanul sú­lyos zavarokat okozott a villany el­látásában. Három országban, Fran­ciaországban, Olaszországban és Svájcban, igen tetemes mértékben korlátozni kellett a villanyfogyasz­tást, mert a hegyekben elfogyott, vagy elfogyóban van az erőműveket hajtó víz. Mint ismeretes, a vízzel hajtott erő­művek rendszerint úgy gondoskod­nak téli vízszükségletükről, hogy ha­talmas duzzasztógátak mögött mes­terséges tavakat létesítenek, amelyek vízét a jégpáncél alatt is felhasznál­hatják. Az idén ősszel oly kevés eső esett, hogy a tavak nem teltek meg s a bennük tárolt víz az óriási vil­lanytermelés és villanyfogyasztás miatt fogyóban van. Kiszámították, hogy ötven év óta nem volt az Al­­pesekben oly kevés víz, mint 1948 decemberében. Ha a villanyfogyasztás a mai mér­tékben tovább tart, a mesterséges tavak kiürülnek, még mielőtt a ta­vasz új vízmennyiségeket hozna. E meglepetésre sem a technika, sem az ipar nem készült fel. Kitűnt, hogy a vízierő sem oly „biztos“, mint gon­dolták, s a természet néha keresztül­húzza az emberek számításait. A la­pok általában az „Alpok sztrájkjáról“ írnak gondterhes cikkeket. A szak­értők máris sokat foglalkoznak a jö­vőben követendő rendszabályokkal és megállapítják, hogy fokozott mér­tékben be kell vonni az energiater­melésbe a tengerek állandó vízmeny­­nyiségét, az apály és a dagály erejét, továbbá a trópusi folyókat és a nagy csapadékkal rendelkező trópusi hegy­ségek vízierejét, ahol hasonló meg­lepetések nem érhetik az emberisé­get, mint az európai hegyek vizeinek felhasználásánál. Franciaországban legnagyobb a baj. Itt nemcsak a vízierők energiaszol­gáltatása csökkent le 34 százalékra, hanem a szénsztrájk, következtében a szénnel hajtott erőművek még ma sem teljesíthetik a normát. Ezenkívül az ország villanyfogyasztása decem­berben új rekordot ért el az általá­nos villanyosítás következtében és 26 százalékkal felülmúlta a tavalyi fo­gyasztást. A korlátozás éppen ezért szigorú. Pak­s sötétségbe burkolód­­zott. A háztartások, üzletek villany, fogyasztását a felére korlátozták. Fű­teni, vagy melegíteni villannyal egy­általán nem szabad. Olaszországban nincsen szén s a villanyerőt csaknem kizárólag az al­pesi vizek szolgáltatják. Tekintve, hogy Észak-Olaszország vasútjai messzemenően villanyosítva vannak, elsősorban a vasúti forgalmat kellett korlátozni. A fényreklámokat leállí­tották. Minden kirakatban csak egyetlen villanykörte éghet. Az utcai világítást kétharmadára szállították le. Az üzemek villanyfogyasztását az eddiginek 80 százalékára szabták ki. A legfeltűnőbbek a svájci korláto­zások, ahol, mint a vízierő országá­ban, a villany a háztartásokban igen nagy szerepet játszik, így a nagy­városi lakások tetemes százaléka villannyal fűt. A villanyos szoba­­fűtést a hideg országban január 3-tól bizonytalan időre teljesen leállították. A villanyos vízmelegítőket csak pén­tek estétől hétfő reggelig szabad be­kapcsolni. Az ipari vállalatok csak 80 százalékos villanymenny­iséget kapnak. Minden neon- és reklám­világítást megszüntettek, úgyhogy a svájci városok utcái esténként szin­tén sötétségbe borulnak. SÓLYOMSZEMÜ FÉRJ. Egy mün­cheni (Németország) pék észrevette, hogy feleségének, amikor „moziba“ ment lyukas volt a bal harisnyája, amikor azonban hazajöt, a lyuk a jobbharisnyán volt. Válópert indított az asszony ellen s a pert megnyerte. Péntek, 1949 január 2 .j | _­­gy

Next